Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Múltidéző

Márton Áron püspök: A kereszténység nem valami elmosódó, bizonytalan tömegfeladat

Marton Aron puspok hiveivel

75 évvel ezelőtt, január 1-i körlevelében írta Márton Áron püspök ezeket a sorokat.
Mintha ma is aktuálisak lennének.

“Ha keresztény társadalmak lelki arcán, szellemi és erkölcsi magatartásán pogány vonások tűnnek elő, a felelősség alól a társadalom tagjait sem lehet felmenteni. A társadalom nagy elfordulása Istentől nem mehetett volna végbe a mi közreműködésünk és mulasztásunk nélkül.

Vallottuk és valljuk, hogy keresztények, istenhívők, az igaz hit és vallás követői vagyunk, kereszténységünk azonban nagyobbára felszínes, külsőségekben megnyilvánuló kereszténység volt. Keresztény mivoltunkat gyakran úgy lobogtattuk, mint valami alkalmi zászlót – néha hadilobogókra is a kereszt jelét tűzik -, kereszt tanításáról, Istennek mindenütt való jelenlétéről, a hit és a vallás parancsairól azonban megfeledkeztünk. Hirdettük és hirdetjük, hogy Krisztus az életünk és a társadalmunk életének a királya, de elnéztük, hogy a tanításának sarkalatos tételeit a törvények szelleméből és a közéletből elsikkasszák.

Pedig az Evangéliumnak nem az ünnepélyes alkalmakkor, vagy a véletlenül összeverődő sokaságnak szól, hanem mindenikünknek külön-külön. A kereszténység nem valami elmosódó, bizonytalan tömegfeladat, hanem minden embernek a legszemélyesebb feladata. Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten parancsait kötelező törvényként a társadalommal is elfogadtassuk, nekünk a társadalom tagjainak kell elsősorban keresztény módon élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk.”

Püspöki körlevél
Gyulafehérvár, 1945. január 1.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

cikk cover 2024 07 22 2 Medium

Hangoló

Brad Wilcox: Házasodj meg! Miért kell az amerikaiaknak szembeszállniuk az elittel, erős családokat kovácsolniuk és megmenteniük a civilizációt? című könyvét a mainstream hírcsatornák kritizálják,...

muszlim megtero kereszteloje masolata muszlim megtero kereszteloje masolata

Hitélet

Hosszein, egy perzsa fiatalember, aki muszlim családban született Iránban, fél éve érkezett Magyarországra tanulni. Július 20-án keresztelkedett meg Budapesten, a Jézus Szíve Jezsuita Templomban....

cikk cover 2024 07 22 1 Medium cikk cover 2024 07 22 1 Medium

Szentek

Szent Mary MacKillop 1842-ben született Dél-Ausztráliában szegény bevándorló skót család sarjaként. 14 évesen kenyérkeresővé vált, annak ellenére, hogy elsőáldozásától fogva apáca akart lenni. Mary...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 16. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

NőiTérErő podcast

Beszélgetések az élet minden területéről nőktől, nőknek. Ez a NőiTérErő podcast Till Judittal. Kriszti, ékszer disájner, szociális munkás, a Szerelmi Kalandtúra- párkapcsolat erősítő játékok...

Hangoló

Az online közvetítést nézők csak az Eucharisztia illúzióját kapják. A szentmise internetes közvetítése vagy a televízióban való sugárzása azért, hogy az emberek világszerte nézhessék,...