Még negyven nap, vadállatok és angyalok társaságában…

A negyvenes szám jelenti a teljességet, a hosszú időt, a kegyelmi időszakot egyaránt. Negyven napig tartott a vízözön, negyven napon át imádkozott a hegyen Mózes, negyven évig bolyongott a nép a pusztában, negyven napig menekült Illés a szent hegyig, a Hórebig. Ninive lakói negyven nap haladékot kaptak a megtérésre, Isten negyven ujjat számolt ki az egy testté lett emberpár számára, földi bíró sem szabhatott negyvennél több botütést a törvényszegésért. (A biztonság kedvéért csak harminckilencet mértek ki, nehogy a végrehajtó elszámolja magát és megsértsék a törvényt…).  Jézus is negyven napot tölt a pusztaságban, ahol vadállatok és angyalok társaságában böjtöl és imádkozik. Az oroszlánok, rókák, hiénák, vadmacskák, sündisznók, kígyók, viperák, baglyok és hollók hazájában ez a leírás nem is annyira különös.

Krisztus a Lélek ösztönzésére vonult el a sivatagba, mint ahogy a próféták is tették, hogy felkészüljön isteni küldetésére. A negyven napos pusztai időzés önmagában is próbatétel: vágyak, gondolatok, képek, ösztönök, kísértések törnek elő, amelyekkel ő is szembetalálta magát. Ellene mondott a sátánnak, a gonosznak, az önzésnek, és ezzel helyreállította a teremtés rendjét. Isten és az ember kapcsolata újra harmonikussá vált.

Nagyböjt szent negyven napja a lelkünk pusztaságába történő be- vagy kivonulást jelenti. Mi is követjük a Lélek sugallatait, és elvonulunk a csend, a belső összeszedettség pusztájába. A böjt és imádság együtt jelenítik meg Istennek odaadott életünket. Nem lehet hinni böjt nélkül, és böjtölni sem érdemes hit nélkül. Az legfönnebb fogyókúrát jelentene. A hívő ember nagyböjti, negyvennapos visszavonulása egyfajta lelki edzés, lelkigyakorlat, az Isten iránti szeretet és hűség szakítópróbája. Mielőtt egy acélhuzalt kiadnak a gyárból, szakítási próbát végeznek vele. Mielőtt egy hidat átadnak a forgalomnak, terhelési próbának vetik alá. Az űrhajósokat hónapokkal a repülés előtt szoktatják a súlytalanság állapotához, a magzatnak kilenc hónapra van szüksége, amíg emberré formálódik az anyaméhben, a gyermeknek is ki kell járnia az iskolát, hogy tudást, mesterséget szerezzen, de még azután is gyakornokként tapasztalatra van szüksége.

De talán a legfontosabb, amit a mai evangélium kijelent: beteljesedett az idő! A nagy dolgok érést, hosszas előkészületet, csendes elmélyülést igényelnek. Mi meg rohanunk, semmire és senkire nincs időnk, tele a határidőnaplónk, időpontok, minket felülmúló pénzügyi és politikai döntések szorításában élünk, s közben talán soha nem fogjuk meg- és átélni, megérezni és megérteni, mit jelent, amikor betelt az idő…

Erre kapunk esélyt nagyböjtben: álljunk meg, szakítsunk időt magunkra és Istenre… Hogy a kísértésekkel is szembenézve, bukásainkkal is számolva térdre kényszerítsük rohanó énünket, merjünk áttetszővé válni, hogy felemésszen az isteni és a felebaráti szeretet.

Nagyböjt szent negyven napja, hívő életünk pusztája, ahol jó együtt lenni nemcsak a “vadállatokkal” – akiket lassanként megszelídíthetünk –, hanem a Lélekkel és Isten angyalaival is, akik segítenek megérteni Isten igéjét, amely nélkülözhetetlenebb, mint a mindennapi kenyér. A böjtből helyes önismeret, szívből jövő imádság fakad, ami aztán tevékeny szeretetre ösztönöz, és felebarátaink felé fordít. A testi-szellemi aszkézis egészséget, harmóniát szül, lelkileg is megfiatalít, „formába ráz”, és újult erővel ünnepelhetjük Húsvét szent titkait.