A Ferenc pápa elleni támadások között gyakoriak azok, amelyek hamis hírekre alapoznak. Lássunk néhány példát a durván hamisított hírekre.
– Ferenc pápa fényképét vagy egy video részletet közöltek egyes hírközlő eszközök, amelyeken a pápa kezet csókol Rockefellernek, a milliomos család egy tagjának. – A vád így kiáltott: „A pápa kezet csókol egy milliárdosnak? Na lám! A pénz, a hatalom kiszolgálója! A milliárdos tehát a felettes, és a pápa a szolga. Ha elfogadom Ferencet a törvényes pápának, azzal elfogadom az ő felettesét is, akit képvisel. Amint a videó felvételen látjuk, Ferencnek már új főnöke van, aki előtt behódolt. Ez lenne hát a sorrend: Jézus, Rockefeller, majd a pápa? Ilyen pápából mi nem kérünk!”[1] – De hogyan is keletkezett ez a kép? Ferenc pápa a soát túlélők iránti szeretetből meglátogatott egy találkozót, amelyen a náci haláltáborokból szabadultak jelentek meg. Bocsánatot kért tőlük az emberiség és a kereszténység nevében, és szeretetét-tiszteletét azzal akarta kifejezni, hogy többüknek kezet csókolt. Véletlenül köztük volt egy Rockefeller sarj is. Ebből lett a nagyszerű hír!
Ferenc pápa választása után röviddel megjelent több súlyos vád, köztük egyik első, hogy jezsuita tartományfőnökkéntnem állt ki országában a gyilkos rendszerrel szemben, s nem védte meg két rendtársátsem, köztük a magyar Jálics Ferenc atyát attól, hogy a diktatúra be ne zárja le és meg ne kínozza őket. Erről akkor könyvet is adtak ki. – Ezzel szemben később számos tanú, tanulmány és könyv tanúsította, hogy a pápa teljességgel szemben állt a diktatúrával, és mindent megtett rendtársainak szabadulásáért. Jálics Ferenc atya is ezt igazolta. Önálló kötetek is jelentek meg a témában, pl. ilyen címen: „Bergoglio listája. Kiket szabadított ki Ferenc pápa a diktatúra alatt”. Ezek bemutatják, milyen tárgyalásokat folytatott és hány embert szabadított ki a pápa rendfőnök majd püspök korában a diktatúra kezeiből, és mekkora veszélyeket vállalt ezzel magára.[2]
A hírközlés egy másik nyilatkozatnak ezt a címet adta: A pápa meg akarja engedni a papok nősülését. – A vádoló lapok éles kritikákkal fűszerezve kijelentik: „A liberális pápa! Minden oldalról kikezdi az egyház szent hagyományát.” Majd elemzik a kérdést, s kimutatják a cölibátus szépségét, ősiségét stb. – A valóságban mi történt? A pápa egy újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Nem lehetetlen, hogy eljön az idő, amikor a nagy paphiányra tekintettel érett házas embereket, diakónusokat is pappá szentel az egyház. – Maga ez a gondolat évtizedek óta szerepel, és közismert a lehetőség, amelynek engedélyezése a pápa joga. Hiszen a katolikus egyházban létezik nős papság, pl. a görögkatolikusok esetében is. A történelem folyamán pedig a papok évszázadokon át nősültek. Számos neves egyházatya is nős volt. – Napjainkban egyre többen kérik, hogy miközben a papi cölibátus kegyelem, és továbbra is szükség van rá e hivatásra, de a paphiányra tekintettel sürgető volna érett nős férfiak, elsősorban diakónusok pappá szentelése is. Hiszen vannak közösségek pl. Dél-Amerikában, amelyek évente csak néhányszor részesülhetnek a szentmise, a szentgyónás kegyelmeiben. Hazánkban is egyre több plébánia vagy község marad pap nélkül. Ez olyan égető hiány, amely megokolná a nős férfiak pappá szentelését.
A pápa repülőn esketett, szólt egy másik hír. – A X. Piuszos és egyéb durván támadók azonnal elemezték az esetet: „A szinódus és a pápai családlevél a házasságra készülők nagyon alapos felkészítését kívánja. Micsoda felkészítés lehetett ott, ha a pár a repülőn fejezte ki vágyát, hogy meg szeretnének esküdni, és a pápa rögtön megesketi őket? Micsoda felelőtlen szentségkiszolgáltatás ez![3] Vagy Bergoglio vajon a légitársaság igényének tett volna ezzel eleget, hogy ily módon ismertebbé tegye őket?” – Mi történt valójában? Ferenc pápa a repülőgép fedélzetén szolgáló személyzettel beszélgetett, amikor Paula és Carlos elmondták, hogy ők férj és feleség, két gyerekük van, és szeretnék, ha a szentatya áldását adná rájuk. A pápa megkérdezte, meg vannak-e esküdve templomban. Ők elmondták történetüket, miszerint 2010-ben tartották a polgári esküvőjüket, de a már kitűzött egyházi esküvőre a lakóhelyüket sújtó földrengés miatt nem kerülhetett sor. A templom megsérült, harangja is leszakadt, és törölték a szertartásokat. Aztán születtek a gyermekek, és az esküvő az idő sodrásában elmaradt. – A pápa megkérdezte: Szeretnétek-e, hogy összeadjalak benneteket? – Szeretnénk, felelték ők. Ferenc pápa erre kiszolgáltatta nekik a házasság szentségét a gép fedélzetén. – Lényeges, ami a támadó hírekből kimaradt, s melynek kihagyásáért utólag sem kértek bocsánatot, hogy a pápa a szertartást megelőzően kijelentette:„Az a szentség, amely hiányzik a világból, a házasság szentsége. Szeretném, ha ez a házasságkötés motiválna másokat, hogy ők is kérjék e szentséget. Ezért fogom megtenni.” (Az egyik vatikáni hivatalnok kézzel írt házassági bizonylatot a helyszínen, mely a házasságot hitelesíti. Tanúk a légitársaság munkatársai közül voltak.)
Ferenc pápa megengedi a protestánsok áldoztatását, szólt egy másik, sokféle formában ragozott hír 2018-ban. Amint egyéb esetekben is, ez is egy folyamat során valósult meg, s a híradások lépésről-lépésre hírt adtak erről. A támadó honlapok ilyenkor általában, és most is alkalomról-alkalomra kihasználták a lehetőséget a vádaskodásra. Jelen példánkon így: Ferenc pápának feltették a kérdést, megengedhető-e a protestánsok áldoztatása, és ő nem volt elutasító. Legközelebb más formában: Egyes német püspökök lehetővé akarják tennie a nem katolikusok áldoztatását, s Ferenc pápa nem tiltakozott. Majd: német püspökök döntöttek a protestánsok áldoztatásának engedélyezése mellett, s Ferenc pápa rájuk bízta a döntést. E lapok tehát lehetőleg minden variációban közlik a hírt, napról napra egy másik formáját vagy állomását, nagy mennyiségű vádaskodó kommenttel kísérve. A háttér-kórus pedig visszhangozza: „A liberális pápa tönkreteszi az egyház rendjét, helyesli a felelőtlen szentség kiszolgáltatást stb.” – Mi történt valójában? A hír a német egyházról szól, ahol egyes püspökök előbb tanácskoztak e kérdésről, majd a püspökök többsége elfogadta (többen nem helyeslték), hogy engedélyt adjanak arra, hogy a mélyen hívő protestáns házastársak, amennyiben vallják Jézus valóságos jelenlétét az Eukarisztiában, szentáldozáshoz járuljanak. – Ez ellentétes azzal, amit a Katolikus Egyház az utóbbi évtizedekben hangsúlyosan hirdetett templomainkban: hogy katolikus papok ne áldoztassanak meg protestánsokat, és katolikusok ne járuljanak úrvacsorához protestáns templomban. Ennek célja az: nehogy összekeveredjék az Eukarisztiáról vallott katolikus hit, a protestánsok másféle felfogásával. Viszont eddig is engedélyezve volt azonban, hogy a püspök rendkívüli esetekben felmentést adjon az általános szabály alól, és áldozáshoz engedjen protestáns személyt (ha hisz az Eukarisztiában valóságosan jelenlevő Jézusban). A kiadott engedély a német püspökök többsége az eddigi szabályra alapozta, amely azonban rendkívüli esetekre vonatkozott.
Miután a támadó lapok a protestáns házastársak áldozásának megengedését befejezettnek tekintették, jelent meg Ferenc pápa és a Hittani kongregáció elutasító nyilatkozata: „Olyan téma ez, amely körültekintő tanulmányozást igényel, és amelyre egyetemes szinten kell választ adnunk – írja levelében Luis Ferrer Ladaria érsek, a Hittani Kongregáció prefektusa Reinhard Marx bíborosnak, a német püspöki konferencia elnökének. – Az engedélyezés nem csekély jelentőségű problémák sorozatát vetné fel.” „Ferenc pápa arra a következtetésre jutott, hogy a dokumentum még nem elég átgondolt ahhoz, hogy azt publikálni lehessen”[4] A német püspökökhöz intézett levélben még ilyen fontos megjegyzések állnak: „A témának egyházjogi vonatkozásai is vannak, mindenekelőtt gondolunk itt a 844. kánon értelmezésére. Mivel néhány részegyházban e pont körül nyitott kérdések mutatkoznak, az illetékes szentszéki dikasztériumok illetékességi körébe tartozik a kérdéseknek a világegyházi szinten való mihamarabbi tisztázása. Mindazonáltal helyénvalónak tűnik, hogy a „súlyos szükséghelyzet” fennállását a megyéspüspök állapítsa meg.”
Több pápát támadó lapot néztem meg hónapokkal e nyilatkozat után. Vajon mit szólnak a korábbi támadásaik jogosultságát megsemmisítő pápai döntéshez? De ismét nem találtam egyet sem, amely megvallotta volna saját tévedését (és hazugságait).
De újabb írások azóta is naponta jelennek meg, mindig támadó hangú címekkel. Egyik újabb téma a halálbüntetéssel kapcsolatos.
A halálbüntetéssel kapcsolatos egyházi-pápai állásfoglalás új megfogalmazásáról minden katolikus hírforrás írt, normálisan közölve a történteket. Hiszen az egyház és a KEK ezelőtt is elutasította a halálbüntetést, a világ legtöbb államához hasonlóan. Az újítás, hogy Ferenc pápa hozzátetette a korábbi szöveghez: „az Egyház az Evangélium fényében azt tanítja, hogy a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel az a személy sérthetetlensége és méltósága elleni támadás”. – A Magyar Kurír e változás bevezetésekor némi magyarázatként idézi Ferenc pápa szavait, amelyeket Új Evangelizáció Pápai Tanácsa által szervezett találkozó résztvevőihez intézett: „Hangsúlyozta az egyház hagyományának dinamikus, élő jellegét, és kiemelte a tanfejlődést a halálbüntetés kérdésében is”.[5] A hosszan és kemény hangnemben fogalmazott támadások fő kifogása: A pápa ellentmond az egyház hagyományának és elődeinek is, akik nem mondták, hogy a halálbüntetés ellentétes az evangéliummal. Ilyen címeket olvasunk támadó lapokon: Ferenc pápa átírta a Katolikus Egyház Katekizmusát a halálbüntetés témában. Vagy: Mától megváltozott az Egyház halálbüntetésről szóló tanítása. – Vagy: Magyarázó levelet adott ki a Hittani Kongregáció a Katekizmus átírásához.
Ami a „Katekizmus átírásának” vádját illeti – a józan olvasó számára azonnal feltűnhet a lényegében téves fogalmazás. Hiszen a Katolikus Katekizmus nem dogma-gyűjtemény, amely nem változtatható. Ellenkezőleg: a Katekizmusnak a korok változásának függvényében szükségképpen változnia kell. Szent II. János Pál pápa ezt írta a Katekizmusról, annak bemutatásakor: Az egyháznak „figyelemmel kell lennie a tanítás azon kifejtéseire, amelyeket a Szentlélek az idők folyamán az Egyháznak ajánlott. Segítséget kell nyújtania (a híveknek) azáltal, hogy a hit fényével megvilágítja az új élethelyzeteket és problémákat, amelyek a múltban még nem merültek fel”.[6] Ferenc pápa ugyanerre hivatkozik a változást ismertető beszédében, utalva arra, hogy a múlt felfogásának megvoltak a korabeli okai (alapjaiban a jogos önvédelem elve), de ma (amikor a legtöbb állam elutasítja a halálbüntetést) még világosabban kimondhatjuk, hogy az élet elvételére hitünk szemléletéből következően sincs jogunk. – Ami az egyház korábbi tanítást illeti e kérdésben: az sok változáson átment, éppen a történelmi körülmények függvényében. De éppen a két előző pápa, II. János Pál, majd XVI Benedek meghívtak már, hogy a halálbüntetés határozottabb elítélésére.[7]
És bármi történik, újabb vádak: „Ferenc pápa meg akarja szüntetni a papi coelibátust!” És kifejti a coelibátus történetét, kegyelmeit stb. – Ez ismét teljes hamisítás. Ferenc pápa egy régóta esedékes kérdésről szólt, melyet évtizedek óta emlegetnek püspökök, teológusok vagy hívek is: vajon volna-e akadálya annak, hogy olyan érett, házas embereket, elsőként diakónusokat, akik már amúgy is lényegileg vezetnek egy-egy közösséget, pappá szenteljenek? Hiszen így világszerte katolikus plébániák vagy közösségek tízezrei jutnának újra rendszeres szentmiséhez, gyónáshoz.
Ha betekintünk a pápát kritizáló honlapok, blogok tartalmába, ugyanaz a benyomásunk támad, mint amikor egy ellenzéki párt bulvár lapjait szemlézzük. Teljesen torzult képet kapunk a másik félről. A támadóknak ez a pszichés, mindent torzítva látó tulajdonsága némileg megvilágítja a pápát támadók híreinek és látásmódjának valóságképét.
Hogyan éli meg Ferenc pápa a támadásokat?
Szentatya, melyek az örömei, és melyek a főbb nehézségek, amelyekkel pápasága során találkozott? – kérdezték a pápát egy interjúban.[8] Válaszából is, mint legtöbb szavából, tanulhatunk!
„Pápaságom ideje nyugodt időszaknak mondható. Attól a pillanattól kezdve, hogy a konklávé alatt észrevettem, hogy mi készül – s ez hirtelen meglepetés volt a számomra –, nagy békét éreztem. És ez a béke máig sem hagyott el. Az Úr ajándéka ez, amiért hálás vagyok. Nagyon remélem, nem is fogja elvenni tőlem. Ami azonban nem veszi el ugyan békémet, csak elszomorít, a pletyka. Megesik ez a bezárt világokban. De ha ilyesmi papok vagy szerzetesek között történik, az a kérdés támad bennem: Hogyan lehetséges ez? Hiszen te elhagytál mindent Istenért. Úgy akarod végezni, mint egy pletykás vénasszony? Szomorú az élete az ilyennek.”
És a támadások?
„A nehézségekkel szembesülve sohasem mondom azonnal, hogy ez ’szembeszállás’. Hiszen ez azt jelentené, hogy visszautasítom a megkülönböztetést, márpedig ezt nem akarom. Észre akarom venni, hogy az ellenkezésben gyakran van az igazságnak valamely morzsája. Ez segít abban, hogy relativizáljak sok dolgot, ami első pillantásra ellenállásnak látszik, bár valójában olyan reakció, ami félreértésből fakad… Amikor viszont azt veszem észre, hogy tényleges ellenállásról van szó, az persze nincs ínyemre. Néhányan azt mondják, hogy a helyzet így normális, mert az ember, ha meg akar változtatni valamit, szükségképp találkozik ellenállással.
A II. Vatikáni zsinat után jelentkező ellenállás – amely ma is jelen van – relativizálni akarja a Zsinatot. Még jobban sajnálom, ha az ellenállás szinte kampányszerűen folyik. És sajnos ilyesmit is látok. Nem tagadhatom, vannak ellenállások. Látom és ismerem őket. Vannak ellenállások a tanítással szemben is, és gyakran megjelenik a híres ’de hát ezt mindig így csináltuk’. Olyan kísértés ez, amelyet mindannyian ismerünk. – Szellemi épségem érdekében nem olvasom az úgynevezett ’ellenállást’ képviselő internetes oldalakat. Tudom, kik ők, ismerem ezeket a csoportokat, de nem olvasom őket. Ha megjelenik valami komoly dolog, arról úgyis informálnak, hogy tudjak róla. – Amikor ellenállást érzékelek, megpróbálok párbeszédre lépni, ha a dialógus lehetséges; de bizonyos ellenállások olyan személyektől jönnek, akik azt gondolják, hogy ők birtokolják az igaz tanítást, és engem vádolnak azzal, hogy eretnek vagyok. Amikor ezekben az illetőkben, azok alapján, amit mondanak vagy írnak, nem tapasztalok lelki jóságot, csak imádkozom értük.”
[1] http://lumine-fidei.blogspot.com/2016/02/ki-balvany-imado.html
[2] Scavo Nello: La lista di Bergoglio (I salvati da Francesco durante la dittatura). Ebook2013; vö. Andrea Tonelli: Ferenc pápa élete, eszméi, szavai. SZIT 2013
[3] Magyarországon a Püspöki Kar betiltotta a repülőn, vagy templomon kívüli esketést, de ez nem az egyetemes jog tilalma.
[4] Megjelent a MK-ban is 2018. június 6, az iratot a német püspököknek elküldték máj 18-án.
[5] MK 2017. október 16
[6] Fidei depositum apostoli konstitúció, 3.p.
[7] A kérdésnek és fejlődésének kiváló bemutatása jelent meg Papp Tamás egyetemi tanár, erkölcsteológus tollából az Új Ember 2018. aug. 19-i és ezt követő számában: „A halálbüntetésről szóló egyházi tanításról” címen.
[8] Kivonat a Corriere della Sera 2018. február 15-i számából. Magyarul: MK 2018.03.05
