Sebestyén Péter atya gondolatai Úrnapján

Hát ti mit mondtok, ki vagyok?

Évekkel ezelőtt egy vallásos karikatúra került a kezembe. Az Úr Jézus megkérdezett néhány tudós teológust: szerintetek ki vagyok? Közülük egyik azt felelte: – “Te vagy transzcendens kommunikációnk ontológiai manifesztációja!” Erre az Úr visszakérdezett: – Mi ???…

Ha az Úr Jézus ma beülne egy vatikáni sajtótájékoztatóra, s rákérdezne: mit mond az egyház, ki ő, a tudós és bölcs jezsuita sajtószóvivő bizonyára valamelyik (például a kalcedoni) zsinat dogmáját mondaná fel. De ne menjünk odáig. Akár tőlünk is megkérdezhetné, és mi készséggel felelnénk a katekizmus szavaival, gyermekkori hittanóráink betanult válaszaival, szorult esetben idéznénk a Bibliából. Jézus azonban személyes hitvallásunkra kíváncsi: Hát ti mit mondotok, ki vagyok? A lukácsi beszámoló szerint a korabeli közvélemény-kutatásnál az apostolok képviselték az „utca emberének” véleményét: Illés, Keresztelő János vagy valamelyik próféta.

A mai bulvár is sok szépet elmondana róla. Tudósok, történészek, más vallású vagy hitetlen kutatók tárgyilagos megállapításai egybehangzóan megszavaznák, hogy ő különleges jelenség, bölcs rabbi, történelmi kuriózum, tény, hogy létezett. Nem tudják hová tenni. Senkiről annyi könyvet, értekezést nem írtak, mint róla. Senki annyi hitvitát, botrányt nem kavart, mint ő. Nincs még egy történelmi személy, aki a szenvedélyek olyan örvénylését idézte volna elő, mint a názáreti Jézus. Ha a lexikon róla szóló szócikkét szerkesztenénk, bizonyára száraz adatokat írnánk: Kr. e. 6-ban született Betlehemben. Hitbuzgó családban nevelkedett. Anyja parasztasszony. Nevelőapja mellett harminc éves koráig ácsműhelyben dolgozott. Arám nyelven beszélt, de valószínűleg értett egy kevés hébert és görögöt. Tudott írni-olvasni, szerényen élt. Nem volt saját háza, soha nem írt könyvet, nem töltött be hivatalt, 28 környékén elhagyta családját. Nem volt leszármazottja, nem csinált olyasmit, ami a világ nagyjait jellemzi. Isten országának eljövetelét hirdette. Betegeket gyógyított, halottakat támasztott, és még fiatalon át kellett élnie, hogy a közvélemény ellene támad, barátai elhagyják. Miután pedig kiszolgáltatták ellenségeinek, az ítélkezés paródiáját elviselve két rabló között keresztre feszítették, valószínűleg 30. április 7-én, de sírja már harmadnap üres volt… Vajon csak ennyi? Szent Péter a többiek nevében válaszol: te vagy a felkent, a Krisztus, az élő Isten fia! Ebben a hitvallásban minden benne van. Vajon az én, te, mindannyiunk személyes hite, meggyőződése, állásfoglalása is?

A kereszténység vallja, hogy Jézus igaz Isten és igaz ember. Teljes emberségét, áthatotta a második isteni személy, a logosz jelenléte. Istent Atyának szólította, sőt azt mondta magáról: én és az Atya egy vagyunk. A zsidók szemében ez káromkodás volt, számunkra azonban az üdvösség záloga, biztosítéka.

Tudós berkekben szokás elválasztani a hit Krisztusát a történelem Krisztusától. De aki ezt teszi, nem érti a lényeget. Jézus emberi személyiségének magva, belső énje az istenség teljességét sugározza. Az apostolok és az egyház tagjai ezt ismerték fel, ezt látták meg, és ez szülte meg bennük a hitet, hogy ragaszkodjanak hozzá. Halálával és feltámadásával történelmen túli személlyé vált, akiben találkozik az egész emberiség. Nem az emberek istenítették őt, hanem épp fordítva: Isten leereszkedése, az emberiségbe való beletestesülése nyilvánult meg benne. Annyira szokatlan, egyedi és emberi értelmet felülmúló személyiség ő, hogy képtelenség azzal vádolni a keresztényeket: ők formáltak isteni képet belőle… Épphogy az egyház volt az, aki elsőként válaszolt hittel Jézus szavaira és tetteire. Azt is mondjuk: számunkra nem pusztán Jézus, hanem Jézus Krisztus. Család és keresztnév. Jézus az isteni felkent, a mi üdvösségünk. Meg akarja velünk osztani Isten életét. Fel tudjuk ezt fogni egyáltalán?

Jézus ma is ránk kérdez. Egy kávé mellett, világhálós csevegéseink közepette mindenképp színt kell vallanunk. Ki kell állni az emberek elé és meggyőzően, hitelesen hirdetni azt, amiért mi hozzá tartozunk. Tudva azt, hogy a szenvedés, halál, feltámadás nekünk is osztályrészünk. Ha ránk is rendkívüli hatást gyakorol, annak tetteinken, közösségeinken is illene látszania.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük