Hogyan fedezte fel egy püspök a Galápagos-szigeteket

1535-ben Tomás de Berlanga szerzetes testvér Peru felé hajózott. De az erős tengeráramlatok végül a Galápagos-szigetekre vetették, három évszázaddal Darwin előtt.

1535-öt írunk. Tomás de Berlanga testvér spanyol származású szerzetes papot, Panama püspökét V. Károly Peruba küldi. Egy spanyol vitorlás fedélzetén indul el Panamából hosszú, 1800 kilométeres útjára. Dél felé tartanak, amikor a szél elül és a karavellát, vitorlás hajójukat a széllökések meg a tengeri áramlatok sodorni kezdik. Néhány nap múlva a legénység végre szárazföldet lát a látóhatáron. Ez azonban nem Peru, Berlanga legénységének tervezett úticélja, hanem egy lakatlan szigetcsoport, amely nem szerepelt a kapitány térképén.

A legénység ezután kiköt a szigeteken, hogy friss vizet keressen. Élve az alkalommal, Tomas testvér úgy dönt, hogy néhány feljegyzést készít a hely állatvilágáról. A szigeteket oroszlánfókák, akkora teknősök, amelyek egy embert is elbírnak és a pap által „kígyóként” leírt leguánok népesítik be. A madarak, jegyzi le Berlanga, olyanok, mint Spanyolországban, de „olyan buták, hogy nem tudnak menekülni”. Thomas testvér és a legénysége tudtuk nélkül ezen a napon felfedezik ezeket a ma Galápagos néven ismert kopár szigeteket és óriásteknőseiket.

A felfedezésük egyáltalán nem nyűgözi le őket, éppen ellenkezőleg, Tomas Berlanga és legénysége barátságtalannak találja a szigeteket az édesvíz és a könnyen hozzáférhető élelmiszer hiánya miatt. Olyannyira, hogy a legénység két ember és néhány ló elvesztéséről is beszámol a vízhiány miatt. 1535 húsvét vasárnapján a legénységnek végre sikerül édesvizet találnia a szárazföldön, és Panama püspöke misét mond a hajó fedélzetén. Miután vizet vesznek, újra tengerre szállnak és 20 nap múlva megérkeznek Ecuadorba, az újonnan felfedezett szigetcsoporttól mintegy 600 kilométerre keletre.

„A megbabonázott szigetek”

 V. Károly, Spanyolország királya a felfedezésről értesülve úgy dönt, hogy az új szigeteket „Colón-szigetcsoportnak” nevezi el. A spanyol tengerészek azonban nem hivatalosan a „Galápagos” nevet adják a szigeteknek, utalva az ott élő óriásteknősökre, amelyek egy lovagló nyeregre (spanyolul galápago) hasonlítanak. 1546-ban Diego de Rivadeneira spanyol kapitány látogatja meg a szigeteket, és „elvarázsolt” vagy „megbabonázott” szigeteknek nevezi őket, utalva az erős áramlatokra és a hirtelen ködre, amelyek nagyon kockázatossá teszik a szigetcsoport körül a hajózást. A Galápagos-szigetek hivatalosan csak 1570-ben kerülnek majd bele az Abraham Ortelius flamand térképész által készített világatlaszba.

Három évszázaddal később, 1853-ban a Galápagost a biológiai sokféleség menedékeként ismerik el, ahogy azt ma is ismerjük. 1853 szeptemberében a brit haditengerészet hajója, a HMS Beagle öt hétre meglátogatja ezt az elzárt szigetcsoportot. A Beagle fiatal természettudósa, Charles Darwin által készített feljegyzések örökre megváltoztatták a biológiát, amilyennek ma ismerjük. De még ha Darwin neve az elszigetelt szigetcsoporthoz kötődik is, kevesen hallottak közülünk a 16. századi rettenthetetlen püspökről, aki Peru felé hajózott és a Galápagos-szigeteken kötött ki.

Fordította: Bárdi Zoltán
Forrás: Aleteia