people visiting church for praying 2023 11 27 04 59 14 utc Medium

Mit vagyunk készek feláldozni? Mit vagyunk hajlandóak feláldozni Istenért és az Ő Egyházáért?

Meglátásom szerint olyan korban élünk, amely inkább kapni szeretne, mintsem hogy adjon, s amely így másoktól várja a megújulást és a dolgok jobbra fordulását. De mi történik olyankor, ha csak akkor leszünk képesek valamit elfogadni, ha készek vagyunk adni és áldozatot hozni is? És mi lesz, ha nem is nekünk kell elképzelnünk, hogy mire szolgáltunk rá, hanem Istenre kell hagyatkoznunk – Őrá, aki a tökéletes tervet készítette?

Megújulás, fejlődés, előrelépés – sok hang követeli ma ezeket. Hangok, melyek az egyházon belül is olyan egyenjogúságért kiáltanak, amilyent az Úr soha nem gondolt el. Olyan jogokat követelő hangok, melyek valójában jogtalanságok a létezésünk legmélyébe vésett természetjog mérlegén. Hangok, melyek megújulásról harsognak, mintha a több mint 2000 éves tanítás már nem lenne aktuális, holott tudjuk, hogy Isten akkor ugyanaz volt, mint ma. Ezek a hangok megsebzik Istenünk szívét, s az igazság sárba taposásával megfosztják az egyházat szépségétől. Nem akarnak már olyan egyházat, amely megfelel Jézus tanításának, nem az egyetlen Istenhez ragaszkodnak, aki maga az Igazság, hanem egy olyan istenhez, akit a saját nézeteik szerint formáltak.

Gondolok itt a papságra, a nők állítólagosan növelhető szerepére az egyházon belül és a nők pappá szentelésére. Vagy megfigyelhetjük azt is, ahogy a szentmiséket felváltja az igeliturgia. Ez előrelépés lenne? Előrelépés elengedni azt, amit a hitünk tanít, amit maga Jézus ajándékozott nekünk, s amit a Szentírás szava is hitelesít?

Nem az lenne sokkal nagyobb előrelépés, ha újra harcosok serege szállna síkra az Úrért – olyan papoké, akik készek halálba menni az Ő igéjéért és tanításáért? Akik ragaszkodnak ahhoz, amit az Eucharisztia megünneplése mellett szilárdan kitartó Egyház igazságaként és legmélyebb lényegeként hagytak reánk? Olyan papok serege, akik hajlandóak feláldozni magukat az Úrért, akik nem akarják felhígítani a tanítást, és nem is az emberek kedvét keresik? Papoké, akiknek lángol a szívük, mert mint egykor az apostoloknak, megérintette és lángra gyújtotta a Szentlélek? Papoké, akik teljesen átadják magukat az Úrnak, akiknek az élete az oltár és a lelkek szolgálata?

Szerintem az volna előrelépés az egyházban, ha visszatalálna a gyökereihez, amikor még az Isten iránti szeretetből nőttek ki a hivatások, amikor az egyház tiszta és szép menyasszonyként állhatott az Úr elé, amikor szenvedélyesen harcolt Érte és az igazságért, mert tudta, hogy Ő a minden.

Ez az, amire vágyom, egy olyan egyház, amely ismét világít, amelyet az egyházáért lángoló szívű Isten éltet, és amelyet lángoló szívű papok hordoznak.

De láthatjuk, hogy a valóság más. Nem lehet vajon, hogy az elmúlt évtizedekben túlságosan is azzal voltunk elfoglalva, hogy mi mit szeretnénk kapni, ahelyett hogy mit lennénk hajlandóak adni az egyháznak?

Hiszem, hogy lelkünk szegénységével Isten elé kell járulnunk, lerakni elé, és azt mondani: itt van, tégy vele, amit akarsz – Egyházad és papságod javára. Úgy gondolom, az Úr nem fogja visszautasítani. A Zsoltárok könyvében azt olvassuk: „Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.” (Zsolt 51,19) A szívünket mindig odaadhatjuk Neki, bármilyen állapotban is legyen. Tegyük hát a lába elé, és mondjuk: „Itt van, tégy vele, amit akarsz, egyházad és papságod javára.”

És én arra vágyom és azt várom, ami majd akkor történik, ha számtalan szív felajánlja megát Neki az Egyházáért és a papságáért. A mégoly összetört szívek feláldozásával is szívek fognak lángra gyúlni! Mintha ezek a szívek lennének a gyújtós egy új tűz meggyújtásához, egy maradandó tűzhöz, amely nem alszik ki, mert papjaiban fog égni. Lángoló szívek!

Bárcsak megértenénk, miképp tudunk minden bennünk lévő kis nyomorúságot felajánlani az Úrnak! Ő a szívünket akarja, s a szívünk ily módon oltárrá változhat. Minden ínség, amelyet készek vagyunk átadni neki, olyan, mint egy szál rózsa, amelyet Urunk töviskoronájára helyezünk. A szívünk pedig legyen az az oltár, amelyre leereszkedhet, ahol lakozhat, ahonnan cselekedni tud.

Ha a bennünk lakozó oltáron mindannyian felajánlunk neki minden kicsiny dolgot, ami valójában nem is méltó a figyelmünkre, de minden örömöt is, amit megoszthatunk vele, akkor mindezt el fogja fogadni és munkálkodni fog általa.

Meg vagyok győződve arról, hogy az Úr sok jövőbeli pap szívét lángra lobbantja, ha hajlandóak vagyunk neki adni a szívünket.

Valóban, egyházunkban szükség van megújulásra, fejlődésre, előrelepésre, szükségünk van papok seregére, akiknek lángol a szívük, és akik hajlandóak mindent feláldozni az Úrért. Így a világban, s a templomainkban ismét megkapja majd azt a tiszteletet, amely valójában megilleti Őt. Az egyház ismét visszanyerheti méltóságát és hivatását, mint az Úr menyasszonya.

Mi pedig áldozatul felajánlhatjuk magunkat és a szívünket az Úrnak, hogy megmutassuk neki, szeretjük, imádjuk és tiszteljük Őt az igazságban, és ennek az igazságnak kell ismét átjárnia az egész egyházat. Áldozatul felajánlhatjuk önmagunkat neki, és kérlelhetjük Őt, hogy felülemelkedhessünk a világ hangjain és az ördög egyházpusztító kísérletein. Az ördög csak elvenni akar, de nekünk készen kell állnunk arra, hogy adjunk. Ahol ugyanis a szívek, a papi szívek lángolnak, ott az ördögnek nincs hatalma.

Ezért könyörögjünk ma együtt Istenhez „Íme, a szívünk, tégy vele, amit akarsz, egyházad és papságod javára.”

Írta: Magdalena Preineder
Fordította: Klausz Eszter

Forrás: kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    ördög…De jó, hogy van kire kenni a lustaságot, (homo)bujasásgot, semmihez-sem-értést…
    Fenti idézet: „Nem akarnak már olyan egyházat, amely megfelel Jézus tanításának, nem az egyetlen Istenhez ragaszkodnak, aki maga az Igazság, hanem egy olyan istenhez, akit a saját nézeteik szerint formáltak. Gondolok itt a papságra, a nők állítólagosan növelhető szerepére az egyházon belül és a nők pappá szentelésére. Vagy megfigyelhetjük azt is, ahogy a szentmiséket felváltja az igeliturgia. Ez előrelépés lenne? Előrelépés elengedni azt, amit a hitünk tanít, amit maga Jézus ajándékozott nekünk, s amit a Szentírás szava is hitelesít?“
    Megjegyzés: Kit érdekel, hogy „mit akarnak“ a papság és az egyház szerncsére a 12 analfabéte zsido halász -azalapítóösatyák- nyoman halad. Ferenc pápával is. Ez egy világcsoada 87 évesen- sok boldog évet meg szentatya!
    Megjegyzések:
    Helyesen az egyházi vezetés (püspökök és hirearchia) még a feudális örökségböl való vagyonával gazdálkodván finanszirozza (részben) a kiadásait. Azonban ezek elfogynak. Keleten sok országban a volt szovjet befolyás alatt már 50-100 éve el lettek államosítva=„elzabrálva“. Nyugaton Európában ezek nagyrészben fennmaradtak, de az állandó bevételek (persely-egyházadó stb.) Továbbra is szükségesek maradtak=ezek folymatos csökkenése azonban a katolikus lakosság kihalásával már régen megkezdödött. Ezek pótlása jelenleg az egyházi ingatlan vagyon kiárúsátásához vezetett-vezet- és fog is vezetni. Ennek okai:
    1_A fiatalok (családosok, gyerekek…) többsége ott nyugaton már nem katolikus, hanem bevándorolt másvallású. Ennek az az oka, hogy a „kereszténydemokrata pártok“ már 50-60 éve belementek az abortusszal való nemzetgyilkosság“ törvényesitésébe, a hiányzó munkaeröt pedig importálni kezdték…az meg másvalláú országokból jött és jön. Ez olcsóbb megoldás volt-van-lesz a nyugati neomarxista kormányoknak, mint a saját nemzeti családi utánpotlás nevelése, mert a drágán felnevelt kész munkaeröt importálják…akit azonnal adófizetövé lehet tenni…
    2_Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános szerint a papi utánpotlás fö forrása a katolikus nagycsaládok hagyományosan…. Ezek, meg már még kiscsaládi formában sem igazán léteznek manapság- nincs házasodás-nincs gyerek-nincs már nemzeti (katolikus, de másfajta) utánpótlás sem.
    3_Igeliturgia? A hivek többségének fogalma sincs aról, hogy mi a különbség a mise és ige-liturgia között. Mert nem járulnak szentáldozáshoz amúgy sem. Ennek okai az, hogy el lettek-vannak tiltva ettöl (ezt még megtanulták): újraházasodottak vagy – nem engedélyezett “terhesség elleni védekzési módok alkalmazása”- vagy szentgyónás elhagyása- vagy rendszeres házassági hütlenség – vagy soha sem tudták, hogy az mire is jo, vagy ezt igazában senki sem tanította meg rendesen (ezt csakis az anyák tehetik meg — vagy senki).
    A (jó) kántorunk mondta nemrég: ha nem lesz papunk, majd lesz lekipásztori-segitönk- ige-isten-tisztelettel, csak azt az izét—“konszekrálást nem csinálhatja de a többit igen“….
    Namost az a „többi“ az nem is kell igazán. A mise az a pap általi euchrisztikus ima és átválztoztatás az olt´riszetnség amit Jézus az utolso vacsoaran alapított. Eköré épül az egyházunk 2000 év óta…a “többi” az csakegy szép köret…
    Igen a drága pajaink. Akik 10 x erösebbek e´s odaadóbbak kell legyenek, mit bárki más…Ö rajtuk a világ szeme…Illetve rajtatok drága édesanyák akik papot neveltek…
    4_nem megelpö, hogy az üldöztetés egyháza (a volt kelti blokkban ) ma 2024-ben sokkal jobban ragaszkodik a krisztusi és apostoli egyházhoz a 10 mózesi boldogító parancsaoalt magasratartásával, mint a nyugati kissé elhülyült joléti társadalom-ban. Megis-megis-mégis “a pokol kapui nem vesznek eröt rajta…”
    Lásd Máté evangelium 16. Fejezettöl:
    Az egyház sziklaalapja.
    “13Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére érkezett, megkérdezte tanítványait : „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” 14Azok így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, van, aki Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” 15Jézus tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?” 16Simon Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás, az élő Isten fia.” 17Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy Simon, János fia! Nem test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. 18S én azt mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. 19Neked adom a mennyország kulcsait. Amit megkötsz a földön, megkötött lesz a mennyben is, és amit föloldasz a földön, a mennyben is föloldott lesz.” 20Azután lelkére kötötte tanítványainak, senkinek se mondják, hogy ő a Messiás.” Èljen Péter egyháza és a Ferenc pápa öszentsége…