A napokban sokat gondolunk Olaszországra, hiszen katolikus testvéreink egészen különleges és ritka időket élnek át. Karantén alatt az ország, napról-napra növekszik a koronavírussal fertőzöttek száma. Olyan szigorú óvintézkedések vannak érvényben, amelyek ideiglenesen tiltják a nyilvános miséket, ami azt eredményezi, hogy közel egy hónapon keresztül tömegek nem áldozhatnak vagy látogathatnak el szentmisére, nem részesülhetnek a szentségekben. (Az óvintézkedésekkel kapcsolatos korábbi cikkünk itt olvasható.) Erről a történelmi időről kérdeztük Toman Zoltán atyát, aki a Temesvári Egyházmegye papjaként Rómában folytat tanulmányokat.
– Temesvári egyházmegyés papként lassan egy éve már, hogy Rómában tanulsz. Kutatást végzel, doktori tanulmányokat folytatsz. Tapasztalatod szerint mi jellemzi a helyi egyház hitét, miselátogatási szokásait?
Fél éve vagyok kint az örök városban. A római egyházmegye, mivel egyben a világegyház központja is, nagyon színes a lelkiségek és a hit terén, szokások és kultúra terén. Az olasz vonás azonban eléggé meghatározó. A hitüket gyakorlóknak nagyon fontos a Szűzanya tisztelete és a miséken való részvétel. Mint minden egyes nyugati országban, az idősebb generáció aktívabban vesz részt a szentmiséken. Vannak azonban nagyon szép példák arra, hogy fiatalok a közösségekben nemcsak, hogy részt vesznek a vasárnapi szentmiséken, hanem aktív szerepet vállalnak a közösség életében és nagyon komolyan veszik keresztényi identitásukat.
– Március 9-én bejelentették az ország karantén alá helyezését, április 3-ig felfüggesztették a misézést is. Hogy fogadták a hírt az olasz hívők?
Természetes, hogy az olasz hívőknek ez egy nagy megpróbáltatás. Ezekben a nehéz pillanatokban, amikor úgy tűnik, hogy az orvosi tudomány és a technika nem tudnak segíteni, az ami a hívő embernek ilyenkor még megmarad az a hite és a szentségekből való lelki táplálkozás. És most az sincs. Nehezen, de ugyanakkor megértéssel fogadják el azt, hogy nem részesülhetnek a szentségekben. Olyanok is sajnálattal tekintenek a misék felfüggesztésének a tényére, akik nem gyakorló keresztények, és akik ritkábban jártak templomba.
– Az olasz katolikus testvéreink közel egy hónapig nem áldozhatnak.
Valóban, nem áldozhatnak. Ilyenkor megmarad az a lehetőség, hogy lelki áldozást végezzenek. Ugyanakkor vannak olyan szituációk, ahol különböző, nem hivatalos módon, nagyon korlátolt számban, a hívek részt vehetnek privát, azaz nem nyilvános szentmiséken.
– Papként te minden nap misézel. Hogy éled meg, hogy a templomok üresek, gyakorlatilag egyedül vagy paptestvéreiddel együtt koncelebrálva mutatod be a legszentebb áldozatot?
A kollégiumunkhoz hozzátartozik a Santa Maria dell’ Anima templom is. A templomban reggel 7 órakor van a kollégisták miséje, zárt ajtókkal zajlik ez. Azok, akik itt tanulunk, részt veszünk ezen a misén. Este a rektor úr privát misét végez, nyitott ajtókkal. Bárki bejöhet és részt vehet ezen a misén. A templom nincs bezárva napközben, az emberek jöhetnek és imádkozhatnak. Napközben fennáll a lehetőség, hogy a mellékoltároknál misézzenek a kollégista papok. Megtörténhet az, hogy aki ilyenkor a templomban van, az részt vesz ezeken a szentmiséken. Ezen kívül ott van még a házi kápolna, ahol bármikor lehet misézni.
Azt, hogy bemutathatjuk a szentmise áldozatot, nem előnyként vagy díjként éljük meg. A népért ajánljuk fel úgy, mint ahogyan azt megígértük papszentelésünk pillanatában.
– Nagyböjt van, hogy érzed magad ebben a kialakult légkörben?
A nagyböjt a „puszta” ideje. Az az időszak, amelyben az ember visszavonul lélekben, hogy esetleg lemondjon azokról a szokásokról, dolgokról, amik eltávolítják Istentől. Az az időszak, amikor újra és újra átgondolom, azt, hogyan kerülhetek közelebb az Istenhez és embertársaimhoz. Gyakran a külső szituációk, körülmények akadályoznak, hogy az ember megélje a nagyböjti időt. Ezek gyakran oda vezetnek, hogy botfülűvé válunk, Isten igéjét hagyjuk elsuhanni fülünk mellett.
Ez a kényszerhelyzet, amelyben most élünk, talán az az igazi nagyböjt, amelyet készített a Gondviselés számunkra az idén. Sok nehézség, szenvedés – főleg a betegek esetében – félelem, sőt talán megpróbáltatások sorozata.
De a pusztában nem csak a démonok vannak jelen, hanem az angyalok is. Ebben a kényszerhelyzetben is van sok szép dolog is. Szép látni például azt, ahogy az emberek megértették és együttműködnek egymással, segítenek egymásnak. Odafigyelnek a körülöttük élőkre, beszereznek dolgokat azoknak, akik nem mehetnek ki. Mi is az imát, a szentmisét sokkal intenzívebben éljük meg. Erősödnek az Istennel és emberrel való kapcsolatok. Emberek térnek meg!
Nagyon meghatott egy házaspár esete. Németországból látogattak Rómába. Bevallották, hogy ők nem azért jöttek, hogy templomokat lássanak, vagy szentmiséken vegyenek részt. Egy nappal mielőtt elutaztak volna, mégis meg akarták látogatni a „németek templomát”, ahol mi szolgálunk és ahol a német közösség rendszeresen gyülekezik. Nem fűztek nagy reményeket, hogy nyitva találják, de mégis elindultak. Nem számítottak semmiképp sem arra, hogy amikor megérkeznek, bárki is misézni fog. „Meglátván, hogy mise van – meséli az úr -, a feleségem elkezdett sírni, én pedig szótlanul maradtam. Éreztem, hogy az Úr megtérésre hív.”
– A közösségi médiában páran csalódottságuknak adnak hangot, miszerint hogyan engedi meg Isten ezt a kialakult krízishelyzetet. Papként te mit válaszolnál erre?
Azt hiszem, hogy többször éltünk meg életünkben kisebb nagyobb megpróbáltatásokat, „pusztai” hangulatokat, vagy akár „nagypéntekeket”. És azt is tudjuk, hogy nagypéntek után mindig következik az „alleluja”, a feltámadás öröméneke.
Most is így van. Azokra gondolok, akik nem járulhatnak a szentségekhez és nem áldozhatnak: milyen nagy öröm és Isten-élmény lesz, amikor újból megtehetik! Hányan és hányan vannak, akik jelen pillanatban nem ölelhetik meg szeretteiket, milyen nagy öröm lesz, amikor újból megtehetik majd. Azok, akik betegek és meggyógyulnak, milyen hálásak, hogy kaptak egy új esélyt és rádöbbenhetnek arra, hogy milyen értékes az élet.
Isten velünk van ebben az időszakban. Ilyenkor is tenyerén hordoz és gondoskodik rólunk.
Most van itt az „alkalmas szentidő, az üdvösségnek napjai, hogy megtisztítsuk a szívünk, lemosva vétkek szennyeit” – amint azt az ősi nagyböjti himnuszban énekeljük.
– Mit üzennél az olaszországi magyaroknak és az otthon élőknek?
Ne féljenek! Hiszem azt, hogy ez az időszak üdvösségünkre fog lenni.
PONTOSÍTÁS
Az interjú készítése után, március 12-én este a pápa általános helynöke által jegyzett dekrétum a járvány súlyosbodásának következményeként a templomok bezárását rendelte el. Tehát az interjúban említett nyitott templomok helyzete a jelen tartalom publikálásakor már nem számít pontos információnak.
