Legyenek az iskolák vegyes összetételűek vagy sem?

A pontos felmérések hiánya miatt a vegyes és nem vegyes összetételű iskolák előnyei és hátrányai kevéssé ismertek. A filozófus, Jeanne Larghero számára, aki maga is professzor, a koedukált vagy inkább egynemű iskola választását annak kellene vezérelnie, hogy a fiúk és a lányok hol lesznek egyformán sikeresek.

Az általános és középiskolai vegyes oktatás a második világháború után fokozatosan elterjedt, de nem oktatási vagy ideológiai okokból, hanem egyszerű gyakorlati okokból: az újjáépítés idején gazdaságosabbnak tűnt az infrastruktúra, például étkezdék, tornatermek, és végül az egész iskolaépület összevonása, hogy ne kelljen két iskolát építeni egy környékről, egy családból származó gyerekeknek. A vegyes oktatás gyakorlatát azonban néhány éve megkérdőjelezik.

Az inga jelensége

Még mindig találunk olyan intézményeket – fizetős, az állammal szerződésben álló vagy nem álló magániskolákat – amelyek vagy teljesen azonos nemű gyerekeket fogadnak, vagy ilyen osztályokat alakítanak ki. Néhányan közülük azon tűnődnek: mi értelme e rendszer megőrzésének? Mi értelme szétválasztani a lányokat és a fiúkat, hogy végül is ugyanazt a matematikát, történelmet vagy francia nyelvet tanulják? Mi a különbség? Másfelől, új intézmények jönnek létre, az állammal szerződéses viszonyban álló katolikus oktatáson belül is, amelyek a „részbeni vegyes oktatás” konkrét projektjét hajtják végre (egyes időpontokban és terekben vegyes, máshol nem vegyes oktatás folyik), mert meggyőződtek ennek az oktatási formának az előnyeiről. Mivel magyarázhatjuk ezt az ingajelenséget?

Egyrészt a vegyes oktatás előnyeit gyakran csupán feltételezik, de ritkán értékelik ki, vagy egyáltalán nem értékelik ki. Másrészt, dokumentált összehasonlító tanulmányok hiányában az egynemű oktatás olyan lesz, mint egy fogadás, egyfajta totózás a jövőre nézve, és fokozatosan öncélúvá válik. Más szóval, a tanítás napi valóságában elmerülve nem szánunk időt arra, hogy mérlegeljük azon kihívások természetét, amelyeknek meg akarunk felelni, és amelyekkel szemben az oktatással kapcsolatos döntéseinknek eszközértéke van. Innen az ingajelenség: vegyítünk, majd szétválasztunk, de már nem igazán tudjuk, miért.

Előny a lányok oldalán

Van azonban egy kihívás, amely kifejezetten a lányok és fiúk oktatásának összehasonlítását érinti, éspedig a tanulmányokban elért eredményesség. Egyes eltérések feltűnőek és aggasztóak. A fiúk kevesebben szereznek végzettséget az iskolai és felsőoktatási rendszerben, mint a lányok: a férfiak 21%-a, míg a lányok 31%-a tanul az érettségi után még 5 esztendeig és fejezi be az ennek megfelelő diplomával a tanulmányait. Kevesebb fiú szerez érettségit, mint lány (a 2018-as becslések szerint egy generációból 76%, szemben a lányok 86%-ával), kevesebben érnek el jeles eredményt az érettségin, sőt kevesebben fejezik be az iskolát (forrás: Nemzeti Oktatási Minisztérium, DEPP).

A gimnáziumban azt látjuk, hogy a magas kulturális tartalmú szakokon (bölcsészettudományok, nyelvek, geopolitika) a tanulók 75%-a lány, és az országos francia nyelvi felméréseken az általánostól a középiskola végéig jobban teljesítenek, mint a fiúk. Több fiú, mint lány éli meg fájdalmas, igazságtalanul büntető élményként az iskolát, és az általános iskolában gyakrabban keverednek konfliktusba.

Bármennyire is elítéljük a lányok természettudományos területeken való alulreprezentáltságát vagy a fizetési egyenlőtlenségeket, szemet hunyunk egy mélyen egyenlőtlen valóság előtt: a jelenlegi iskolarendszer nagymértékben kedvez a lányok sikerének. Az órarend, a padban ülve töltött idő, a tanulók száma csoportonként, az oktatási módszerek: úgy tűnik, minden a lányoknak kedvez, a fiúkra nézve pedig hátrányos.

Mindenki sikere

Következésképpen a vegyes vagy nem vegyes összetételű oktatás választását annak a célnak kell vezérelnie, hogy mindenki egyenlő értékű sikert érjen el. Az egynemű oktatás választásának akkor van értelme, ha megadja magának és használja is azokat az eszközöket, hogy mindent újragondoljon. Ha létrehozza a fiúk számára sikert termő iskolát, és lemond arról, hogy a fiúkat egy, a lányokhoz igazodó oktatási modellbe kényszerítse. Ha olyan tereket nyit a fiúknak, ahol anélkül közelíthetik meg az irodalmat, hogy félnének a jól bevált sztereotípiától, miszerint az irodalom csak a lányoknak való (mert egyetlen fiúnak lenni a lányok által uralt humán tárgyú órán talán túl nagy bátorságot igényel, ami egy fiúiskolában fel sem merül problémaként…). Ha meri újragondolni a csoportok méretét, a szabadtéri tevékenységekre fordított időt, a különböző szintek szerinti javítást stb. Ezzel szemben a lányok sikerénél a sajátos kihívás nyilvánvalóan azzal kapcsolatos, hogy magabiztosabban közelítsék meg a matematikát, és hogy előítéletek nélkül fektessenek be energiát a természettudományos területekbe.

A tanárok találékonysága óriási, pedagógiai szabadságuk pedig sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Mivel mindenki egyetért abban, hogy az oktatási rendszer egy olyan nagy hajó, amelybe minden oldalról özönlik be a víz, ne habozzunk újragondolni a keveredésről és az egynemű oktatásról vallott meggyőződésünket, tabuk, korlátok, előítéletek nélkül, csupán az újítás iránti vágytól vezérelve és azt szem előtt tartva, hogy mindenki sikeres és eredményes lehessen.

Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia