Korunk egyházi szlogenje, a “Mindenkit szívesen látunk” kétségtelenül szívélyes, de nem csak szívélyes, hanem zavaros is. Kezdjük azzal, hogy a “Mindenkit szívesen látunk” szlogent nem is kellene használni. Része kellene legyen minden egyház alapvető önértelmezésének. A “Mindenkit szívesen látunk” kimondása nekem mindig egy kicsit bizarrnak tűnik. Eszembe jut egy transzparens, amit egyszer egy iskola kapuja felett láttam, és amin az állt: “Itt szívesen látjuk a gyerekeket”. Hááát…. De hiszen ez egy iskola!
Mindenesetre úgy gondolom, hogy a “Mindenkit szívesen látunk” szlogen elég jól beleillik a sokszínűség, befogadás és egyenlőség programjába, amely szintén divatos trend a Szinódusok Szinodális Egyháza számára rendezett szinodális szinódusok szinódusán. De természetesen mindenkit szívesen látunk. Ez az egyház küldetése. Hogy mindenkit szívesen lásson, aki megbánja bűneit és hisz az evangéliumban. Mindenkit szívesen látunk, hogy felvegye keresztjét és kövesse az Úr Jézus Krisztust.
Úgy érzem azonban, hogy az ÚjEgyház lelkipásztorai és prelátusai nem igazán erre az üzenetre gondoltak. Inkább az az érzésem, hogy a “szívélyes üdvözlés” arra hív fel, hogy az egyház nyíljon meg mindenki előtt, függetlenül attól, hogy milyen a tényleges kapcsolata Krisztussal. A szinódusról származó néhány idézet ugyanis éppen ezt sugallja – hogy fogadjuk be a közösségbe azokat, akik nem katolikusok, sőt nem is keresztények. De ha ez így van, akkor pontosan hogyan is tesszük ezt? Milyen eszközökkel látjuk őket szívesen? Csak arról van szó, hogy pozitívan állunk hozzájuk és mindenkit megölelünk? Tényleg ezt akarják az emberek egy egyháztól? Igaz, hogy ez mind nagyon szép és szívélyes és meghitt, de vajon ténylegesen ez a kereszténység? Egyáltalán vallás-e ez, vagy csak aranyos, kedves emberek vagyunk?
Ne értsenek félre. Nem azt mondom, hogy NE legyünk szívélyesek és barátságosak. Nem azt mondom, hogy gonoszak és undokok legyünk. Csak azt kérdezem: “Ez minden, ami kell? Ha szeretettel látjuk az embereket, akkor hova várjuk őket szeretettel? Ez egy önsegélyező csoport? Vagy egy közösségi fórum? Egy hittanóra? Egy terápiás ülés? Micsoda? Ha ez a katolikus egyház, akkor az embereket az evangélium hirdetésére, a bűnbánatra és a megkeresztelkedésre várjuk szeretettel, azaz arra, hogy tanítást kapjanak és katolikussá váljanak. Ez a fajta üdvözlés, befogadás működik. Ezt megtehetjük.
Ferenc pápa azonban többször is lebeszélte az embereket a térítő tevékenységről. Lebeszélte a protestánsokat az áttérésről, és azt mondta a katolikus fiataloknak, hogy ne próbálják megtéríteni muszlim szomszédaikat. Mit értenek akkor vajon azon, hogy “Mindenkit szívesen látunk”? Ez zavarba ejt.
Azt hiszem, valamit segít a dolgok megértésén, ha eszünkbe jut, hogy Ferenc pápa olasz származású, első generációs argentin. Más szóval, egy olyan világból származik, ahol az a kiindulási pont, hogy mindenki katolikus. Ferenc pápa az etnikailag katolikus nemzedékhez tartozik. Az egyik alapvető feltevése az lehet, hogy mindenki katolikus, akit ismer, az ő kultúrájában mindenki katolikus. Ha ez így van, akkor könnyű megérteni a “Mindenkit szívesen látunk” álláspontját. Ha mindenki katolikus, akkor az egyháznak az a feladata, hogy elérje őket, és segítsen nekik jobb katolikusokká válni. A pásztor feladata, hogy megkeresse az elveszett juhokat és hazavárja őket. Innen jöhet Ferenc pápa kívánsága, hogy az elváltak és újraházasodottak találjanak vissza a szentségekhez. Innen az a pásztori kívánsága, hogy befogadja és szívesen lássa mindazokat, akik elkóboroltak az egyháztól, akik bármilyen okból elidegenedtek tőle, és akik bűnös választásaik miatt letértek az útról.
Ha igazam van, akkor ez segít megérteni a “Mindenkit szívesen látunk” szlogent.
Az egyetlen probléma tehát az a tény, hogy nem mindannyian vagyunk az etnikailag katolikus világból valók. Ráadásul ez az etnikailag katolikus világ kihalófélben van. Még a hagyományosan katolikus országokban is csökken a magukat katolikusnak vallók száma. Sokan közülük mindig is csak etnikailag voltak katolikusok, ha egyáltalán azok voltak, és noha jó dolog, ha őket szándékkal megélt és valódi hitre hívjuk, ez a feladat nehéz, nem csupán amiatt, mert kulturális katolikusként gyenge hitoktatásban részesültek, hanem azért is, mert a kulturális trend most a katolikus egyház ellen fordul.
Eléggé valószínűtlen, hogy sikereket érünk el pusztán azzal, hogy kitűzünk egy zászlót és becsületesen játszunk.
A “Mindenkit szívesen látunk” üzenet mellett szükség van arra is, hogy hirdessük azt a régi-régi történetet a megváltóra szoruló bűnös emberiségről, hogy bűnbánatra és megkeresztelkedésre hívjunk – valódi evangelizációra van szükség.
Ez azonban az ÚjEgyház papjainak és prelátusainak egy másik alapvető feltevését fedi fel. Nemcsak úgy gondolják, hogy a régóta katolikus országokban már minden ember katolikus, és csak egy kis melegszívű noszogatásra van szükségük, hogy visszatérjenek a nyájba, hanem ott van az univerzalizmus mögöttes feltételezése is.
Miért mondják az ÚjEgyház vezetői egyszerűen, pusztán csak azt, hogy “Mindenkit szívesen látunk”, anélkül, hogy felszólítanának a megtérésre? Miért mondják azt a protestánsoknak, hogy nem szükséges teljes közösségbe lépniük a katolikus egyházzal? Miért mondják az embereknek, hogy ne térítsenek meg másokat, kerüljék a térítői buzgóságot, ne kereszteljenek meg nem keresztény embereket?
Azért, mert valóban úgy gondolják, hogy ez szükségtelen. Abban hisznek, hogy mindenki, ha még eddig nem is üdvözült, a végén üdvözülni fog.
Ez az univerzalizmus butaság, és figyelmen kívül hagyja azt az alapvető kérdést, amelyet a Jeruzsálembe vezető úton valaki feltett Jézusnak: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.” (Lk 13,23-24) Más szavakkal: „Nem”.
Emlékeznünk kell arra, hogy „Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,14)
Írta: Dwight Longenecker atya, USA
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: dwightlongenecker.com
