
Kapcsolódó tartalom

A lengyel kormány most a hitoktatást támadja
Szerző: szerkA következő tanévtől kezdve a lengyel oktatásban csak az eddigi óraszám felében folyhat hitoktatás. A hittanóráknak a tanrend utolsó óráit kell fenntartani, hogy aki nem vesz részt rajtuk, hamarabb hazamehessen. A katolikus egyház jogi lépéseket jelentett be a döntés ellen, mivel a vallásoktatást védi a Lengyelország és a Vatikán között kötött konkordátum. Forrás: kath.net

Adventi ráhangoló: Mustármagok a világban
Szerző: Jármi ZoltánA nap kihívása Mondj le valami olyan dologról, amelyről érzed, hogy nagyon nagy nehézséget jelent számodra. Az Adventi ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma támogatóinak segítségével készítjük. Köszönjük az eddig küldött adományokat!Ide kattintva támogathat bennünket. Ha szeretné, hogy e-mailben küldjük minden reggel az Adventi ráhangoló napi elmélkedését, akkor a következő űrlap segítségével tud feliratkozni lelkigyakorlatos listánkra.

„A Jóisten mindenütt jelen van” – 80 éve halt meg Szent Maximilian Kolbe
Szerző: VendégszerzőOświęcim – kisváros Krakkó közelében. A második világháború idején itt hozták létre a német megszállók a legnagyobb lágerkomplexumot. A település német neve, Auschwitz, ma már szimbólum: amikor 15 évvel ezelőtt XVI. Benedek pápa ellátogatott Oświęcimbe, azt mondta, az egyes népek áldozatait idéző emlékkövek „azt bizonyítják, hogy milyen rettenetes a gyűlölet műve”. A gyűlölet mellett azonban…

Tours érseke aggódik a latin mise népszerűsége miatt
Szerző: szerkAz elmúlt években a tours-i érsekségben jelentősen megnőtt, négy év alatt megduplázódott a szentmisén való részvétel. A növekedés azonban elsősorban a hagyományos latin misére járás megerősödéséből fakad. Vincent Jordy érsek, a Francia Püspöki Konferencia katekézisért és katekumenátusért felelős bizottságának elnöke aggodalmát fejezte ki a hagyományos latin mise terjedése miatt, amit „tradicionalista jelenségnek” nevezett, és konkrét…

Jézus Isten örök szeretetének kinyilatkoztatása – A Szentatya Úrangyala imája
Szerző: szerkSzűz Mária, Isten Anyja ünnepén Mária szívéről elmélkedve a pápa minden édesanya szívére gondolt és a Béke 58. Világnapján ismét felemelte szavát minden háború ellen: „Milyen szép a béke, amely megörvendezteti a népek életét! Milyen embertelen a háború, amely összetöri az édesanyák szívét!” – szögezte le a pápa. Az újszülött Messiás az Atya irgalmát nyilvánítja…

Egy afgán keresztény kiáltása: “Ha gyermekeink megmaradnak, kérem, ne hagyják őket egyedül”
Szerző: szerk«Barátaim, bizonyságként rögzítjük ezt a videót. Azt akarjuk, hogy megmaradjon a történelemben. Azt akarjuk, hogy barátaink és rokonaink emlékezzenek arra, hogy ma magunkra maradtunk a földön. De mi nem hagyjuk el a földünket, erősebben fogunk küzdeni és folytatni fogjuk Isten művét.» Ezek a mondatok egy afgán keresztény kétségbeesett kiáltását juttatják el hozzánk, amelyeket a Youtube-on…







