budapesti fiatalok fogadalomtetele masolata Custom

Nem mindennapi fogadalmat tettek budapesti fiatalok egy legénybúcsún – VIDEÓ

A nyolc gyermekkori barát egyikük legénybúcsúján vett részt a cseh fővárosban, amelynek végén a vőlegénynek az volt a kérése, hogy egy templomban tegyenek fogadalmat. -olvasható a 777blog beszámolójában. A Prágai Magyar Katolikus Plébánia videója tanúsítja e különleges fogadalomtételt, amely első látásra egy amerikai film jelenetére emlékeztet, de annál sokkal eredetibb.

A 777blog információi szerint a 8 fiatal ígéretét minden évben megújítja egy oltár előtt, pap jelenlétében, amely után áldást is kérnek. Vélhetően Balga Zoltán a prágai magyar katolikusok papja nyilatkozta a következőt a plébánia Facebook oldalán:

Az ő kezükben a keresztény magyar jövő!

A példaértékű fogadalomtétel szövege itt olvasható:

Én…. ünnepélyesen fogadom Isten előtt, hogy teljes felelősséget vállalok magamért, hitvesemért és gyermekeimért.

Szeretem, megvédem és szolgálom őket és tanítom Istenünk törvényeire, mint otthonunk lelki vezetője.
Hűséges leszek a feleségemhez, szeretem és tisztelem őt, akár az életemet adnám érte ahogy Krisztus tette értem.

Fiaimat, lányaimat arra tanítom, hogy szeressék Istent teljes szívükkel, teljes elméjükkel és minden erejükkel,arra intem őket, hogy tiszteljék a tekintélyt és éljenek felelősségteljesen.
Megismertetem velük Isten nagy tetteit, rendszeresen imádkozunk és megtanítom őket Isten igéjére. Hisz amelyik család együtt imádkozik, az együtt is marad. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevedben, ott vagy közöttük. (Máté 18,20)

Ellenállok a gonosznak, igazságos és irgalmas leszek.
Imádkozom családomért, barátaimért és másokért, kedvességgel, tisztelettel és könyörületességgel bánok velük.

Kapcsolataimban jóindulat, tisztelet és együttérzés vezet.
Szorgalmasan dolgozom, hogy gondoskodjam a családom szükségleteiről.
Igazat mondok és betartom az ígéreteimet.
Megbocsátok az ellenem vétkezőknek és megbékélek azokkal, akiket bántottam.

Tanulok a hibáimból, megtérek bűneimből, és becsületesen járok, mint olyan ember, aki számadással tartozik Istennek.
Fedhetetlen leszek, mert Istennek tartozom felelősséggel.
Tisztelem Istenemet és engedelmeskedem akaratának.
Hűséges leszek az Ő Egyházához, az Ő igéje szerint járok és az Ő akaratát cselekszem.
Bátran fogok cselekedni azzal az erővel, amelyet Isten ad, hogy teljesítsem ezt a Fogadalmat életem végéig az Ő dicsőségére.

Én és házam népe az Úrnak szolgálunk. (Józsue 24,15)
Légy erős és kitartó. Csak légy bátor és igen erős. (Józsue 1,6-7)

Segíts, hogy mindig rád fókuszáljunk Jézusom, hogy hozzád forduljunk életünk minden pillanatában, hisz Te vagy mindenünk mindenben.

Számon kérhető rajtunk ez az eskü, most nagyon hiszünk a fogadalmunkban és elhatározásunkban mert most, hogy itt állunk nincs kihívás, nincs ellentmondás, nincs konfliktus. Biztosak lehetünk abban, hogy lesznek kihívások, jelentkezni fognak az ellentmondások és a konfliktusok. És e perctől fogva, hogy a fogadalom szerint kezdünk élni, bátorságra lesz szükségünk, bátorságra, bátorságra.

Kapcsolódó tartalom

  • Fél év hátizsákkal az ismeretlenben, Dél-Amerikában – NőiTérErő

    A NőiTérErő podcast legújabb epizódjában Till Judit Tillman Kingával beszélgetett, aki egy merész döntéssel maga mögött hagyta a megszokott mindennapokat, és egyedül vágott neki Dél-Amerikának. Fél év, kilenc ország, számtalan találkozás és olyan élmények, amelyek egyszerre formálták, tanították és megerősítették abban, hogy valóban „nincs lehetetlen”. Kinga gyógypedagógusként dolgozik hátrányos helyzetű gyermekekkel, de régóta vágyott arra,…

  • Azt mondtam, vállalom, és már 50 éve csinálom

    A kápolnában, a levéltárban, a könyvtárban, a fehérneműraktárban, a portaszolgálatban, a gazdasági hivatalban … itt ebben a párizsi ferences rendházban az önkéntesek mindenütt ott vannak, legfeljebb csak azt kérdezzük: hol nincsenek? Sokan közülük a „Lumière d’Assise” egyesületnek köszönhetően jutottak el ide, amely azzal a céllal jött létre, hogy segítsen a káplánnak programokat és elfoglaltságokat szervezni…

  • Hekker a szőnyeg alatt! Milyen kifinomult módszerrel dolgozik ez a „Hekker”?

    Nincs az a szőnyeg, ami alá annyi mindent be lehetne söpörni: a britek kiengedését s a migránsok beengedését, – mondta Orbán Viktor a minap. Jól mondta. A  velencei karnevál egyik idei díszvendége Magyarország, ahol a gyerekeknek egy számítógépes játékban egy őrült hekkert kell megfékezniük, aki a világot meg akarja bénítani. Emellett futótűzként megy nálunk is…

  • Szent András apostol – Szentek élete

    Szent András apostol * Betszaida, Gaulanitisz tartomány, 10 előtt + Petra, Achaia, 60. Gaulantisz tartományban született kr. e 10-ben. Szent János elbeszélése szerint András egyike annak a két tanítványnak, akik először követték Jézust. Kezdetben Keresztelő János tanítványai közé tartozott, de amikor meggyőződött róla, hogy Jézusban megtalálták a Messiást, hozzá csatlakozott. Ezért vitte el Jézushoz a…

  • Hamvazószerda: Mit akar Isten, aki a rejtekben is lát? – Nagyböjti ráhangoló

    Nagyböjti ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Szakíts időt arra, hogy nézz szét szíved rejtekében! Időzz itt. Nézz szét! Leltározz! Mi van benne? Mi az, amitől talán mozogni is alig tudsz? És mozdítsd el azokat a bútorokat, ahol az a sok apró kosz össze tud gyűlni… A Nagyböjti ráhangoló videósorozatot a Katolikus.ma támogatóinak segítségével…

  • Miért vetnek keresztet a katolikusok imádkozás előtt?

    Középkori babona lenne, vagy valami más az oka? Amikor különböző felekezetű keresztények közös imádságra érkeznek, könnyen megmondható, kik közülük a katolikusok. A katolikusok ahelyett, hogy Istent azonnal megszólítva belemerülnének az imádságba, keresztet formáznak homlokukon vagy testükön. Mi lehet ennek az oka? Ez valamiféle babonás rituálé lenne? Először is, lássuk a kapcsolódó történelmi tényeket. A III….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.