Hagyjuk abba a nők felszenteléséről szóló szinódusi beszédet
Az alábbi cikk néhány nappal a szinódus zárása előtt látott napvilágot Sr. Helena Burns, FSP nővér (Szent Pál Leányainak Társasága) tollából. Érvelése a szinódusi összefoglaló jelentés megjelenése után is érdekes marad, ezért tesszük közzé.
Hallottak-e a Rómában zajló szinódustól olyan javaslatokról szóló híreket, mint például a női diakónusok és a nők pappá szentelése? Hadd válaszoljak erre én, mint egykori radikális feminista, aki hitt abban, hogy a nőket pappá lehet és kell szentelni.
Foglalkozzunk először a nők felszentelésével. A válaszom: Nem. Miért rendületlenül nem? A szikár válasz: „Mert Jézus és az apostolok ezt nem tették.” A katolikus hit „letétjét” az utolsó apostol halála pecsételte meg. A Krisztus és a Tizenkettő által lefektetett alapvető tantételekhez nem szabad újításokat bevezetni, különösen a szentségek tekintetében nem.
A katolikus hit nem változik. A katolikus hit nem olyasmi, ami „fejlődik”, „halad” stb. Ez egy ajándék, isteni kinyilatkoztatás, amelyet hűségesen meg kell védeni és teljes egészében át kell adni nemzedékről nemzedékre. De mi a helyzet a változó időkkel? Hát éppen ez az. Folyamatosan változnak. Isten és az Ő tökéletes cselekvése a mi világunkban örökkévaló.
A nők felszentelése melletti érveket már sokszor megválaszolták, de a nők felszentelésének minden egyes szószólója gyakran azt hiszi (ahogy én is hittem), hogy ő az első, aki kikezdhetetlen, „most elkaptalak” érveket fedezett fel. Íme néhány kiemelkedő közülük:
1) „Jézus azért nem szentelt nőket, mert korának kultúrája korlátozta ebben.” Válasz: „Jézust nem korlátozta a kora. Ő Isten. Ha nőket szentelt volna fel, az jótétemény lett volna az apostolok számára a pogány nemzetek evangelizálásában, amelyeknek már voltak papnői.
2) „A férfiak és a nők ’egyenlő’ keresztséggel rendelkeznek, ezért semmi sem akadályozta a nők felszentelését.” Válasz: A keresztség kapu a többi szentséghez, nem pedig automatikus „jog” bármely más szentséghez. Minden egyes szentségnek van anyaga és formája, és az egyes szentségekre vonatkozó sajátos feltételeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valaki jogosult legyen rá. Megfelelő anyag és forma és egyéb szükséges feltételek nélkül a szentség érvénytelen, és nem „fog”. A felszentelés anyaga egy megkeresztelt férfi. Voltak már kísérletek nők felszentelésére – amely egyébként automatikus kiközösítést von maga után -, mint például 2005-ben egy hajón a Szent Lőrinc-víziúton.
3) „A nőket fel kell szentelni ahhoz, hogy teljes mértékben részt vehessenek az Egyházban”. Válasz: Ahhoz, hogy nők vagy férfiak teljes mértékben részt vehessenek az Egyházban, a keresztség több mint elegendő, mert a keresztény élet célja a Krisztussal egységes egésszé szerveződés és Krisztussá való átalakulás, röviden: a szentségi lét. A keresztény élet nem földi törekvés az elismerésre, címekre és pozíciókra. A nőknek megvan a maguk hatalma, tekintélye, befolyása és küldetése az Egyházban és a világban. Nincs szükség arra, hogy vágyakozzanak hímnemű, férfiúi példányosításuk (instanciációjuk) után.
Vajon a szinódus résztvevői elfelejtették, hogy II. János Pál pápa 1994-ben végérvényes apostoli levelet adott ki a nők felszentelésének kérdésében (Ordinatio Sacerdotalis)? Ebben megerősíti 2000 év tanítóhivatali tanítását és a Szent Hagyományt, a legerősebb „ex cathedra” típusú nyelvezetet használva: „Azért tehát, hogy minden kétség eloszlattassék e jelentős, magát az egyház isteni alkotmányát érintő ügy kapcsán, hivatalomnál fogva kinyilvánítom, a testvérek erősítése végett (Lk 22,32), hogy az egyháznak nincs semmiféle hatalma a papság szentségét adományozni a nők számára, s hogy az egyház minden hívének végérvényesen e döntéshez kell tartania magát.”
A dokumentum világossá teszi, hogy ez a tanítás nem egyszerűen fegyelmi jellegű (mint pl. a ’pénteken nem eszünk húst’ – ez a vezeklési forma megváltoztatható), hanem doktrinális.
Milyen mélyebb értelem húzódik meg e tanítás és gyakorlat mögött? A férfi (pap) emberáldozattá válik a nő (egyház) számára. Jézus-Vőlegény és az Egyház-Mária-Menyasszony tükröződik a férfiak és nők természetes szerepének a betöltésében. A földön éppúgy, mint a mennyben. A „szerep” kiváltság, felelősség és dicsőség, nem pedig csapda vagy üvegplafon. A férfias szeretet természete az áldozathozatal. A női szeretet természete a befogadókészség.
Ferenc pápa, aki nagy ellensége a „klerikalizmusnak” (a felszenteltek piedesztálra emelése, míg mindenki más alul van, mintha alacsonyabb méltóságú lenne), egyszer azt mondta: „Nem klerikalizálnunk kell a nőket, hanem értékelnünk kell a nők adottságait”.
Kérlek, hagyjatok fel a nők felszentelését célzó próbálkozásokkal. Ez kínos. Ez ontológiai képtelenség, és kinyilvánított dogma. És mi a helyzet a diakonátussal? A Biblia szerint voltak női diakónusok. Ez azonban, kedveseim, már egy másik rovat témája.
Írta: Sr. Helena Burns, FSP (Szent Pál Leányainak Társasága)
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
INRI,
Jézus Krisztus Istenfia Megváltó. Az örök völegény. Mi emberek pedig a menyasszony. Ahogyan a férfi illetékes a házasság sikeréért 51%-ban, úgyanúgy a plebános úr illetékes az egyházközsége sikeréért is. Szolgálatban, kell elöl járjon. Méghozzá mindíg.
A nö nem tud mindíg rendelkezésre állni az egyházközségéért (pl. a mestruációs napjaiban sem, mert az legyengíti, vagy ha csinos állandóan kikezdenek vele, föleg ha nem férjezett, ezért is nehezebb egy nönek vegyes férfi-nöi közösséget vezetni, a kivétel erösíti a szabályt). Voltak nöi kíséröi Jézusnak és az apostoloknak, söt a nök (pl. özvegyek) a vagyonukból támogatták is öket, de Jézus nem bízta meg öket oltárszolgálattal. A férfiak kaptak felhatalmazást az oltár körüli szolgálatra és gyülekezet vezetésre.
Az, hogy más keresztény felekezetek nöket is pásztorrá szentelnek, de azok ki is kötik, hogy a pásztornö nem pap (de férfi sem), aki kenyert és bort konszekrál-hat. Ismerek Ausztriában büszke, egymással templomukban megesküdött leszbikus pásztornöket, akik ezt büszkén va´lalják is! Mit mondjak? Félelmetes látványok…