Miért ne adjuk a vacak holmijainkat a szegényeknek

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 40)

Most van itt az az időszak, amikor mások szükségleteire is gondolunk, és emellett megtisztítjuk nem csak a szívünket, hanem az otthonainkat is. Mielőtt azonban a házban szanaszét heverő lomokat nagy zsákba tennénk, hogy egy helyi vagy külföldi jótékonysági szervezetnek adjuk, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el azon, hogy mit adunk oda és miért. Azzal, amit adományként becsomagolunk, kifejezzük a tiszteletünket az iránt, aki kapja? Ez csak a felesleges holmink, vagy áldozati ajándék?

Túlságosan könnyen eltölt minket az a jó érzés, hogy „adakoztunk a rászorulóknak”, holott valójában csak ürügyet kerestünk, hogy megszabaduljunk a kacatoktól. Amikor adakozunk, azt kellene üzennünk a másik embernek, hogy ő értékes.

 Néhány évvel ezelőtt rendezkedtem a szekrényeinkben, és több más dolog mellett egy pár használt nadrágot és néhány foltos inget gyömöszöltem egy zsákba. A férjem volt az, aki megállított. „Azokat a szemétbe kellene dobni! ­- mondta az ingekre. – Azokat nem adhatod oda senkinek.”

Az a gondolat, hogy a szemétbe dobjam őket, nagyon zavart, de azért elgondolkodtam. Miért adok a rászorulóknak olyasmit, amit én magam túl ócskának találok, vagy ami túl régi ahhoz, hogy viselje valaki a családból? Talán azok, akiknek ruhára van szükségük, nem érdemelnek jobbat?

De igen! Nem arról van szó, hogy dizájner ruhaneműt adjunk azoknak, akik sose hallottak Ralph Laurenről, vagy Calvin Kleinről – hanem arról, hogy tisztelettel bánjunk embertársainkkal. Becsüljük meg őket azzal, hogy olyasmit adunk nekik, amit mi is értékelünk. A szegények sok megaláztatásnak vannak kitéve, és ez csak egy apró módja annak, hogy megtiszteljük őket, és úgy bánjunk velük, ahogy Jézussal bánnánk.

A ruhanemű, cipő vagy ékszer a nagy egészet tekintve jelentéktelennek tűnhet, pedig nem az. A szegényeknek jóval többet számít. Mert az, amit viselünk, ahogy megjelenünk mások előtt, az kifejezi az önértékelésünket, önbecsülésünket és a valahova tartozás érzését.

Amikór Etiópiába – a világ egyik legszegényebb országába – látogattam, teljesen megdöbbentett az emberek szépsége és méltósága – különösen a nőké. Legtöbbjüknél nem volt folyó víz, villany, ennivaló is alig. Összetákolt, agyagpadlós kunyhókban éltek, kisbabáikkal, akiket etetni kellett. Mégis színes sálakkal és ékszerekkel díszítették magukat, néha a körmük is ki volt festve. A ruhájuk tiszta volt, és amikor részt vettek a szertartáson, hagyományos öltözékük makulátlanul fehér volt.

Éljenek bár a tengerentúlon vagy a környéken, a szegények is szeretnek jól kinézni, jól érezni magukat, akárcsak te vagy én. Gyakorlati szempontból is szükségük van jobb darabokra– ha állásinterjúra vagy a templomba mennek, de a mindennapi életükhöz is.

Most, hogy az Advent vége felé helyet készítünk azoknak az új dolgoknak, amik majd a fa alatt lesznek, vagy amit jövőre veszünk, keressünk elő adományozáshoz néhány jó, munkahelyre való ruhadarabot vagy néhány pár alig használt cipőt, ami valahol a szekrényünk mélyén van eldugva. Adjunk oda egy olyan ruhát, ami mosolyt csal majd egy nélkülöző ghánai asszony arcára. Adjunk egy szép pulóvert, amit csak néha veszünk fel, és akkor a városunkban majd valaki lecserélheti a saját elhordott darabját.

Tisztázzuk, nincs semmi baj a használt ruhákkal – sokan rendszeresen ezt a megoldást választjuk. De különbség van a használt holmi és a lom között. A foltos, szakadt, agyonhordott holmit egy másik kupacba kell rakni, nem pedig a rászorultaknak küldeni. Ugyanez vonatkozik a háztartási és elektronikus holmikra, játékokra, sőt az ételekre is.

Természetesen még mindig ott a dilemma: mihez kezdjünk a felhalmozott kacatokkal? Nos, néhány dolgot mindenképpen a szemétbe kell dobni, de elkezdhetünk kreatívabban, fenntarthatóbban gondolkodni a holmikról: meg tudjuk javítani, vagy esetleg újrahasznosíthatjuk? Kaphatna valamilyen új célt?

Néhány éve egy gyerekruhákkal foglalkozó online cégtől kötött kabátkákat kaptam a kislányaimnak. Ezek felnőtt pulóverekből készültek, melyeket eredetileg a szeméttelepre szántak. A pulóvereket megmentették, szétvágták, és egyedi, meseszép gyermek pulóvereket készítettek belőle.

Ez sajnos jóval meghaladja az én képességeimet, de a lényeg az, hogy gondolkodjunk el a holmikról, lehetőleg még az előtt, hogy megvesszük azokat, egészen odáig, hogy mi lesz majd a sorsuk. Ne a kidobandóból adjunk, hanem abból, amit mi magunk is szeretünk és használunk. Ez is egy módja annak, hogy a legkisebbekkel könyörületesek legyünk.

Írta: Zoe Romanowsky via Aleteia

Fordította: Eiben Ingeborg