Giorgia Meloni gyújtó hatású beszéde a Családok Világkongresszusán

Giorgia Meloni, a Fratelli d’Italia elnökasszonya, fiatal édesanya, gyújtó hatású beszédet mondott 2019-ben Veronában, a Családok Világkongresszusán.

A Családok Világkongresszusa 2019-ben Veronában került megrendezésre március 29-31. között, melynek mottója: „A változás szele: Európa és a globális életvédő mozgalom”. Egy olyan nemzetközi esemény, mely a világ minden tájáról vendégül lát családszervezeteket és családok ügyeivel foglalkozó szakmai szervezeteknél tevékenykedő szakértőket, aktivistákat és vendégeket. A résztvevők a családot a fenntartható társadalom alapkövének tekintik.

Most, hogy Olaszországban elképzelhetően Giorgia Meloni vezetésével alakul új kormány, érdemes összefoglalóan felidézni ezt a családokról, a családi életről elmondott beszédet, amelyet eredetiben ebben videóban tekinthetne meg, de a cikk publikálásakor a videót törölték a YouTube-ról és ez az üzenet fogadja az érdeklődőket: “Ezt a videót eltávolítottuk, mert megsértette a YouTube közösségi irányelveit”.

Giorgia Meloni beszéde

„Most érkeztem. Éppen vasaltam. Aztán találtam 10 percet, hogy idejöjjek, és politikáról beszéljek Önöknek.

Köszönet mindenkinek, akinek sokéves munkája segített a felszínen tartani bizonyos témákat, amelyeket mások egyszerűen el akartak távolítani a politikából.

Erről a kongresszusról is mindenfélét elmondtak. Hogy vissza akarunk menni a múltba. Hogy lúzerek vagyunk. Hogy zavarunk, „cikik” vagyunk. Hogy nem vagyunk felvilágosodottak.

Azt mondták, botrányos, hogy az emberek a házasságon alapuló természetes családot védik, növelni akarják a születések számát, meg akarják adni az emberi életnek a maga értékét, támogatják az oktatás szabadságát, és nemet mondanak a gender ideológiára.

Mindegyik vádat visszautasítom. Azt hiszem, a múltba az akar visszamenni, aki vissza akarja hozni a cenzúrát, és be akarja tiltani az olyan eseményeket, mint ez a mostani. Azt hiszem, hogy nem felvilágosodottnak az a helyzet tekinthető, amikor egy állam, amely általában hajlandó bármi régi dolognak a szponzorálására, még egy olyan kiállításnak a támogatására is, amelyben egy feszületet mártanak bele egy bögre vizeletbe, restelli, hogy egy ilyen eseményt támogasson, mint ez a mostani. Azt mondom, hogy azok a lúzerek, akiknek nincs jobb dolguk, mint hogy idejöjjenek és minket inzultáljanak, mialatt arról beszélünk, mit tehetnénk az olasz családokért. De mindenekelőtt azt mondom, hogy nem mi vagyunk azok, akik zavarunk, akik „cikik” vagyunk. Azok cikik, kínosak, zavarba ejtők, akik támogatják az olyan gyakorlatokat, mint a „bérbeadható anyaméh”, a kilenc hónapos magzat abortálása és a 11 éves gyermek fejlődésének gyógyszeres blokkolása. Ez az, ami gáz.

Mindenfélét elmondtak erről a kongresszusról. Hogy korlátozni akarjuk a nők szabadságát. Hogy azt akarjuk, hogy otthon vasaljanak. El tudnak képzelni engem otthon vasalás közben? Gondolják, hogy én, az egyetlen női párttitkár Olaszországban, aki Róma polgármester-jelöltje voltam várandósan – amiért kritizáltak is – azt akarom, hogy a nőket bárhová is odaláncolják? Éppen ellenkezőleg. Olyan jogokat akarunk biztosítani, amelyek ma nem léteznek. Jogot akarunk adni egy nőnek arra, hogy anya legyen, és emiatt ne kelljen feladnia a munkáját. Jogot arra, hogy anya legyen, választhassa azt, hogy nem dolgozik, és ennek eredményeképpen ne haljon éhen. Jogot a más alternatíva híján abortuszra kényszerülő nőnek, hogy legyen más alternatíva a számára. Mert nem igaz, hogy a nő számára biztosítva van a szabad választás.  Ha egy nőnek az egyedüli választása az, hogy abortuszra menjen, ez nem a választás szabadsága. A szabad választás azt jelenti, hogy van miből választani. Ezt akarjuk mi biztosítani.

Azért vagyunk itt, hogy védjük a nőket, védjük a családot, olyan dolgokat kérjünk, mint amit a parlament elé terjesztettünk, például a kisbabák utáni jövedelmet (infant’s income), amelyben jobban hiszünk, mint az állampolgári juttatásban. Ezt őszintén mondom. Támogatni kell azokat, akiknek gyermekük van, mert ebből az egész társadalom hasznot húz. Javaslatot tettünk az ingyenes bölcsődékre, amelyek nyitva vannak egész az üzletek zárásáig, és szombatonként is, hogy a dolgozó nőknek is legyen választásuk. A már említett okok miatt kérjük a 194. törvény teljes körű alkalmazását, hogy anyagi segítséget kaphassanak azok a nők, akik vállalják, hogy kihordják gyermeküket, örökbeadás esetén is. Moratóriumra szólítottunk fel az ENSZ-ben, hogy a béranyaságot nyilvánítsák univerzális bűnnek, mert az aztán valóban lealacsonyító és sértő egy nővel szemben. Európai szintre akarjuk hozni ezt a kérdést. Botrányos, hogy Európában nem a születések számának növelése jelenti a támogatásoknál az egyik prioritást. A születések alacsony száma Európa legnagyobb problémája. Ha ezzel nem foglalkozunk, minden más értelmetlen. Ha az EU-nak van a diákmobilitásra egy Erasmus programja, ha van egy Horizont programja a tudományra, nem lehetne egy programja a családokra is? Hogy növelje a születések számát, és forrásokat ruházzon be ezen a téren? Ők azonban azt hiszik, hogy minden őrültség, amit csak javasolunk. Hogy felvilágosulatlanok vagyunk, hogy jogokat veszünk el, hogy ez itt a középkor… Önök tudják, hogy a középkor a katedrálisok, az apátságok kora is volt, a városi kommunák létrejöttének, az egyetemek, a parlament megalapításának kora, ekkor élt Dante, Petrarca, Boccaccio, Szent Ferenc, Szent Benedek… Azoktól az emberektől, akik nem tudják, hol van Matera, nem várhatjuk el, nem gondolhatjuk, hogy történelemkönyveket olvasgattak.

Személyes síkon is megtámadtak bennünket. Engem is megtámadtak. „Igazán szégyellhetné magát. A házasságon alapuló családról beszél, és van egy házasságon kívüli gyereke.” Igen, nagy családokról is beszélek, de csak egy gyermekem van… Ironikus módon, amikor ezt mondogatják, az én álláspontomat erősítik. Az derül ki belőle, hogy amire felszólítok, abból nekem személyes hasznom nem származik. Olyan dologra szólítok fel, ami véleményem szerint az olasz társadalomnak válik a hasznára. Azt hiszem, az államnak ösztönöznie kellene a házasságon alapuló természetes családot. És ha én nem vagyok házas, nem várom el az államtól, hogy rám is kiterjessze azokat a privilégiumokat, amelyeket a házaspároknak nyújt. Ennyi. Figyeljenek erre.

Én egy olyan társadalomban hiszek, ahol minden döntésnek következményei vannak, és az emberek elfogadják a felelősséget értük. Elutasítom azt a társadalmat, ahol minden óhaj, minden szeszély joggá változik, és amelyben semmi felelősségem nincs, csak jogaim vannak. Ezt elutasítom, ez helytelen.

Azt hiszem, az is sokat jelent, hogy én mindezekhez nem vallási meggyőződésből közelítek. Hiszek Istenben, de a megközelítésem nem vallási. Miért is lenne az? Ezeket a küzdelmeket a világi józan ész alapján vívom. Olyan ember vagyok, aki kényelmetlen és mély kérdéseket tesz fel magának, és ezekre hihető választ szeretne kapni. Nagyon gyakran az egysíkú gondolkodás főpapjai képtelen értelmes válaszokat adni. Több tucat ilyen kérdésem is van. Rendben van-e, hogy egy társadalom több energiát és forrást fordít arra, hogy gyorsan és könnyen tudjon véget vetni emberi életeknek, mintsem hogy bátorítsa őket? Normális ez? Civilizált dolog ez? Rendjén való-e, hogy egy újszülött gyermeket – helyesen – nem lehet kitépni az anyja hasából, de meg lehet tenni egy kétségbeesett anya gyermekével, aki eladta a babát két gazdag embernek? Miért veszik el az olasz bíróságok a törvényes gyermekfelügyelet jogát a két összeházasodott szülőtől, egy kicsi lány természetes szüleitől, arra hivatkozva, hogy túl öregek már ahhoz 52 és 54 éves korukban, hogy felneveljék őt, és ezért elveszik tőlük a saját természetes lányukat? De ha két 50 évesnél öregebb férfi elmegy külföldre és vesz magának egy gyereket, az rendben van. Miért? Miért?

Ha azt mondják, hogy Eluana Englaro apjának szabadon kellene döntenie arról, hogy lekapcsolják-e a lányt az őt életben tartó gépekről, hiszen senki sem tudja jobban egy szülőnél, hogy mi a legjobb az ő gyerekének, akkor miért nem vonatkozik mindez ugyanígy Charlie Gardra és Alfie Evansra? Miért győz mindig az, aki a lekapcsolást akarja? Miért győz mindig a halál?

Ha egy beteg gyermek, mint Alfie Evans életét értelmetlennek, hiábavalónak kiáltjuk ki, mennyi idő van még hátra addig, hogy egy fogyatékos vagy idős ember életét is haszontalanként definiáljuk? Vagy bárkiét, aki nem felel meg a tökéletes fogyasztó eszményének? Mennyi idő van addig?

Miért töltjük az időnket azzal, hogy a diszkrimináció mindenféle formája ellen harcolunk, de úgy teszünk, mintha nem látnánk a most folyó legnagyobb üldözést, a világ keresztényeinek genocídiumát? Miért? Válaszolják meg nekem ezeket a kérdéseket.

Mindez arról szólt, mit is csinálunk mi ma itt. Miért ellenség a család? Miért olyan ijesztő a család? Létezik egy egyetlen válasz erre az összes kérdésre.

Azért, mert meghatároz minket. Amiért ez a mi identitásunk.

Mert minden, ami meghatároz bennünket, ma ellenségnek számít mindazok szemében, akik jobban szeretnék, ha a továbbiakban már nem lenne identitásunk, és egyszerűen csak tökéletes fogyasztó rabszolgák lennénk. Így támadják a nemzeti identitást, a vallási identitást, a nemi identitást, a családi identitást. Én nem határozhatom meg magamat olaszként, keresztényként, nőként, anyaként. Nem. Egy szám kell legyek: X állampolgár, X nem, 1. szülő, 2. szülő. Mert ha csak egy szám vagyok, ha már nincs identitásom, nincsenek gyökereim, akkor leszek a fináncvilág spekulánsainak leginkább kiszolgáltatott tökéletes rabszolga. A tökéletes fogyasztó.

Ez az, ami miatt annyira félnek tőlünk. Ezért kelt ez az esemény is annyi félelmet. Mert nem akarunk számok lenni. Meg akarjuk védeni az emberi lény értékét. Minden egyes emberi lényét. Mert mindegyikünk genetikai kódja egyedülálló és megismételhetetlen. És akár tetszik, akár nem, ez szent. Meg fogjuk védeni. Meg fogjuk védeni Istent, a hazánkat és a családot, mindazokat a dolgokat, amelyek annyira nem tetszenek másoknak. Azért tesszük, hogy megvédjük a szabadságunkat. Soha nem leszünk a pénzügyi spekulánsoknak kiszolgáltatott rabszolgák és egyszerű fogyasztók. Ez a mi küldetésünk. Ezért jöttem el ma ide.

Chesterton írta, több mint egy évszázaddal ezelőtt:

„Tüzeket fognak gyújtani, hogy bizonyságot tegyenek arról, hogy kettő meg kettő az négy. Kardot rántanak majd, hogy azt bizonygassák, a falevelek nyáron zöldek.”

Ez az idő mára elérkezett. Készen állunk.

Köszönöm szépen.”

*******

A catholicarena.com portál szeptember 20-án arról adott hírt, hogy Robert Sarah bíboros találkozott Giorgia Melonival. Tette ezt annak ellenére, hogy a brit média teljes erejével azon volt, hogy Melonit fasisztának állítsa be. A találkozó részletei még nem ismertek, de a portál bizonyosnak véli, hogy pánikot fog kelteni a kommentátorok körében, akik egyike máris „kemény jobboldaliként” jellemezte Melonit és kijelentette, hogy a találkozó azt bizonyítja, mennyire eltér Sarah bíboros nézete az egyházról Ferenc pápáétól.

Sarah bíboros és Meloni feltehetően hasonlóan gondolkodik arról, hogy Európának legalábbis egy kis erőfeszítést kellene tennie, hogy a következő években megőrizze kultúráját.

A catholicarena.com portál ezzel kapcsolatban közli azt a Sarah bíborossal készített rövid interjút, amelyben a bíboros egyszerű, de drámai szavakkal fejezi ki aggodalmát Európa jövőjéről.

Az interjú fordítása a következő:

Riporter:

Ön aggódik a nyugati világ miatt. Mi nyugtalanítja Önt?

Sarah:

Tudja, a legnagyobb aggodalmam az, hogy Európa már nem kívánja érzékelni, vagy elvesztette azt a képességét, hogy érzékelje eredetét. Elvesztette a gyökereit. Márpedig egy olyan fa, amelynek nincsenek gyökerei, elpusztul. És én attól félek, hogy a Nyugat haldoklik. Nagyon sok jel mutat erre. Nem születnek gyerekek. Önöket elözönlik más kultúrák, más népek, amelyek fokozatosan domináns helyzetbe, túlsúlyba kerülnek létszámuk okán, és teljes mértékben megváltoztatják majd az önök kultúráját, meggyőződéseit, értékeit.