Nem, nem valamiféle fikcióról, Orwell nyomán elképzelt történetről szeretnék írni, hanem két valós, az Egyesült Királyságban megtörtént esetről.
Adam Smith-Connor 49 éves southamptoni fizioterapeutát súlyos vétségen kapták Bournemouth-ban az Ophir Road-on található abortuszklinika környékén. A gyógytornász ott állt a járdán és magában imádkozott.
Ahogyan ott állt, lehunyt szemmel, odament hozzá két rendőr. Kérdőre vonták, mit keres itt a klinika körül, ahol tavaly nyáron egy úgynevezett pufferzónát hoztak létre. Itt tilos imádkozni, tiltakozni vagy egyéb módon kifejezésre juttatni az életvédő álláspontot. Az előírások megszegéséért akár 1000 font pénzbírság is kiszabható.
A rendőrök elmagyarázták a férfinak, hogy megszegte a közterületek védelméről szóló rendeletet, és 100 fontra büntették.
Smith-Connor elmondta, hogy 22 évvel ezelőtt volt egy barátnője, aki terhes lett, és ő vitte el orvoshoz és fizette ki a magzatelhajtást. Később aztán megnősült, lett két kislánya, de máig furdalja a lelkiismeret.
„Elvesztettem a kisfiamat, Jacobot, és még meg is finanszíroztam az elpusztítását. Érte, a többi megölt babáért, családjaikért és a klinika munkatársaiért imádkoztam.”
Isabel Vaughan-Spruce esete talán még ennél is „cifrább”. A hölgyet, aki egy abortuszellenes csoport vezetője, szintén a közterületeket védő rendelet megszegése okán fogták le, amikor beismerte, hogy akár imádkozhatott is, amíg csendben ott álldogált a járdán.
„Mit keres itt?” – kérdezte tőle a rendőr. – „Hát, fizikailag csak úgy álldogálok” – hangzott a válasz. „És miért pont itt? Tudom, hogy nem errefelé lakik” – mondta a rendőr. „Hát mert ez egy abortusz központ.” – „Oké, értem, ezért áll itt. Valamilyen tüntetés részeként? Netán imádkozik?”
Isabel tagadta, hogy tüntetne, de az imádsággal kapcsolatban így válaszolt:
„Lehet, hogy a fejemben imádkozom, de hangosan nem teszem.”
Ezt követően a rendőr letartóztatta a közterületek védelméről szóló rendelet megszegésének gyanújával. Ügyének tárgyalását február 2-re tűzték ki a birminghami bíróságon.
Az eset hatalmas vitát gerjesztett. Voltak, akik a gondolatrendőrség megjelenését sérelmezték, velük szemben mások azt emlegették, hogy meg kell védeni az abortuszklinikára igyekvő nőket a zaklatásoktól.
Elérkezett tehát Angliában az az idő, amikor jogszabállyal büntetik az imát. A csendben mondott, néma imát is. Ha a vádlottak nem ismerték volna be, hogy imádkoztak, vagy esetleg „akár imádkozhattak is”, nem is lenne konkrét bizonyíték ellenük. Nem valamiféle látható, hallható, érzékelhető módon elkövetett cselekedetért büntették őket, hanem olyasmiért, ami a fejükben zajlott.
A pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy a rendelet mindenféle véleménynyilvánítást tilt az abortuszklinikák közelében. De ugye senki nem gondolja komolyan, hogy valaki odamegy, hogy helyeslését mutassa ki, és ezért aztán majd bíróság elé rángatják? Nem ilyen időket élünk.
Miért kellemetlen az abortuszt választóknak mások ellenérzése? Vajon félelmet ébreszt bennük a csendes imádság? És ha igen, ugyan mitől tartanak? Vagy inkább, Kitől?
