Hogyan viselkedjünk, ha azt észleljük, hogy gyermekünk hazudik?

A felnőttekhez hasonlóan a gyermekek sem mondanak mindig teljesen igazat. De ha a hazugság gyakorivá válik, a szülőkben felmerül a kérdés: hogyan szembesüljenek evvel a jelenséggel, hogyan viselkedjenek vele szemben?

„Mesél”, mondja sajnálkozva Anna 4 éves gyermekéről, aki minden este hihetetlen történeteket mond el neki. „Addig-addig, míg azt sem tudom, mit higgyek el.” Nehéz megkülönböztetni az igazat a valótlantól, szembe kerülve a valóság apró átalakításaival, amit a kis gyerekek olyan nagyon szeretnek. Nem kell azonban pánikba esni, a legkisebbeknél a hazugság többnyire a gyermeki fantázia megnyilvánulása, nem pedig a felnőttek félrevezetésére szolgál. Tulajdonképpen 8-9 éves korig egy gyermek nem mindig tesz különbséget a képzelt és a valós dolgok között, és gyakran nem képes a vele szemben állók bőrébe bújni, azaz jól felmérni a valóságtól eltérő kijelentéseinek meghökkentő hatását. Ekkor légből kapott történeteket ad elő, vagy megváltoztat egy valós esetet, hogy azt érdekesebbé tegye. – De mi a helyzet az ismétlődő hazugságokkal?

Okok, amik a gyermeket hazugságra viszik

A gyermek gyakran magára akarja felhívni a figyelmet. Az ismételt hazugság felhívó jel: ő a legkisebb gyerek a testvérek között, akit nem mindig hallgatnak meg, családi problémák miatt a szülők nem mindig érnek rá…. Később, amikor a gyermek jól befogadta az erkölcsi törvényeket és az ebből következő tiltásokat, a hazugság olyan eszközzé válhat, amivel ki lehet kerülni kényes helyzetekből és elkerülni a büntetéseket. „Nem én vagyok a hibás!”, „Ő az, aki …” Mindenki így csinál …”, ugyan melyik szülő nem hallott ilyen válaszokat?

Ilyen esetben lényeges, hogy ne engedjük magunkat becsapni és visszairányítsuk a gyermeket a valósághoz. Enélkül kényelmesen és folyamatosan beleélné magát cselekedeteinek felelőtlenségébe, és fokozatosan elveszítené a felnőttek bizalmát. A hazugságok büntetése segíti a gyermeket abban, hogy felnőjön.

A gyermek néha azért hazudik, hogy kikerüljön a túlságosan rátelepedő szülők hatása alól. Ez a kamaszkor időszakában jelent kihívást: megtalálni az egyensúlyt a fiatalok önérzetének tiszteletben tartása és a szülők jogos jelenlétének összehangolása lényeges határvonalat jelent. Egy másik esetben a hazugság önmaga alábecsülésének lehet a jele: mi sem sikeresebb a szeretet és sajnálat felkeltésére, mint olyan helyzetek kitalálása, ahol ő a szenvedő alany.

Jóindulatú reakciók a gyermek hazugságaival szemben

Mindezekre hogyan reagáljanak a szülők? Vissza kell vezetniük gyermeküket a valóságra és arra gondolni, hogy minél inkább „kifizetődőek” a hazugságok, annál nagyobb a megismétlődés kockázata.

A gyermek magára akarja vonni a figyelmet? Kicsit hűvösen kell kezelni, amit mond.

Konfrontációt keres? A legjobb magatartás nem reagálni.

A szülőknek inkább azokat az értékeket kell hangsúlyozniuk, amelyekben hisznek, mintsem a hazugságokon lovagolniuk.

Azért hazudik a gyermek, hogy kikeveredjen egy hibából? A szülők megmondhatják, hogy ők mit hisznek, de ne felejtsék el figyelmeztetni cselekedetének következményeire: „Azt mondod, hogy ez a cigaretta nem a tied, de nem hiszek neked. Azt gondolom, hogy főként a reakciómtól félsz.” De mivel minden bevallott hiba már félig meg van bocsájtva, többet ér hangsúlyozni a bátorságát, ha megmondja az igazat.

Ami a büntetést illeti, fontos az előre elhatározott következmény alkalmazása, még akkor is, ha igazságtalansággal lesznek vádolva. Minden esetre a szülőknek inkább arra kell a gyermeket indítaniuk, hogy hozza helyre a cselekedeteit, mintsem olyan büntetéssel sújtani, aminek semmi értelme. Végül sohasem szabad a gyermeket hazugnak bélyegezni. Ezen felül jó lenne időről időre feltenni magunknak a következő kérdést: na és velem is előfordul, hogy hazudok a gyermekemnek?

Írta: Anne Gavini
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia