Nagybojti rahangolo S6 cimlapkep 2

Nagyböjti ráhangoló: A szenvedés rejtett kincsei

Világos Miklós atya a nagyböjti időszak kapcsán Szent Lukács evangéliumát idézi, ahol Jézus a szenvedés és a kereszt vállalásának szükségességéről beszél. A tanítványok értetlenkednek, hiszen nem tudják elképzelni, hogy a Messiás szenvedni fog, főleg nem a vallási vezetők által. Jézus mégis világossá teszi: aki őt követi, annak nap mint nap fel kell vennie saját keresztjét.

Ez a felhívás a keresztény ember számára azt jelenti, hogy ne csak a földi életre koncentráljunk – ne féljünk a szenvedéstől, hanem engedjük, hogy az Isten alakítson bennünket, mint a mestercsiszoló a gyémántot. Bár a csiszolás maga fájdalmas lehet, mégis ez vezet a lélek igazi ragyogásához. A célunk, hogy örök kincset gyűjtsünk a mennyben, és már itt, a földi létben bátran megvalljuk Krisztushoz tartozásunkat.

„Ennek a napnak legyen az a kihívása, hogy hagyjuk magunkat csiszolni, és valamilyen módon – hát mondjuk így – tanúságot teszünk a világ előtt arról, akik vagyunk, amik vagyunk, amiben hiszünk, és akihez ragaszkodunk. Fölvesszük a keresztünket, nem a világot akarjuk megnyerni, és ezen a napon nem is félünk attól, hogy mit gondol rólunk a világ.

Nem kell sokszor, de legalább egyszer, ha elmegyünk egy templom előtt, egy feszület előtt, akkor vessünk egy nagy keresztet. Ha nem jön össze, mert se feszület, se templom környékére nem megyünk a napunk folyamán, akkor fogjunk a kezünkbe egy rózsafűzért, hogy lássák, hogy imádkozunk rajta. Ha nincs rózsafűzérünk, akkor tegyünk a nyakunkba egy keresztet, egy feszületet úgy, hogy az látszódjon mások előtt.

Ezzel valljuk meg, hogy Krisztushoz tartozunk, és hogyha vele együtt kell szenvednünk, akkor szenvedni is akarunk vele.”

Ebben a szent időszakban a legnagyobb ajándék, ha őszintén törekszünk belső megújulásra és önmagunk átadására Istennek. Folytassuk együtt ezt az utat napról napra, egészen a húsvét örömteli ünnepéig.

Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük.
Köszönjük az eddig küldött adományokat és az értünk mondott imákat!
Ide kattintva támogathat bennünket.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

3 hozzászólás