imadsag allatokert Egyedi

Katolikus ima kedvenc háziállatunk elvesztésekor

Egy kedves háziállat elvesztése mélyen elszomoríthat minket. Jó alkalom arra, hogy Istenhez forduljunk.

Fogadjuk el azt az érzést, hogy igenis szenvedünk a kutyánk, cicánk, papagájunk vagy bármilyen háziállatkánk elvesztése miatt. Szomorúságunk felajánlása Istennek önmagában is egy őszinte ima, amely eléri a mennyet.

Szólhatunk az Atyához a Bibliából származó szavakkal is, például a 104. zsoltár imádságával: „Milyen sokrétű a te műved, Uram! Mindent bölcsességedben alkottál, s a föld teremtményeiddel van tele.” (Zsolt 104, 24)

Nyilván nem fogunk temetési imát mondani, kérve kedvencünk örök üdvösségét, hiszen bármennyire nagyon is szeretjük állattársainkat, mégsem emberek. A teológusok vitatkoznak arról, hogy házi kedvenceinkkel együtt lehetünk-e a mennyben vagy sem (feltételezve persze, hogy mi magunk is odakerülünk!). Akárhogy is, adjunk hálát Istennek, hogy velünk volt, és kérjük, segítsen bennünket veszteségünk feldolgozásában.

Imádkozzunk Istenhez, és adjunk hálát neki kedvenceinkért

Ez az imádság segíthet megtalálni a szavakat Urunkhoz:

Én Uram, Istenem, köszönöm Neked, hogy (kedvencünk neve) velem lehetett.

Szent Ferenccel együtt mondom:
Áldott legyen az Úr, minden teremtményéért!

„Mert szeretsz mindent, ami van, és semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. (Bölcs 11, 24)

Minden teremtmény a Te gyengéd szereteted tárgya, Atyám, és Te mindegyiknek elgondoltad a helyét a világban. Még a legkisebb lények röpke élete is szereteted tárgya, és rövid létezési idejük alatt is beborítod őket szereteteddel.

(Háziállatunk neve) iránti ragaszkodásunk is így Téged juttat eszünkbe.
Köszönjük az időt, amíg velünk lehetett.
Köszönjük, hogy gazdái lehettünk //// gondozhattuk őt az életében.
Köszönjük mindazt az örömöt, amit életünkbe hozott.

Minden teremtmény vezessen minket mindig arra, hogy Téged, Istenünk minél jobban szeressünk, és Neked hálát adjunk! Ámen.

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

  • Ferenc pápa: Imádkozzunk, mert Isten mindig meghallgat minket

    Január 9-én, a VI. Pál-teremben megtartott szerdai általános kihallgatáson a pápa folytatta katekézis-sorozatát a Mi atyánkról. Ezúttal az imádság erejéről beszélt, mely megváltoztatja a valóságot, az emberi szívet, legyőzi a magányt és a kétségbeesést. Nem tudjuk mikor, de Isten biztosan válaszol imáinkra. A kitartó ima Lukács evangéliumában „Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek…

  • Kempis Tamás, a világ legolvasottabb katolikus írója

    Hogyan írhatta meg ez az ismeretlen holland szerzetes a „Krisztus Követése” c. művet, a világ legolvasottabb katolikus könyvét? Ezt a gyakorlatias művet Krisztus követésére kétségtelenül a Szentlélek sugallta. Az Egyház boldoggá avatta Tamást és augusztus 25-én ünnepli. Ismeri valaki Thomas Hemerkent, akinek másik neve Thomas von Kempen, vagy latinul Thomas a Kempis? Valószínűleg nem. Ezzel…

  • „Mit tegyek, Uram?” – Szent Pál megtérése

    Gondolatok a Szent Pál apostol (Saul) megtérése (Pál fordulása) liturgiájának olvasmányairól. Ló ide vagy oda, a történet mindenképpen erőteljes és megindító. A plébánosommal van egy „bejáratott” viccünk Szent Pál megtéréséről. Bár ez esetben lehet, hogy stílszerűbb lenne „beügető” viccnek nevezni. Valójában egy konkrét történelmi részletkérdésre vonatkozik. A nyugati műalkotások gyakran ábrázolják Szent Pált, amint egy…

  • Hol vagy otthon?

    Aki hosszú útra indul, tisztában van a céllal, ismeri az útvonalat,  mindent egy lapra tesz fel. Kockáztat. Még ha ideiglenesen is, de feladja biztonságot jelentő lakását, kényelmét. Otthontalanná válik. A térképek ritkán jelzik az oroszlánt, a rablók vagy az időjárás veszélyeit, a vándor-zarándok pedig, minden modern segédeszköz ellenére, tulajdonképpen ki van szolgáltatva az útnak. Magára,…

  • Nagycsütörtök, avagy 2020 online

    Kedves testvérek! Ezelőtt húsz évvel, amikor a marosvásárhelyi területi Rádió stúdiójában mikrofonhoz ültem, nagyon nehéz volt odaképzelni Erdély katolikus, magyar népét, és gondolatban mindenkihez szólni. De azt nem hittem, hogy valaha megérem azt is, hogy üres templomban, hívek nélkül kell szólnom, s csak a világháló viszi tovább az örömhírt otthonaitokba. Ma mégis ez történik. Talán…

  • 100 éve szentelték pappá Márton Áront

    Már a középiskolában papnak készült, ezért az érettségi előtti tanévre a gyulafehérvári Mailáth Gimnáziumba, kisszemináriumba ment. Érettségi vizsgája után azonban, 1915-ben azonnal katonának vitték az első világháború frontjaira, ahol háromszor sebesült golyótól. Nem volt “örömkatona” papként az erőszakmentesség apostola lett. A háború poklában megkérdőjeleződött benne a papi hivatás gondolata, másfél évig, 1920 szeptemberéig otthon volt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.