Elég ebből!
Benoist de Sinety atya, a Lille központjában található St-Eubert templom plébánosa minden héten elmondja véleményét az egyház és a világ aktuális eseményeiről. Ezen a héten nem rejti véka alá, mennyire elkeseredett amiatt, hogy a politika a puszta erőszakra redukálódik. Úgy látja, eljött az ideje, hogy azt mondjuk: Elég volt! Hát nem inkább a kedvességnek kellene nagyobb szerepe legyen az emberiség jövőjében, mint a cinizmusnak?
Kampány kampányt követ, egymás után jönnek a különböző jelöltek, úgy tűnik, hogy évtizedek óta csökken a színvonal. Olyan ütemben csökken, ahogyan nő a megjegyzések erőszakossága. Már régen elmúltak azok az idők, amikor “társadalmi projektekről” beszéltünk, amikor az igazságosság céljáról vagy az oktatás lényegéről folytattunk filozófiai vitákat.
Ma már nem vitatkozunk, hanem fenyegetőzünk. Hogyan lehetne fellépni a bűnözés ellen? Vegyük elő a magasnyomású porszívót! Mi a teendő a migránsokkal? Tömegesen kitoloncolandók! Hogyan győzzük meg azokat, akik nincsenek beoltva? Folyamatos piszkálással és ellehetetlenítéssel! Meg kell akadályozni az embereket a vezetésben, meg kell akadályozni az embereket abban, hogy embertársaik bőrszínét, nemét vagy vallását jelölő tiltott szavakat mondjanak ki…
Minden a feje tetején áll
A közösségi oldalakon egy multimilliomos szerb teniszezőt bálványoznak hívei, mert kereszt lóg a nyakában, mert úgy tűnik, nem hajlandó beoltatni magát, és mert ezért az ausztrál hatóságok karanténban tartják. Egyesek még azon is felháborodnak, hogy úgy kezelik őt, mint egy „illegális bevándorlót”. Az embernek az az érzése, hogy minden kifordult, hogy már nem lehet megkülönböztetni a jót a rossztól, a rosszat a jótól… Minden a feje tetején áll. Valakit, aki elmondja, hogy úgy készül a Notre-Dame helyreállításáról szóló televíziós vitára, mint egy bokszoló, a felhevült internetezők arra biztatnak, hogy nehogy hagyja ám magát! Mi ez az őrület? A világ a szemünk előtt alakul át egy olyan bokszringgé, ahol nincsenek szabályok, ahol kizárólag a legerősebbek törvénye uralkodik?
Ismerek olyanokat, akik mosolyogni fognak, amikor e sorokat olvassák. Azt mondják majd magukban, hogy ez mindig is így volt, és hogy e szóvirágok szerzője vagy angyal, vagy nagyon képmutató. Azt gondolják, hogy az idők nem is változtak meg annyira… és nem is tudom, hogy akkor hogyan kerül ide a képmutatás. Ami az angyalt illeti, nos, azzal megpróbálkozom. Nem naivitásból, hanem azért, hogy ne pusztuljak el e kor hisztériájában.
Talán az emberek mégis csak felismerik, hogy valamennyire keresztényi dolog azt állítani, hogy a kedvességnek több szerepe van az ember jövőjében, mint a cinizmusnak. Valamennyire keresztényi dolog azt mondani, hogy a vezetőt nem az erős izmai teszik vezetővé, hanem az a képessége, hogy hagyja magát megérinteni attól az igazságtól, hogy senki sem igazán erős irgalom nélkül, és hogy csak az igazságban van igazságosság és szeretet. Legizgatottabb vagy legkétségbeesettebb megkeresztelt testvéreim ne engedjék magukat megtéveszteni: ez a hit igazi tanúságtétele, amely vértanúsághoz vezethet.
Mondjuk ki: Elég volt!
Úgy tűnik nekem, hogy a világ, legalábbis a mi francia társadalmunkban, még soha nem volt ennyire süket a szerencsétlenekkel, ennyire megvető a gyengékkel szemben. Nem úgy látom, hogy a projektek valaha is ennyire üresek lettek volna, hogy ennyire ne lettek volna bennük nagy és erőteljes álmok. Még soha nem történt meg, hogy ekkora szenvedélyeket korbácsolt volna fel, hogy egy sportoló – bármilyen tehetséges is – vajon átmehet-e egy határon, amikor annyian mások, nap mint nap, névtelenül meghalnak ott.
Néha azt kell mondani, hogy “Elég!” És ez a nap talán ma van. Elég volt tehát az erőszakra való felhívásból! Elég volt abból, hogy a legalantasabb ösztöneinknek hízelegjenek! Elég azokból a szlogenekből, amelyeket még azok sem hisznek el egyetlen pillanatra sem, akik kimondják őket! Elég a visszavágásokból és az ego csiszolásából! Megkeresztelése napján Jézus hallotta, amint az Atya kimondja az Evangéliumban feljegyzett szavakat: “Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”(Mt 3, 17) Ez az öröm azóta megvan mindenkiben, aki egyesülnek a Fiú keresztségében. De mit tettünk mi ezzel az örömmel?
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia