Hazugságok, kárhozatos hazugságok
Nemrégiben mellbe vágott a felismerés, hogy rendszeres hazudozó vagyok. Csak pici dolgokban persze, egyszer egy kis önmentegetés itt, ártatlan füllentés amott, könnyű kiút valamiből, vagy az igazság aprócska elferdítése, hogy megőrizzem a látszatot. A felismerés éppen akkor ért, amikor egy plébániai gyűlésre mentem. Elvacakoltam előtte az időt a közösségi médiával, és nem hagytam eleget arra, hogy odaérjek, úgyhogy tíz perc késéssel érkeztem. Vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam: „Sajnálom, emberek. Rettentő nagy volt a forgalom.”
Igazából nem is volt rettentő nagy a forgalom. Azért késtem, mert előtte kedvemre pocsékoltam az időmet az interneten, nem álltam fel és nem indultam el időben, hogy pontos legyek. „Oké – mondjátok erre ti -, ez végül is csak egy kis hazugság volt, ártalmatlan. Nem bántott senkit.”
De hazafelé menet elgondolkoztam. „Mi lenne, ha elhatároznám, hogy sohasem hazudok? Hogy egy kicsikét sem csalok a jövedelemadó-bevallásommal, hogy nem trükközök, és nem kerülöm ki azokat a részleteket, amelyek zavarnak? Mi lenne, ha egyszerűen elhatároznám, hogy igazat mondok, vagy legalábbis csendben maradok, ha nincs itt az ideje és a helye az igazmondásnak? Mi lenne, ha így cselekednék? Mi lenne, ha mindannyian így cselekednénk?”
Hogy miért gondolom azt, hogy ez fontos? Azért, mert az egész társadalom beadja a derekát és enged annak a gyengeségnek, hogy hazudjon, amikor az neki kényelmes. Hazudunk, hogy ettől mások jobban érezzék magukat (ezzel áltatjuk magunkat, miközben ténylegesen a hazugság mindig arra való, hogy a mi saját életünket jobbítsa vagy a mi önbecsülésünket emelje). Amikor nem mondunk igazat – még ha csak kicsi ügyben is –, hozzájárulunk a társadalmi hazugságlavinához. Hozzájárulunk a hazug légkörhöz, a hazugságködhöz, amely minden nagy hazugságot is hihetőbbé tesz. Például miért tűrjük el a radikális szexuális forradalom hazugságait: a feminizmust, a homoszexualizmust, a transzneműséget stb.? Azért, mert már hozzászoktunk a hazugságokhoz, hozzászoktunk, hogy jóváhagyjuk és validáljuk őket, hiszen magunknak is túlságosan gyakran megengedtük, hogy hazudjunk.
A hazugság kollektív eredménye pedig az, hogy érvényre juttatja, jóváhagyja a relativizmust– azt a meggyőződést, miszerint nem is létezik olyasmi, hogy igazság.
Amikor hazudunk, végül a Hazugság Emberei leszünk. (Erről a jelenségről bővebben a Halhatatlan harc (Immortal Combat) című könyvemben írok.) A kifejezést M. Scott Peck klasszikus könyvének címéből (People of the Lie, magyar megjelenése Hazug emberek címmel) vettem. A Hazugság Emberei azok a kedves, rendes emberek, akiknek egész élete, tiszteletreméltó volta, teljes önképe azon a mélységes hazugságon nyugszik (amit mindenekelőtt ők beszélnek be önmaguknak), hogy ők bizony rendes, jó emberek.
Ez pedig alapvető hazugság. Valóban jók vagyunk, mert Isten képére teremtettünk, de a Hazugság Emberei nem ismerik el ezt az elsődleges, eredeti jóságot. Kitalálják azt a valótlanságot, hogy ők önmagukban, önmaguktól jók – ugye éppen ez az első hazugsága a Hazugságok Atyjának?
Annak, aki ősszüleinknek azt mondta:
Egyetek a tudás fájáról, és „amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.”
Ter 3,5
Ahányszor csak nem mondok igazat, részt veszek – még ha csak kicsit is – a nagy hazugságban.
Talán ez egy jó nagyböjti elhatározás lehet: rajta, szánd rá magad, hogy nem eszel csokitortát, de még jobb, ha a hazudozással hagysz fel.
Írta: Dwight Longenecker atya, USA
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: dwightlongenecker.com
INRI,
a fenti cikkben ezt említik:
“Például miért tűrjük el a radikális szexuális forradalom hazugságait: a feminizmust, a homoszexualizmust, a transzneműséget stb.? Azért, mert már hozzászoktunk a hazugságokhoz, hozzászoktunk, hogy jóváhagyjuk és validáljuk őket, hiszen magunknak is túlságosan gyakran megengedtük, hogy hazudjunk.”
Má-megbocsá, de ezt nem mi türjük el! Mgam konkrétan jeleztem a Bécsi érseknek (ott fizetek egyházadót), söt magának a a “szivárványpasztorációs Bécsi érsekségi megbízott esperes-ifjúsági lekész Dr. Gregor Jansen”- nak (akit véletlenül személyesen is ismerek), hogy álljon le…ezzel a propagandával…Szóba sem áll velem, röhög a markába…Írtama bécsi érseknek Dr. Christoph Schönbornnak is, nem is válaszol. Söt cikkete közöl arrrol, hogy Ö maga is pasztorál homo-leszbe párokat akik már 40 éve szeleremesek…
és hogy nem a hálószobát kell nézni hanem a konyhát, mert szépen etetgetik egymást- söt hüségesek, értsd: “nem csalják meg egymást”…
A Ferenc pápa öszentsége, meg külön levelben engedélyzi hivatalból a “hómópárok egyesésvel való megáldásukat, “max. 10 m´sodpercen keresztül”- ami fából vaskarika…Szemforgató hamis farizeus aljas hazugság…
Tehát nem azért türjük, “mert már hozzászoktunk a hazugságokhoz”, mert mi nem türjük…hanem a szemforgató hamis farizeus lekületü klérustagok (püspökök, bíborosok, pápa) türik…(gondolom egyházpolitikai szempontból)…
Nevezzük már nevén a gyereket, az Isten szerelmére!
Mára már az összes “keresztény egyházak elfogadták a homo-leszbe kapcsolatok valamilyen “megáldását”. A refik és avangelikusok ma´r vagy 50 éve. A katolikusok most kezdik lassacsakán “egyszemélyes 10 masodparces áldással” a hómópárokat megáldogatni pápai engedéllyel…
Valáságban már vagy 30 éve folyik ez némtországban, söt az érsekük Marx és pöspökük Bätzing követeli az aktív homoszemninaristák pappá szenetlését..állítólagos bibliai redteü indokkal: lásd David király és Jontahan erdeti szövegrészeit. Nyugaton a homoatyák és Perintfalvi Rit´cska graci teologusprofesszornö erre hivatokzván akarják bemesélni, hgy a homo-szerlem legitim Isten elött…
A haszid zsidóknál ez lehetetelen, rákérdeztem: Semmilyen legitim alapja ennek nincs az Ószövetségi bibliában az erdeti szövegek szeint! Már csak ök tartják magukat a 10 parancsoalthoz pl. ebben a tekintetben…Ezért maradnak velünk a “világ végéig”…