ratzinger alapitvany konferencia Custom

Magyarországon tartott konferenciát a vatikáni Ratzinger Alapítvány

Október 8-9-én a vatikáni Ratzinger Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának szervezésében kétnapos konferenciát tartottak Budapesten „A közép-európai országok társadalmi, gazdasági, spirituális helyzete az Egyház társadalmi tanítási tükrében” címmel, melyre Magyarországról és Európa más országaiból is érkeztek előadók. A kétnapos konferencia első napját a Magyar Tudományos Akadémián, második napját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán rendezték meg. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Federico Lombardi, a vatikáni Ratzinger Alapítvány elnöke, Roland Minnerath, dijoni érsek, Veres András, győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek is.

Az első napon Erdő Péter bíboros, Roland Minnerath érsek, Hanna Suchocka, Maciej Ziȩba O.P., Fejérdy András, Győrffy Dóra, Josip Jelenic S.J. és Balázs Zoltán előadásait hallgatták meg a jelenlévők. Engem ezen a napon leginkább Hanna Suchocka és Győrffy Dóra előadása fogott meg.

Hanna Suchocka volt lengyel miniszterelnök előadásában II. János Pál pápáról elmélkedett, egy új nemzetközi rendet tudott kialakítani pápasága alatt, ezzel is növelve a Szentszék befolyását. Szent II. János Pál példáján felbuzdulva megerősödtem abban, hogy részt kell vennem nekem is a változásokban, katalizátorrá kell válnom. Tágra kell nyitnom az ajtót Krisztus előtt, és akkor nem a félelem fog uralkodni bennem. Mindenekelőtt azonban lelki megnyitásra van szükség, hiszen a lélek képes új világot teremteni.

Győrffy Dóra „Értékrend és gazdasági fejlődés Közép-Európában” című előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás mekkora csalódást okozott, melynek szubjektív (pl. hamis illúzió, megváltozott referenciaközpont, megszépített múlt) és objektív (pl. átmenet nehézségei, gazdaságpolitikai hibák, közepes jövedelem csapdája) okai is vannak. Majd szólt a gazdaság fellendüléséhez elkerülhetetlen bizalom jelentőségéről, mely nélkül az együttműködés ellehetetlenül, a munkalehetőségek szűkülnek, a versenyképesség és az innováció gyengül.

A nap végén a jelenlévők kérdéseket fogalmazhattak meg az előadásokkal kapcsolatban, illetve megoszthatták gondolataikat. Az egyik hozzászólás Győrffy Dóra fent említett előadásához érkezett. A bizalom latinul fides, ami kötelet jelent, melyet a kereszténység hoz létre leginkább. Jézus is hitt minden apostolban, Júdásban is, bár tudta, hogy elárulja, de nem rúgta ki hamarabb a csapatból – hangsúlyozta a felszólaló.

ratzinger alapitvany konferencia 2 Custom
Fotó: Lambert Attila | Magyar Kurír

A második napon Hans Joas, Ft. Maciej Hulas, Stefano Zamagni, Ft. Kránitz Mihály, Baritz Laura O.P., Szőke Péter, Marek Blaza S.J., Ladislav Csontos S.J., Pavel Ambros S.J előadását és Ft. Kuminetz Géza összefoglaló gondolatait hallgatták meg a jelenlévők. Stefano Zamagni, Ft. Kránitz Mihály előadása, és a kerekasztal beszélgetés néhány gondolata érintett meg ezen a napon.

Stefano Zamagni „Hogyan segíthet a közép-európai országok integrációja az Európai Unió intézményeinek felülvizsgálatában?” című előadásában a személység, a demokrácia és a testvériség fogalmait helyezte a hallgatók szeme elé. A személy fogalma kapcsán kiemelte, hogy mennyire fontos ennek használata, mivel az egyén nem egyenlő a személlyel, mert nincsenek meg bizonyos képességei. A személy azonban olyan egyén, mely kapcsolatban áll a többiekkel – közösségben él. A második szekularizáció problémájára hívta fel a figyelmet, mely azt a nézetet vallja, hogy úgy kell élni, mintha a közösség nem létezne. A demokráciának két fajtáját különböztette meg, a deliberatív és a választási demokráciát. Hangsúlyozta, hogy a demokráciában a legfontosabb az, hogy a pozitív emberi jogok megvalósuljanak, melyek segítségével az erőforrások átrendeződnek. A testvériség kapcsán a szolidaritással való különbségét emelte ki. A szolidaritáson mindannyiunknak túl kell haladnunk, ugyanis a kereszténység a testvériséget várja el tőlünk, mely nem lehet anonim. Ennek nagy példája Assisi Szent Ferenc, aki megtérése után a testvériség jegyében segített embertársain: elment hozzájuk, megcsókolta és megetette őket.

Kránitz Mihály atya előadásában a párbeszéd és a misszió fontosságát hangsúlyozta, ugyanis Krisztus erre hívott meg minden keresztényt. A közeledés formája csakis a szeretet szellemében valósulhat meg. „Legyetek mindig készen, hogy mindig megfeleljetek azoknak, akik hitetekről kérdeznek titeket.” (vö. 1Pt 3,15) – zárta előadását a Hittudományi Kar dékánja. A keresztények életútja ugyanis nem lehet tétlen, az Egyház és a világ megújításán kell minduntalan fáradozniuk. A hallgatóság figyelmébe ajánlotta az Utolsó vacsora c. kisfilmet, mely a kor problémáival szembesít.

A kerekasztal beszélgetésen, melyen Szőke Péter, Marek Blaza S.J., Ladislav Csontos S.J., Pavel Ambros S.J. gondolatait hallották a jelenlévők. Ennek során szó esett arról, hogy a béke ellentéte nem a háború, hanem az egocentrizmus. A gazdag és a szegény Lázár evangéliumi példabeszédből kiindulva megerősödtem abban, hogy kapcsolataimban át kell lépnem a küszöböt, mielőtt az szakadékká változna. A társadalomnak ugyanis szüksége van a szakadások befoltozására, még mielőtt azok szakadékká válnak. Szakadékok helyett ugyanis hidakat kell építenünk – nép és nép, ember és ember közötti hidakat.

A konferencia zárásaként felolvasták a nyilatkozatot, melyet az előadók aláírásával ellátva küldtek el Ferenc és XVI. Benedek pápa részére.

Kapcsolódó tartalom

  • Rossz szülők szent gyermekei

    Apánk és Anyánk kötelező tisztelete nem könnyű olyan körülmények közt, amikor szüleink nincsenek jelen gyermekkorunkban, vagy amikor nem törődnek velünk. Ha szüleinkkel nem éppen jó a kapcsolatunk, jó tudni: számos szent szenvedett attól, hogy szüleik nem törődtek velük, elhagyták őket, nem szerették, sőt semmibe vették őket. Közbenjárásuk által megnyugvást és békét találhatunk még olyan rossz…

  • Ferenc pápa Magyarországra látogat!

    Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén – közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel. A bíboros elmondta: a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséje, az úgynevezett statio orbis, a városért és a világért bemutatott szentmise a rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Ezért “illő”, és úgy is szokás,…

  • Az igazi Pünkösd

    Prohászka Ottokár sokszor írt, beszélt Pünkösd ünnepének üzenetéről – elegendő csak felütni összegyűjtött munkáinak köteteit. Aposztáziával, hitetlenséggel bútorozott korban lett országos hírű hitszónok; olyan korban, mely a materializmusra esküdött, s tagadta az eszményeket, az örök értékeket. Elmélkedések az Evangéliumról c. nevezetes könyvében olvassuk: „A Lélek nem iskolamester, hanem életelv; tudománya nem betű, hanem érzés, lelkesülés…

  • A Lélek indíttatása: autós mise Előszálláson

    „Ha a keretek leomlanak, nem baj, a Lélek él és majd teremt új kereteket” – mondta egykor Slachta Margit testvér a Szociális Testvérek Társaságának alapítója. Ezt a mondást fogadták meg a Lélek szavára figyelve az előszállási egyházközség hívei. Mihályi Miklós plébános vezetésével idén úgy szervezték meg a húsvéti ünnepet, hogy tekintettel voltak az országos kijárási…

  • Szűz Máriáról neveztek el egy új metróállomást Teheránban

    Az iráni főváros legnagyobb templomának közvetlen közelében található metróállomást úgy alakították ki, hogy az ötvözi az iszlám és a keresztény szimbólumokat. Teheránban egy új metróállomást szenteltek Isten anyjának, Szűz Máriának. A kialakítás során az iráni fővárosban élő vallási közösségek békés együttélésének szimbolizálása végett ötvözték az iszlám és keresztény szimbólumokat – írta meg csütörtökön a Fides…

  • Ferenc pápa 2024-ig meghosszabbítja a szinodalitásról szóló szinódust

    Ferenc pápa vasárnap bejelentette, hogy a szinódust 2024-ig meghosszabbítják. A pápa október 16-i az Úrangyala imádság után bejelentette döntését, miszerint a püspöki szinódust két ülésre osztja, amelyek 2023 októberében és 2024 októberében üléseznek majd Rómában. Ferenc pápa kifejtette, hogy azért hozta meg ezt a döntést, “hogy egy nyugodtabb időszak álljon rendelkezésre a mérlegelésre”. “A folyamatban…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.