Katolikusok Afganisztánban

A Nyitott Kapuk (Portes Ouvertes) elnevezésű keresztény, nem-kormányzati szervezet, amelynek kutatásairól már többször beszámoltunk, a közelmúltban jelentette meg 2021. évi felmérésének eredményeit. A 2021. évi Világindex azt mutatja meg, mely államokban a legerősebbek a vallási meggyőződés alapján történő üldözések. A keresztényeket leginkább üldöző tíz ország között (Észak-Korea, Afganisztán, Szomália, Líbia, Pakisztán, Eritrea, Jemen, Irán, Nigéria, India) a második helyen áll a napjainkban minden híroldalon első helyen szereplő Afganisztán.

Afganisztán államformája 2004 óta iszlám köztársaság, ami a friss hírek szerint Afganisztáni Iszlám Emirátusra változik. A több mint 38 millió lakosból mindössze néhány száz, legfeljebb néhány ezer lehet keresztény. Ők tisztában vannak azzal, hogy ha hitük kitudódik, a halálbüntetést kockáztatják. Kereszténynek lenni nem olyasmi, amivel hivalkodni lehet, nagyon diszkréten kell viselkedni. Az evangelizáció veszélyt jelent mind a vallásról beszélő személyre, mind pedig arra az afgánra nézve, akik hallgatja őt. A még érvényes alkotmánynak ugyan hivatalosan védenie kell a vallási kisebbségeket (de ez a gyakorlatban nem így van), a vallásváltást pedig szigorúan büntetik.

„Az iszlám társadalomban nincs helyük a keresztényeknek. Az a néhány afgán keresztény, aki van, mind keresztény hitre áttért egykori muszlim. Kénytelenek titokban tartani hitüket, mert ha akár csak a családtagjaik is felfedezik őket, a halált kockáztatják, mert egy keresztényt a családban tudni becstelenség. Az afgán egyház csak a föld alatt létezik – írja a Nyitott Kapuk jelentése. – Ezért titkolniuk kell a hitüket, és nagyon óvatosnak kell lenniük, mert ebben a klánokba és törzsekbe szerveződött társadalomban minden viselkedésbeli változást észrevesznek.”

Bár Afganisztán soha nem volt keresztény ország, történelmileg a keresztény jelenlét az országban a 3. századra nyúlik vissza. A legenda szerint Indiába utazván már Szent Tamás apostol az evangéliumot Afganisztán egyes területein is terjesztette. A kazár Euszebiosz feljegyzése szerint is a kereszténység Tamás apostollal érkezett Afganisztánba. A középkorra a kereszténység visszaszorult, majd a 17. században örmény kereskedők újra meghonosították, de 1871-ben kiűzték őket.

A Misszió 1933-tól egy egyszerű plébániával indult újra, 2002 óta pedig egy egyházmegyéhez hasonló, Afganisztán egész területére kiterjedő, önálló joghatósággá (missio sui iuris) vált. Ebben a ritka strukturális formában a misszió lényegében független, csak a pápa alá van rendelve. Olyan kietlen vagy távoli területeken létesítik, ahol nagyon kevés katolikus él. Afganisztán mellett például Tadzsikisztánban, Türkmenisztánban vagy a Kajmán-szigeteken működik hasonló katolikus misszió.

Az afganisztáni Katolikus Missziót kizárólag az ideiglenesen itt tartózkodó katolikus külföldiek szolgálatára hozták létre. Ők jellemzően a nemzetközi szervezetek alkalmazottai voltak, akik politikai, gazdasági és humanitárius okokból dolgoztak az országban. A katonákat általában a káplánjaik szolgálták.

2014-ig, 11 éven át, Giuseppe Moretti atya állt az afganisztáni katolikus közösség élén. A France Inter 2013-ban készített interjújában az atya teljes határozottsággal (talán hívei védelmében?) kijelentette, hogy a misére érkező hívek “kizárólag és csakis külföldiek”. Az 1933-ban alapított egyetlen afganisztáni katolikus templom egy kápolna az olasz nagykövetségen.

Az afgán hatóságok rendszeresen vádolták a keresztény, nem kormányzati szervezeteket hittérítéssel. Egyes szervezeteket ki is tiltottak az országból. „Minden szervezetnek azt mondom, hogy nem szabad hittérítést folytatnunk, mert ezt a törvény tiltja. Nem mi vagyunk Afganisztán tulajdonosai. Vendégek vagyunk, ezért tiszteletben kell tartanunk az országot” – ez volt Moretti atya álláspontja.

2014 novemberében az afganisztáni római katolikus misszió egyházi elöljárójának Giovanni Scalese barnabita papot nevezték ki. Az 1530-ban alapított és 1533-ban jóváhagyást nyert Barnabita-rend – vagy más nevükön paulánusok, Szent Pál Fiai (Congregatio Clericorum Regularium S. Pauli Decollati) – központja Rómában van. Magyarországon nincsen kolostoruk. A rend a 20. század eleje óta működik Afganisztánban.

A katolikus közösség tagjait a külföldi civilek és katonák mellett mindenekelőtt a különféle szerzetesrendek és katolikus egyesületek adták. Diszkrét jelenlétük alapja a barátság és a szeretet, nem pedig az evangelizáció volt. A Jézus Kis Nővérei kongregáció tagjai 1955-ben jöttek Afganisztánba, ápolónőként dolgoztak a kórházakban és az emberek között éltek. 2016 februárjában azonban távoztak az országból. 2006-ban érkeztek a Szeretet Misszionáriusai (Teréz anya nővérei), akik egy árvaházat működtettek fogyatékos gyermekek számára, és több mint 300 szegény családnak segítettek. 2017-ben négy nővér volt jelen, Indiából, a Fülöp-szigetekről, Ruandából és Madagaszkárról. 2005-ben néhány indiai jezsuita jött a Jezsuita Menekültügyi Szolgálattal. Ők az oktatás területén tevékenykednek. Kezdetben négyen voltak; 2017-re, miután egyiküket elrabolták, csak ketten maradtak. Jerome Sequeira jezsuita atya barátainak írt levelében kaotikusnak írja le a mostani kabuli helyzetet. Attól tart, hogy noha a tálibok nem bántják pillanatnyilag a civileket, a teljes hatalomátvétel után ez is bekövetkezik majd. A jezsuita menekültszolgálat felfüggesztette tevékenységét, mindenki az otthonában vagy a közösségében húzza meg magát. Erőfeszítések történnek Sequeira atya és a másik jezsuita pap evakuálására.

A katolikus Caritas Italiana az elmúlt években az afgán társadalom legszegényebb és legkiszolgáltatottabb tagjait szolgálta. Négy iskolát építettek, 483 menekült család visszatérését segítették a Panshir-völgybe, 100 lakást építettek a legszegényebb családok számára, és támogatták a fogyatékkal élőket. Az 1990-es évek óta dolgoztak Afganisztánban, a napokban azonban közölték, hogy evakuálásra készülnek, mivel nincs más választásuk.

A Kabul Gyermekeiért elnevezésű, különböző kongregációkhoz tartozó papokból és szerzetesnőkből álló olasz egyesület arról adott hírt, hogy egyelőre biztonságban vannak. Az egyesület Kabul területén egy nappali foglalkoztató központot üzemeltetett fogyatékkal élő gyermekek számára, ahol afgán nőket foglalkoztattak.

Az amerikai jelenlét első éveiben, 2002 után Kabul még meglehetősen békés város volt, a nagykövetség pedig viszonylag könnyen megközelíthető, így a kápolna meg is telt emberekkel. Aztán, különösen 2014 után, a helyzet fokozatosan romlott. Szinte naponta történtek támadások; a vasárnapi misék látogatottsága csökkent. 2017-re a helyzet annyira bizonytalanná vált, hogy Scalese atya már nem is járt ki az utcára. Jelenlétéről tudtak az afgán hatóságok, hivatalosan az olasz nagykövetség attaséjának adta ki magát, hiszen az Afganisztáni Iszlám Köztársaság és a Szentszék között nincsenek diplomáciai kapcsolatok. A helyi lakossággal sem volt lehetősége a találkozásra.

„Azért vagyok itt, mert lelkipásztori szolgálatot végzek az afganisztáni katolikus közösségnek – nyilatkozta Scalese atya 2017-ben. – Én nem beszélek sem dari, sem pastu nyelven; nem is kell tudnom ezeket a nyelveket, mivel nem tudok a helyiekkel érintkezni. Valójában ez egy módja annak, hogy megmutassuk, hogy az evangelizáció minden formája kizárt. Szolgálatom a napi szentmisék celebrálására korlátozódik. Hétköznap általában csak a nővérek vesznek részt a misén; vasárnap az egész közösség. Mivel én vagyok a helyi ordinárius (nem függünk semmilyen püspöktől, csak a pápától), az összes többi szentség kiszolgáltatását én végzem; de a mi helyzetünkben a gyónáson kívül nincs lehetőség keresztelésre, esküvőre stb. Amióta itt vagyok, csak egy bérmálást végeztem. A számítógép és az internet segítségével tájékozódom arról, hogy mi történik a világban, Olaszországban és különösen az egyházban. Érkezésem óta dolgozom ősi konstitúcióink olasz fordításán; most a Regulae officiorum, azaz a különböző feladatokra vonatkozó szabályzatok fordításával foglalkozom. Szükség van persze némi adminisztrációra is (kapcsolatok a Szentszékkel és a nemzetközi jótékonysági szervezetekkel; könyvelés stb.) Nincsenek munkatársaim, így mindenről nekem kell gondoskodnom, még az olyan egyszerű dolgokról is, mint az oltár előkészítése a misére. Szoktam mondani: Püspök és sekrestyés vagyok egyszerre!”

2017-ben Scalese atya a kabuli kápolnában tartott felszentelési szertartáson, látva az erőszak fokozatos térnyerését, és végső megoldásként a Mennyországhoz fordulva, egész Afganisztánt a Fatimai Szűzanya és Szeplőtelen Szíve oltalma alá helyezte.

Giovanni Scalese atya 2021. augusztus 14-én, szombaton, nem sokkal azelőtt, hogy a tálibok átvették volna az ország fővárosának, Kabulnak az irányítását megrázó módon kérte a keresztények imáit. ” Az a kérésem a Vatikáni Rádió hallgatóihoz, hogy imádkozzanak… imádkozzanak, imádkozzanak, imádkozzanak Afganisztánért! Köszönöm!” – könyörgött a hangüzenetben. – A nagy aggodalom napjait éljük, miközben várjuk, hogy mi fog történni.”