Imádság házaspárokkal – házaspárokért
A házastársi szeretet (Humane Vitae, N.8.)
A házastársi szeretet akkor mutatja meg igazi természetét és nagyszerűségét, ha végső forrásként Istenből származtatjuk, “aki a szeretet, és akitől minden atyaság nevét kapja az égben és a földön” (vö. 1Jn 4,8). A házasság tehát nem véletlenül vagy a természet vak erőinek játékaként születik, hanem a teremtő Isten bölcsen és előrelátóan azért alapította, hogy az emberek között megvalósítsa szeretetének tervét. A kölcsönös és személyes önátadás által, amely sajátosan és kizárólag az övék, a házastársak olyan személyes közösséget érnek el, amellyel egymást tökéletesítik, hogy az új életek létrehozásában és nevelésében Istennel együtt munkálkodjanak. Keresztények számára a házasság – mint kegyelemközlő szentség – olyan nagy méltóságra jutott, hogy Krisztus és az Egyház kapcsolatát jelzi.
Ima kezdete:
Kezdjük el imánkat Házaspárokért-Házaspárokkal, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Imafelajánlás: Imádságunk kezdetén rövid csendben kérjünk a mi teremtő és megváltó Istenünktől egy kegyelmet, amelyre házaspárként szükségünk van.
Ének: Életem csak kegyelem,…. vagy Az Úristent Magasztalom…, Itt vagyok most jó Uram,…
Szeretni valakit…
Szeretni valakit azt jelenti, hogy mindig reménykedem benne.
Attól a pillanattól kezdve, amikor megítéltük, korlátoztuk iránta bizalmunkat,
egyenlővé tettük és azonosítottuk azzal, amit tudunk róla,
és felhagytunk azzal, hogy szeressük.
Éppen emiatt aztán már nem is lesz képes
jobbá és nagyobbá válni, hiszen bezártuk őt.
Minden jót fel kell tételeznünk a másikról, és mernünk kell
a szeretetnek lenni ebben a világban, amely már képtelen szeretni.
1. olvasó:
Áldd meg, Uram, a kezemet
hogy fínom fogású legyen
hogy tartson, de ne szorítson béklyóba
hogy adjon, de ne számításból
hogy ereje legyen vígasztalásra és áldásra
2. olvasó:
Áldd meg, Uram, a szememet
hogy meglássa a szépet
hogy ne legyen vak a láthatatlan iránt
hogy átlásson a látszaton
hogy mások pillantásában melengedhessenek
3. olvasó:
Áldd meg, Uram, a fülemet,
hogy meghallja hangodat
hogy észlelje a szenvedés neszét
hogy bezárulni tudjon a locsogás elött
hogy ne riadjon a kellemetlen hangjától
4. olvasó:
Áldd meg, Uram, a számat
hogy szólni tudjon Rólad
hogy szavai ne sértsenek
hogy hangjai gyógyírként hassanak
hogy ne adja ki a rábízottakat
5. olvasó:
Álld meg Uram a szívemet,,
hogy leleked lakóhelye legyen
hogy meleget adni és megtartani tudjon
hogy örömet és bánatot megkülönböztetni tudjon
6. olvasó
Álld meg Uram az életemet,
hogy áldás lehessen
a magam
és mások számára.
Ének:
Szívem telve van Veled, drága Jézus, hű megváltó,
Hálát érzek mindazért, mit értem tettél, drága Jézus,
Hogy elhívtál és befogadtál, nincsen más otthonom,
Karod óv és átölel, nálad van lakhelyem,
Jöjj közel hát, ölelj most át, szükségem van rád,
szükségem van Rád, szükségem van Rád.
Házasok imája
Istenünk, aki szeretettel kötötted össze szívünket, kérünk, hogy mindig békében és egyetértésben éljünk és soha ne térjünk le parancsaid útjáról! Szent Család, Szent Anna, házasok példaképe, könyörögj érettünk Istennél, hogy áldja meg egész életünket és gyermekeinkért végzett minden fáradozásunkat! Esdd ki nekünk a kegyelmet, hogy egész családunk mindig és mindenben Urunk tetszése szerint éljen! Amen.
Olvasmány az efezusiakhoz írt levélből:
1 Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és 2 éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. 3 Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. 4 Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. 5 Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. 6 Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. 7 Tehát ne vállaljatok velük közösséget. 8 Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. 9 A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. 10 Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. 11 Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. 12 Amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen. 13 Mindarra, amit elítéltek, fény derül, 14 s ami így világossá válik, fényforrás lesz. Ezért mondják: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog. 15 Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen. 16 Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak. 17 Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát. 18 Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el lélekkel. 19 Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak. Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.
Ez az Isten igéje.
Tartsunk egy rövidke csendet!
„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké szeret minket!”
Megszívlelve a zsoltár szavát így imádkozunk együtt:
Közös válaszunk: Hálát adunk neked Urunk!
– Hálát adunk neked, meg nem érdemelt fogyhatatlan szeretetedért
Hívek: Hálát adunk neked Urunk!
– Hálát adunk neked gondviselésedért, hogy tenyereden hordozol minden házaspárt és családot
-Hálát adunk neked, hogy a természet csapásai, özönvizei, szélviharai közepette is megőriztél minket
-Hálát adunk neked, hogy anyagi és más károktól megmentettél minket
– Hálát adunk neked irgalmadért, hogy „Jó Atyaként” vártál ránk bűnösökre
– Hálát adunk neked türelmedért, amellyel ez istentelen világgal szemben viseltetsz
– Hálát adunk neked az üdvös figyelmeztetésekért, amelyekkel a szent élet útjára akarod terelni „elcsatangolt bárányaidat”
– Hálát adunk neked jóságodért, amellyel „válladra veszel és szívedre ölelsz” bennünket gyarló, fáradt, tévelygő gyermekeidet
– Hálát adunk neked Egyházadért, hogy támasz, megerősítő bástya életünk számára
– Hálát adunk neked hitünkben való kitartásért, hitünk megszilárdulásért
– Hálát adunk neked a Szentatyáért, a püspökökért, a papokért, a diakónusokért, a szerzetesekért, a hit minden tanítójáért, hogy eszközök voltak a te kezedben
– Hálát adunk neked az egyházban segítő munkatársakért, a kántorokért, a sekrestyésekért, egyháztanácsosókért a mindennapi élethez szükséges szolgálattevőkért
– Hálát adunk neked plébániai közösségeinkért, a régiek hűségéért, és az új arcokért, szívekért
– Hálát adunk neked azok nevében, akik ebben az évben lettek keresztények
– Hálát adunk neked a hittanos gyermekekért, az elsőáldozókért, a bérmálkozókért
– Hálát adunk neked plébániánk családjaiért, különösen azokért, akik a nehézségek ellenére több gyermeket nevelnek
-Hálát adunk idős, beteg testvéreinkért, akik a szépen megélt öregkor és a felvállalt szenvedések és életbölcsesség által közösségünk igazi kincsei
– Hálát adunk neked mindenkért, akik eszközök a te kezedben, hogy minket az üdvösség útján járni taníts
– Hálát adunk neked a betegségekért, a keresztekért, mert hordozásuk által tanítványaiddá szelídítesz minket, megtanítva az Igére: „ha veled együtt szenvedünk, veled együtt fogunk megdicsőülni is”
– Hálát adunk neked az örömökért, amelyekben nem váltunk könnyelművé és a bánatokért, melyek mélyebb kapcsolatot eredményeztek Veled
Könyörögjünk! Maradj velünk Urunk az Oltáriszentség csodájában, vonj magadhoz minden embert, a te életet, örömöt, békét adó barátságodba és add, hogy az új esztendőben téged soha el nem hagyva járjunk az üdvösség, a szentség útján. Aki élsz és uralkodol a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
Ének:
1. Magasztalja lelkem az én Uramat.
Örvendezve élek szárnyai alatt.
Szolgálója lettem, lepiIlantott rám.
Alázattal zengi dicséretét szám.
2. Ami velem történt, nem volt soha még.
Boldognak mond engem minden nemzedék.
Nagyot művelt velem hatalmas keze.
Jóságában százszor szent az ő neve.
3. Irgalma leáradt, népünkre borult,
félelmünkre szállott, s a szívünkre hullt.
Hatalmas a karja, csak egyet suhint.
A kevélykedőket széjjelszórja mind.
Miért nem szóltál hamarabb?
A férj egy izmos ember, hangjába beleremegett a föld és a modora nem valami megnyerő. A feleség gyengéd, érzékeny asszony. Amikor összeházasodtak, a férj minden téren gondoskodott a családról és a feleség példásan nevelte a gyerekeket. A gyermekek felnőttek, kirepültek a családi fészekből… sok ilyen történet van.
Amikor már minden gyermek kirepült, az asszony ajkáról eltűnt a mosoly, napról napra gyengébb és törékenyebb lett. Nem volt étvágya és egy szép napon nem is tudott felkelni az ágyból.
A férje aggódott és bevitte feleségét a kórházba.
Orvosok és híres specialisták is megvizsgálták. Egyiknek sem sikerült megállapítani a kór okozóját. Csak a fejüket csóválták és egyre ezt hajtogatták: -Hm!
Az utolsó specialista kihívta a betegszobából az izmos férjet és kijelentette:
– Nekem az a véleményem, hogy a feleségének elment az élettől a kedve.
Az erős férj szó nélkül visszament a betegszobába, odaült a beteg asszony ágya szélére, megfogta a kezét. A vékony kis kezecske szinte eltűnt a nagy marokában. Majd harsogó hangon így szólt a feleségéhez: – Neked nem szabad meghalnod!
– Hát miért nem? – kérdezte az asszony halk suttogással.
– Azért nem, mert szükségem van rád!
Attól a pillanattól kezdve az asszony szemmel láthatóan gyógyult. Az orvosok meg azon törték a fejüket, miféle betegségben szenvedhetett a szegény feleség.
Nem kell megvárni a holnapot, hogy valakivel közöljed: szereted. Tedd meg azonnal! Ne gondolj arra: „feleségem, fiam, lányom… ezt úgyis tudják.” Talán tényleg úgy is van. Téged zavarna, ha gyakrabban hallanád? Ne nézd az órát, vedd a kezedbe a kagylót és telefonálj haza: „Én vagyok, és csak azt akarom mondani, hogy nagyon szeretlek.”
A szeretet életet jelent. Létezik a holtak és az élők világa. Ami megkülönbözteti őket, az a szeretet.
Rövid csend
Tegyünk az oltár elé egy tömjéntartót, melyben már égő parázs van, melléje tegyünk egy kis dobozba tömjént. Egy csendes háttér zene segítségével, hívjuk meg a párokat, hogy jöjjenek az oltár elé, tegyék le ami megkövesedett bennük, adják oda az Úrnak mindazt, ami változásra, átváltozásra szorul életükből.
A párok csendben, vagy hangosan, letérdelve imádkozhatnak, beszélgessenek Jézussal arról, amit odaadnak Neki, tegyenek egy kis tömjént a parázsra, tegyék le ami megkövesedett, megkeményedett bennük, kapcsolatukban. Kérjék Jézus segítségét, megerősítését a tovább lépéshez.
Egy másik kis dobozban, edényben tehetünk ki papír-szívecskéket, lángocskákat, házassággal kapcsolatos Szentírás idézeteket, egy áldást melyet a párok magukkal vihetnek.
Ima a családokért
Jóságos és irgalmas Isten! Családjainkat és testi lelki javainkat mindenható védelmedbe ajánljuk. Áldj meg minket, ahogyan a názáreti szent családot megáldottad.
Szeretett Jézusunk! Te rejtett életed példájával és tündöklő erényeiddel megszentelted azt a családot, amelyben éltél. Emlékezzél meg arról, hogy a mi közösségünk is a Te családod, hiszen neked szenteli és neked ajánlja fel magát. Oltalmazz minket, szabadíts meg a veszélyektől, siess segítségünkre minden szükségünkben. Adj állhatatosságot, hogy téged szeressünk. Segíts, hogy hűségesen szolgáljunk neked a földön és örökké dicsérhessünk a mennyben.
Boldogságos Szűz Mária, aki karácsony éjjelén szerető szívedre ölelted az isteni Kisdedet, kérj számunkra kegyelmet, hogy úgy tudjuk szeretni Jézust és egymást, ahogyan Te szeretted isteni Fiadat és tiszta jegyesedet. Földi anyánk mellett Te légy mennyei édesanyánk és közbenjárónk drága gyermekednél.
Szent József, a szent család feje és az isteni Kisded hűséges őrzője, légy a mi otthonainknak is feje, és vedd atyai pártfogásodba családjainkat. Légy közbenjárónk minden szükségünkben és segíts, hogy amint Te hűséges voltál a karácsonyi éjben és a menekülésben, mi is hűségesek maradjunk az Úr Jézushoz a kísértések és szenvedések megpróbáltatásaiban. Ámen. Szent II. János Pál Pápa
Áldás:
Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!
És így legyen a jó Isten szeretete, jósága, békessége és
áldása házasságotokon, szeretteiteken, most és mindörökké.
Az Atya a Fiú és a szentlélek nevében. Ámen!
Záró ének. Áldásoddal megyünk,…. Áldjon meg minket örök Atya Isten…
INRI,
„Az igazi szerelem olyan érzelem, amely egész életünkben erősödik. Ezt a fajta szerelmet a közös élet apró, mindennapi cselekedetei éltetik. Ez az egymással való osztozás és törődés, és az egymás iránti tisztelet. Az igazi szerelem a közös élet, a család, az otthon felépítése. Mikor két élet egyesül, hogy eggyé váljék, idővel elérkeznek egy pontra, ahol mindkét társ úgy érzi, hogy a másikhoz tartozik, és nem tudják elképzelni egymás nélkül az életüket.” (Erdödy Imre atyától a Sajóvámosi plebánostol hallottam.)