Ferenc papa Urangyala 0813 Egyedi

Jézussal az élet nehéz pillanatai is az üdvösség helyévé válhatnak – Ferenc pápa Úrangyala imája

A vízen járó Jézus azt üzeni számunkra, hogy legyőzi ellenségeinket, vagyis a gonosz erőket, a bűnt, a halált – mondta Ferenc pápa, elemezve az évközi 19. vasárnap evangéliumi szakaszának jelentését. A nehéz pillanatokban „Uram, ments meg!” fohásszal hívjuk segítségül Jézust és fogadjuk őt be életünk bárkájába.

Krisztus ma nekünk is megismétli: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!” – hangsúlyozta beszédében a Szentatya, arra buzdítva a Szent Péter téren összegyűlt mintegy tizenötezer hívőt, hogy soha ne egyedül, hanem mindig Jézussal együtt haladjanak előre életük útján.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

A mai evangéliumi szakasz Jézus egy különleges csodáját beszéli el: éjszaka a Galileai-tenger vizén sétál, hogy találkozzon a tanítványokkal, akik csónakkal kelnek át a tengeren (vö. Mt 14,22-33) – kezdte beszédét a pápa, majd a következő kérdésre kereste a választ: Miért tette Jézus ezt a gesztust? Egyfajta látványosságként? Nem! De miért? – folytatta a kérdéseket a Szentatya. Talán sürgős és előre nem látható szükségszerűségből, hogy segítségére siessen övéinek, akiket az ellenszél feltartóztatott? Ezért sem, hiszen éppen maga Jézus volt az, aki mindent megtervezett, aki este elküldte őket, sőt – a szöveg szerint – „fölszólította őket, hogy szálljanak bárkába” (vö. 22). Talán azért, hogy megmutassa nekik nagyságát és hatalmát? De ez nem Jézus jellemzője, hiszen ő olyan egyszerű – mondta a pápa, majd megismételte kérdését: Akkor miért tette? Miért akart a vízen járni?

A vízen való járás egy olyan üzenetet közvetít számunkra, amelyet nem tudunk azonnal megérteni. Jézus idejében ugyanis a nagy kiterjedésű vízfelületeket az ember által nem uralható gonosz erők székhelyének tartották; különösen, amikor viharok dúltak, a mélységeket a káosz, a zűrzavar jelképének tekintették és a poklok sötétségére emlékeztettek. Most a tanítványok a tó közepén találják magukat a sötétben: félnek attól, hogy elsüllyednek és a gonosz beszippantja őket. És ekkor megérkezik Jézus, aki a vízen jár, vagyis e gonosz erők felett és így szól övéihez: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (27). Jézus ezzel egy üzenetet ad nekünk – mondta Ferenc pápa, rámutatva az üzenet jelentésére: a gonosz hatalmak, amelyek megfélemlítenek bennünket és amelyek felett nem vagyunk képesek uralkodni, Jézussal megcsappannak. Ő, a vízen járva azt akarja mondani nekünk, hogy „Ne félj, én lábam alá hajtom ellenségeidet”. Ez egy szép üzenet, állapította meg Ferenc pápa, hozzátéve, hogy nem a személyeket! Nem a személyek ugyanis az ellenségek, hanem a halál, a bűn, az ördög: ezek az emberek ellenségei, a mi ellenségeink, akiket Jézus értünk eltipor.

Krisztus ma mindannyiunknak megismétli: „Bátorság, én vagyok, ne féljetek!”. Bátorság, vagyis azért, mert én vagyok, mert többé nem vagytok egyedül az élet zord vizein. Mit tegyünk tehát, ha a tengeren vagyunk, és ki vagyunk szolgáltatva az ellenszélnek? Mit tegyünk a félelemben, amikor csak sötétséget látunk és elveszettnek érezzük magunkat? Két dolgot kell tennünk, amit a tanítványok tesznek az evangéliumi szakaszban: segítségül hívják és befogadják Jézust. A legcsúnyább, legsötétebb pillanatokban, viharok idején hívjuk segítségül és fogadjuk be Jézust.

A tanítványok segítségül hívják Jézust: Péter elindul a vízen Jézus felé, de azután megijed, és amikor merülni kezd, így kiált: „Uram, ments meg!”. Szép ez az ima, amellyel kifejezi azt a bizonyosságot, hogy az Úr meg tud minket menteni, hogy Ő legyőzi bajunkat és félelmeinket. A pápa azt kérte a Szent Péter teret megtöltő nemzetközi hívőseregtől, hogy vele együtt ismételjék el háromszor ezt a fohászt: Uram, ments meg! Uram, ments meg! Uram, ments meg!

Azután a tanítványok befogadják Jézust a csónakba. Először segítségül hívják, majd befogadják Jézust a bárkába. A szöveg szerint amint Jézus beszállt a bárkába, „a szél elállt”. Az Úr tudja, hogy az élet bárkáját, csakúgy, mint az egyház bárkáját ellenszelek fenyegetik és a tenger, amelyiken hajózunk, gyakran viharos. Ő nem kímél meg bennünket a hajózás fáradalmától, sőt, az evangéliumi szöveg hangsúlyozza, hogy ő készteti övéit az indulásra: arra szólít fel ugyanis, hogy nézzünk szembe a nehézségekkel, hogy azok is az üdvösség helyeivé váljanak, mert Jézus legyőzi a nehézségeket, váljanak alkalmakká, hogy találkozzunk Ővele. Jézus ugyanis sötét pillanatainkban elénk jön, azt kéri, hogy fogadjuk be, mint azon az éjszakán a tónál.

Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: hogyan viselkedek félelmeim idején? Egyedül haladok előre, a magam erejéből, vagy bizalommal hívom az Urat segítségül? És mi a helyzet a hitemmel? Hiszem, hogy Krisztus erősebb hullámoknál és az ellenséges szeleknél? De mindenekelőtt: Ővele hajózok-e? Befogadom-e Jézust, készítek-e neki helyet életem bárkáján, rábízom-e a kormányrudat? – buzdított lelkiismeretvizsgálatra a pápa, arra intve, hogy soha ne egyedül haladjunk előre, hanem mindig Jézussal.

A vasárnap déli Úrangyala imádság előtt mondott beszédét a Szentatya végül a következő fohásszal zárta: „Mária, Jézus Anyja, a Tenger Csillaga segítsen nekünk, hogy a hajózás sötét pillanataiban keressük Jézus fényét”.

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa mindenekelőtt a néhány napja a Földközi-tengeren bekövetkezett újabb hajótörés tragédiájára utalt, amelynek során negyvenegy ember vesztette életét. A Szentatya imádkozott az elhunytakért, majd megállapította, hogy fájdalommal és szégyennel kell kimondanunk: az év eleje óta már csaknem kétezer férfi, nő és gyermek halt meg a Földközi-tengeren, miközben megpróbált Európába jutni.

Ferenc pápa „emberségünk nyílt sebének” nevezte a tengeri katasztrófát, majd bátorította azokat a politikai és diplomáciai erőfeszítéseket, amelyek a szolidaritás és a testvériség szellemében próbálják ezt a sebet begyógyítani, valamint támogatásáról biztosította mindazok erőfeszítéseit, akik a hajótörések megelőzésén és a migránsok megmentésén fáradoznak.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.