Miért nincs teljesen rendben, ha azt mondjuk: „ne ítélkezz felettem”?

Nos, mi a valódi és jó ítélőképesség, és hogyan gyakoroljuk azt?

„Ne ítélkezz felettem.” Mindannyian hallottuk már. Talán még mondtuk is.

És elkerülhetetlenül ez következik: „Te foglalkozz magaddal. Én meg magammal.” Vagy ami még rosszabb: „Én csak a magam igazságát élem. Te éld a tiédet.” Az első mondat legalább megnevettet engem, a másodiktól csak a fejemet csóválom.

A mondások alapjául szolgáló hozzáállás azonban rejt egy hasznos erényt.

A túlzottan ítélkező hozzáállás, legalábbis számomra, mankó. Azért ítélkezem mások felett, hogy eltereljem a figyelmet a saját hiányosságaimról. Olyan, mintha Óz, a nagy varázsló lennék, aki egy függöny mögé rejtőzve kétségbeesetten húzogatja a karokat a figyelmedet elterelendő, hogy ne vedd észre, milyen arrogáns és idegesítő vagyok. Amíg ezt teszem, addig arra koncentrálhatunk, hogy mennyi segítségre van neked szükséged. Nekem meg jót tesz az átmeneti (és illuzórikus) önelégültségi löket.

Ezért mondja Krisztus egyértelműen, hogy az ítélkező magatartás káros, sőt azt tanácsolja: „Ne ítéljetek”. Ugyanazt a mércét, amelyet mi alkalmazunk másokra, fogják elkerülhetetlenül ránk is alkalmazni, ezért az a legjobb, ha irgalmat és jóindulatot gyakorolunk. Egyszerűen úgy is fogalmazhatnánk, hogy erény, ha a saját dolgunkkal törődünk, különösen azért, mert ritkán rendelkezünk olyan belső ismeretekkel vagy hozzáféréssel a részletekhez, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jó ítéletet alkothassunk másokról.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha egyáltalán semmiről sem vagyunk hajlandóak ítéletet mondani, akkor az az erkölcsösség csúcsa lenne.

A döntésekhez, legyen bármilyen döntésről is szó, meg kell különböztetnünk a jót a rossztól. Szükség van arra, hogy tartsuk magunkat valamiféle kollektív igazsághoz, amely –  még ha elismerjük is, hogy egyikünk sem üti meg a mércét (tehát ne legyünk túl szigorúak) – mégis egy valódi, objektív mérce. Minden cselekedetet egy érték motivál. Egy becsületes, feddhetetlen ember összehangolja a cselekedeteket és az értékeket. Más szóval, minden nap döntéseket hozunk, és az lenne a legjobb, ha megpróbálnánk ezeket a döntéseket erkölcsössé tenni.

Mindannyian megítéltetünk

Különösen katolikusként van egy sor közös értékünk, egy elénk kitűzött cél, egy leírás arról, hogy milyen emberekké kell válnunk. Ez a mérce, tömören megfogalmazva, Krisztus utánzása. A célunk az, hogy olyanokká váljunk, mint Ő, és ebbe beletartozik az, hogy azokat az értékeket becsüljük, amelyeket Ő. Nem szívesen mutatok rá, de a második adventkor, Krisztusnak az idők végeztével való eljövetelekor Ő, mint Bíró érkezik majd. Még ha sikerül is a környezetemben mindenkit rákényszerítenem arra, hogy tartózkodjon az ítélkezésről felettem, és ha sikerül is visszautasítanom a szégyen- vagy bűntudatot, akkor sincs menekvés. Mindannyian megítéltetünk. Ez egy adventi ígéret.

Az adventi időszak az ítéletre való felkészülésről szól. Kitakarítjuk otthonunkat, és mindent rendbe teszünk. Ez azt jelenti, hogy ítélőképességünket kell használnunk. A lelkileg egészséges ember leginkább önvizsgálattal és őszinteséggel ítéli meg saját tetteit. Ezen túlmenően azonban a lelkipásztorok az ítélőbírók a gyóntatószékben, szilárd erkölcsi tanácsokat adó szerepükben, és alkalmanként a szószéken, amikor nehéz igazságokat kell kimondani. A szülők megítélik gyermekeik cselekedeteit, és megfelelő fegyelmezést alkalmaznak. A barátoknak is felelősségre kell vonniuk egymást, amint „vasat vassal élesítenek”. (Szerk: Utalás a Példabeszédek könyve, 27,17 versére: Az egyik vas a másiktól kapja élét, a mások társasága tisztítja az embert.)

Én sem szeretem jobban, ha felelősségre vonnak, mint bárki más, de a múltban óriási hasznomra vált a számonkérés, és örültem, hogy ez megtörtént. Megítéltetni kijózanító élmény, de ha olyan embertől jön, akiben megbízol, aki szeretetből teszi, az mindig hasznos.

A küzdelem az önfejlesztésért

Véleményem szerint a társadalmunk azzal, hogy széles körben tiltja az ítélkezést, nem tesz mást, mint okosan elkerüli az önfejlesztésért folytatott küzdelmet. Ez a lelki kimerültség egyik tünete. Ha nem nézel magadba, akkor soha nem kell semmin sem változtatnod. Ez lehet annak is az eredménye, hogy híjával vagyunk a valódi kapcsolatoknak olyan más emberekkel, akikben eléggé megbízunk ahhoz, hogy elmondják nekünk az igazságot, amikor azt hallanunk kell.

Furcsa jelenség ez napjainkban, mert miközben a „Ne ítélkezz felettem” mondatot ismételgetjük, mintha az a „mikrofon teátrális eldobása” lenne, jelezve, hogy nekünk van igazunk, örömmel veszünk részt az online eltörléskultúrában, ami színtiszta ítéletalkotás és ítélkezés. A tömeg igazságszolgáltatásának ezen esetei nagyon ritkán végződnek igazságos végkifejlettel. Ezek leginkább performatív (a kimondással egyidőben a cselekvést is végrehajtó) akciók a csoportgondolkodás megszilárdítására és a csoporton belüliek azonosítására. És még akkor is, ha egy ügyet pontosan megneveznek egy nyilvános fórumon, a vádlottak nehezen lelnek megbocsátást. A megbocsátás szinte lehetetlen. Ha egyszer kiestél, akkor kiestél.

Az ítéletalkotásnak ez a formája, amely nem objektív erkölcsi kódexen alapul, hanem sokkal inkább a tömegbe belesimulás igyekezetén, olyan jelenség, amitől óvakodni kell, és el kell kerülni. Nagyon kevés köze van az erényként gyakorolt ítélkezéshez, amely az igazságban és a szeretetben gyökerezik. Mi tehát az igaz és jó ítélőképesség, és hogyan gyakoroljuk azt?

Itt az advent kulcsfontosságú

Először is, adventben arra emlékeztetnek bennünket, hogy amikor Krisztus karácsonykor megszületett, bár ártatlanul élt, egész életében igazságtalanul ítélték meg. Ez a mi figyelmeztetésünk.

Másodszor, adventben arra emlékeztetnek bennünket, hogy Krisztus visszatér, hogy megítélje az élőket és a holtakat, és ezt alaposan és igazságosan fogja tenni. Ez a mi reménységünk.

Amikor ítéleteket hozunk, amit mindannyiunknak nap mint nap meg kell tennünk a saját cselekedeteinkről, sőt néha még másokról is, van néhány alapelv, amit szem előtt kell tartanunk. Ezek mind az adventi figyelmeztetésen, mind a reménységen alapulnak.

Először önmagadat ítéld meg. Másokat sokkal kevésbé buzgón ítélj meg. Ne feledd, hogy a véleményalkotáshoz gyakran hiányzik az információ és a kontextus. Előítéleteket táplálunk, és az érzelmek tévútra visznek bennünket. Ne engedd, hogy a pletyka megmérgezze az ítélőképességedet. Gondold végig, lassan és türelmesen. Törekedj arra, hogy meglásd másokban a jót. Ítélj nagylelkűen, és mindig tételezd fel a legjobb szándékot másokban. Adj teret az irgalomnak. Az ítélkezés nem jelenti a megbocsátás hiányát. Ítélkezz kevesebbet, és engedd meg Istennek, hogy ő ítélkezzen többet. Tényleg nem kell mindenről véleményt alkotnunk. Bízzuk ezt Istenre.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy kevesebbet kellene ítélkeznünk. Épp ellenkezőleg, többet kell ítélkeznünk, de jobban, több türelemmel, kedvességgel és szeretettel. Ez az adventi időszak tanulsága, hogy e világ végén elkerülhetetlenül megítéltetünk, de ha gondosan felkészülünk, akkor a következő világra készen állónak fogunk ítéltetni.

Írta: Fr. Michael Rennier
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia