Nagy valószínűséggel azért került be Szent Márk gyógyításos története az evangéliumba, hogy a későbbi korok olvasói is láthassák: amikor a „hazaiakban” süket fülekre talál Jézus tanítása, maguk a pogányok, a hitetlennek tartott, lenézett népek fogadják be. Dekapolisz/Tízváros környéke eléggé távol esett Galileától. Jézus mégis eljut erre a vidékre, hogy csodás gyógyításaival praktikus módon is hirdesse Isten szabadító örömhírét. A szentíró ezzel igazolja, hogy Isten üdvösségéből a pogányok sincsenek kizárva. Az evangélista kiemeli az apró részleteket is: Jézus a korabeli gyógyítási praktikák mozdulatával gyógyít. Ujját bedugja a süket fülekbe, majd nyállal nedvesíti a bénult nyelvet, és azt mondja: Nyílj meg!
A gyógypedagógusok szerint a siketnémák különlegesen érzékeny emberek. Nagyon kell figyelni rájuk, hogy megérthessük őket. Apró jelzéseikből sokat kiolvashatunk. Úgy lehet megérteni hang nélküli kommunikációjukat, ha figyelünk gesztusaikra, szájmozgásukra, tiszta tekintetükre. Valószínűleg Jézus is azért hívja el a tömegből ezt az érthetetlenül beszélő, dadogó süketnémát, mert most rá akar figyelni. A beteg emberre összpontosít – nem akar reklámot, zajt csapni maga körül, az irgalom és a szeretet nyelvén szólítja meg. Varázslatosnak tűnő, arámul kiejtett szavai – Effata! – Nyílj meg! – nem annyira a hallószerveknek vagy a beteg nyelvének szólnak, mint inkább a hallásra képtelen ép embernek… A kívülállók számára furcsa és érthetetlen jézusi mozdulatok gyógyító érintésekké válnak. Jézus csodájában megújul a bukott teremtés. Gesztusa jelzi, hogy a benne bekövetkezett új világ, a bűntől való szabadulás apró jele lázba hozta az emberiséget. A messiási idő elkezdődött: a némák beszélnek, a bénák talpra ugranak, süketek meghallják az örömhírt…
Jézus csodái kitágítják az ember szívét, betöltik igazságra, szeretetre, jobb világ után sóhajtozó vágyait. Vajon észrevesszük-e testvéreink szeretet-jelzéseit? Meghalljuk-e lelkiismeretünk jóra ösztönző, figyelmeztető hangját? Van-e szükségünk jeltolmácsra, aki testi-lelki bénultságunkból, süketségünkből és némaságunkból kimozdít? Tudjuk-e jelezni, szavak nélkül is, szeretetünket? Egyértelműek-e gesztusaink, amelyekkel jót cselekszünk?
Jézusnak nem volt szüksége se nyálra, se érintésre, hogy megnyíljon a beteg füle és megoldódjék a nyelve. Mégis élt ezekkel a mozdulatokkal, nem azért, hogy varázsoljon, hanem hogy felemeljen az isteni kommunikáció szintjére. Az ő szavai szentségi jelek: jelzik és létre is hozzák az isteni vérátömlesztést. Érzékelhetővé teszik a felfoghatatlan isteni csodát… Ezért használjuk mind a mai napig a szentségek liturgiájában is.
Ne legyünk süketek Isten hívására. Ne kelljen nógatni minket, amikor másoknak szüksége van ránk. Tanuljuk meg a szeretet jelbeszédét. Ahelyett, hogy süketek párbeszédét folytatnánk, inkább alázattal némuljunk el Isten csendes jelenléte előtt, hallgassunk bele lelkünk mélyén feltörő, ösztönző sugallataiba.
Isten szava, szeretete, szabadítása Jézusban mindenki számára elérhetővé vált. A süketnéma alakja a hit ajándékát befogadó embert jelképezi. Ha változást szeretnénk erkölcsi-hitbeli életünkben, nekünk kell megnyílnunk Isten felé, hogy szent fia életével betölthessen.
Josefayerbrider
2024. szeptember 8. at 22:23
INRI,
Jézus maga, az anyja, nevelö apja, az összes tanitványai, az elsö több(tiz)ezer követöi mind-mind kivétel nélkül zsidók. Elenyészö nehány prominens közöttük a nemzsidó. Aki az abalfabétea 12 halász életét megmenti maga is a Szanhedrin tagja a zsidó Gamaliel, mert a többi tagok el akarják veszejteni Jézus tanitványait. Gamaleil meggyözi öket, hogy engedjék Jézus barátait szabadon! Bizony J´ézus szavai és tettei nem találtak a zsidók között süket fülekre! Az csak a nehány tucat (esteleg nehány száz) vezetö teologus és pap-ra volt jellmezö, hogy lement a redöny elöttük (szem és fül-redöny) ha Jézus ról volt szó. Söt a Sauluas-Paulus az elsö “keresztény teológus tanult ember” is a farizeus Gamaliel tanítványa és maga is farizeus volt. Köszönöm neked Istenem, hogy vannak papjaink. A 12 analfabéta zsido hál´sz utódai.
A fenti cikket kövessük: “Isten szava, szeretete, szabadítása Jézusban mindenki számára elérhetővé vált. A süketnéma alakja a hit ajándékát befogadó embert jelképezi. Ha változást szeretnénk erkölcsi-hitbeli életünkben, nekünk kell megnyílnunk Isten felé, hogy szent fia életével betölthessen.”
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettpnk.