Már nem élvezem ezt a globális farsangot. Egy ideig még hagytam, hogy győzzön bennem a naivitás, a bizalomra alapozott idealizmus, de aztán hamar kiderült, milyen mocskos színjáték beavatottjai, vagy inkább áldozatai lettünk. Már a szavak sem azt jelentik, mint tíz évvel ezelőtt. Ellopták tőlünk, aztán visszakaptuk, mint szitokszót, bélyeget. Már a diktatúra, vagy az értékek fogalma is más tartalmat takar. Az észérvek már nem érdekelnek, a történelmi tapasztalatot megvetjük, a tények már nem zavarnak össze. Jogunk van a saját pusztulásunkra szavazni. Jogunk van a jól működő hagyományos társadalmi normák helyett újakat követelni, és jogunk van magunkkal rántani a szakadékba mindenkit. Mert a gonoszság olyan alakzatokat, olyan újabbnál újabb bíbor-bársony köntöst ölt magára, hogy könnyen elnézzük neki. Aztán megengedjük, aztán legalizáljuk, aztán ünnepeljük. Átcímkézzük, sőt harcolunk is érte a gonoszság eszközeivel. De ez nem diktatúra, csak szelíd nyomásgyakorlás, a meggyőzés puha tömegbutító eszközeivel. Ha ez sem elég, üldözni kezdjük azokat, akik tapintatlanságból még gonoszságnak merik nevezni. A fokozatosság elvét gyakorolva lassan adagoljuk, egyet mindig húzva a csavar szorításán. Mint egy rádió segélyhívó vonalán, apránként dagad az igényevolúció. Először: – Kéne egy kis együttérzés.
– Kéne némi élelmiszer.
– Kéne pár sisak.
– Kéne egy rakat lőszer.
– Kéne némi ágyú.
– Kéne pár száz tank.
– Kéne egy tucat vadászgép (itt tartunk most.)
– Kéne egy tengeralattjáró (erre tartunk igényt legközelebb).
– Kéne néhány hadosztály.
– Kéne egy taktikai atombomba.
– Kéne 5-6 normális atombomba.
(Az adás itt váratlanul megszakad.)
Először Nato-hadgyakorlaton veszünk részt, megfigyelőként. Aztán katonákat küldünk kiképzésre. Elvégre néhány ukrán nyelvtanár az angol hadseregben nem világvége. Hadd legyenek MANPAD és Javelin-kezelők, aztán drón kezelők, aztán önjáró tarack kezelők, majd HIMMARS kezelők, végül F-16-os pilóták. S ha valamelyik katona meggondolná magát, visszatoloncoljuk, ahol a börtön vagy a csatatér vár rá.
Elgondolkodom, mire kellene a tengeralattjáró. A külügyminiszter-helyettes szerint azért, hogy a fekete tengeri orosz flottát kiűzze. Csak az a gond, hogy jut oda? A Dnyeperen, vagy a Volgán? Vagy a kijevi szökőkúthoz használja? Vagy szárazföldön, vonaton, alkatrészenként szállítják?
Csak ámulunk és bámulunk, mert annyi mindent nem tudunk, azt sem tudjuk, hol kötünk ki még…– énekelte anno a Neoton Família. S lám valóra vált. Mert az agresszort megijeszteni, elrettentő, megelőző csapással elvenni a kedvét az agressziótól, még nagyobb gonoszságot feltételez. És akkor az a sors vár Európára is, mint Irak, Szudán, Líbia, Vietnám, Szíria népeire. Vissza a kőkorszakba? Ennyire eladó a háború? Hogy merészel itt valaki, mint fehér holló a békéért küzdeni, amikor mindenki más háborút akar? Még az új cseh elnök is milyen lelkesen nyilatkozik, hogy mindenkinek az a jó, ha küldjük a fegyvereket. Lassan már úrhajót sem árt. Mintha ezek olyasmik lennének, mint valami bicikli, amit nekitámasztunk a falnak, oszt kész. Ennyire szemtelenül, nyíltan kibújik a gonosz a maskara mögül, mert hát neki az ukrán földben rejlő és „termő”temérdek titán kellene hadiiparához?
Mert lassan egyre nyilvánvalóbb, hogy itt a legfőbb érték a háborús érdek. Mindegy, hányan halnak meg és kit áldozzunk fel a proxi haszon reményében. És milliárdokat fektetünk belé, mert a béke túl olcsó. Munkanélküliek lesznek a hadiipar dolgozói.
Ami pedig a legszörnyűbb, az ideológiai alap. „Értékeknek” álcázva… Ott futtatják végig a gonosz programot. Lesz globális falanszter, posztkommunista világbéke, ha akarjátok, ha nem. Mert van elég fegyverünk ahhoz, hogy ezt kiharcoljuk. Mostantól fogva ez lesz a jó, az erkölcsös, a járható út, a normális. Aki nem lép egyszerre, annak utánajárunk. Mert ez az igazság az uralkodó, melyet a harcos kisebbség többséggé varázsol a közösségi és a hivatalos média segédletével. A relativizmus diktatúrájában Isten helyét átveszi az elit egyre hangosabban szajkózott abszolút igazsága. Innentől kezdve nem a béke elérése lesz a cél, hanem a harc. Bármi áron.
Én azért imádkozom, hogy ne tartson soká ez a sötét farsang. Melyhez képest még a fekete lyuk is atomvillanás.
Hiszem, hogy a Megváltó Krisztusnak van hatalma átnyúlni a sátán mocskos érdekei fölött, és meghozza a húsvéti békét. A szívekben is.
