Marton Aron Egyedi 1

Márton Áron a háború ellen

Február óta háború van közelünkben, és nem tudjuk, hogy meddig tart, nem tudjuk, mi lesz a kimenetele. A fél világ azt várja el, hogy foglaljunk állást az egyik oldalon, a fél világ valamilyen fokú háborús részvételre akar bevonni. A szimpátiák kétpólusú osztódása, ami szerint sokan az egyik oldalon, mások a másik oldalon foglalnak állást, a háború eszkalációját, még részt nem vevő államok belesodródását, belekényszerítését okozza.

Amikor Hitler és Sztálin, a Nyugat hallgatólagos beleegyezésével, megtámadták Lengyelországot, akkor Márton Áron szembe ment az egész világgal. Magát a háborút ítélte el, amikor a lengyelek mellé állt, akik nem számíthattak még saját nyugati szövetségeseikre sem. Márton Áron szembe ment Hitlerrel és Sztálinnal is, és még a lengyeleket cserben hagyó Nyugatra sem számíthatott. A Nyugat 1938. szeptemberében, a müncheni egyezményben Hitlerre bízta Európának a Rajnától és az Alpoktól keletre eső részét. Amikor Hitler egy évvel később megtámadta Lengyelországot, akkor a Nyugat meg se mukkant, elárulta saját szövetségesét, pedig Franciaországnak még szerződése is volt Lengyelországgal, hogy német támadás esetén Lengyelország segítségére siet. A Nyugat 1939 őszén véget vethetett volna az akkor kitört háborúnak!

A németek nyugati irányból 1939. szeptember 1-én, a Szovjetunió keletről szeptember 17-én intézett támadást Lengyelország ellen. A nácik és a kommunisták közös hadművelete október 6-án ért véget, tehát még tartott a lengyelek kétfrontos élethalálharca, amikor Márton Áron szeptember 26-án Kolozsvárra utazott, hogy a főtéri Szent Mihály templom búcsúját megelőzően háromnapos triduumot tartson, melynek az Eszmék harca címet adta. A három beszédet lelki-szellemi-erkölcsi felkészítésnek tekinthetjük az akkor kezdődő nehéz, háborús évekre. Ezek szövegét Marton József gyulafehérvári nagyprépost tárta fel a Gyulafehérvári Érseki Levéltárban, és tette közzé a Márton Áron hagyatéka 15. kötetében.

Márton Áron nem volt közömbös a lengyelek iránt. 1937 januárjában ismerkedett meg és baráti viszonyba került Tadeusz Stapinski kolozsvári lengyel alkonzullal. Amikor pedig püspök lett, akkor szinte azonnal egy lengyelül tudó szlovák pappal biztosította a Zsil-völgyi bányavidék településein, elsősorban Lupény városában élő és dolgozó lengyel bányászok addig hiányos lelkipásztori ellátását. Amikor Stapinski a kolozsvári lengyel alkonzulátus vezetője lett, ő kereste Márton Áron társaságát, mert olyan személyt látott a romániai magyar papban, aki alkalmas volt a két hatalmas „malomkő”, Németország és Szovjetunió között őrlődő Lengyelország egyensúlykeresésében arra, hogy általa egy lengyel-román-magyar kapcsolat is létrejöhessen. Lengyelországnak kiegyensúlyozott magyar-román kapcsolatra volt szüksége, amihez a nemzetek és vallások bonyolult romániai összefüggéseit ismerő Márton Áron segítséget jelentett a lengyelek számára. Márton Áron és Tadeusz Stapinski baráti kapcsolatát Seres Attila varsói levéltárban tárta fel, és olyan dokumentumot is talált, ami szerint Stapinski 1939. június 20-án a legmagasabb lengyel civil kitüntetésre, a Polonia Restituta adományozására terjesztette fel Márton Áront. A kitüntetés odaítélésére Lengyelország 1939 szeptemberi összeomlása miatt nem került sor.  

02 scaled
Tadeusz Stapinski kolozsvári lengyel alkonzul e levélben terjeszti fel Márton Áront az említett lengyel kitüntetésre. A levelet a varsói Archiwum Akt Nowich levéltárban Seres Attila tárta fel.

Márton Áron részt vett az első világháborúban, háromszor sebesült golyótól. Nem voltak nosztalgiái a sokáig Nagy Háború nevet viselő vérontásról, háborúról nosztalgiázni hátországi szájhősök és évtizedekkel visszaokoskodó szalonvitézek szoktak. A frontkatona Márton Áron papként az erőszakmentesség apostola lett. Már a két világháború között egyértelműen megbélyegző jelzőkkel illette az első világháborút: Nagy mészárszék; A halál aratásának nagy alkalma; Pokoli torna; Irtózatos próbatétel.

A Kolozsváron 1939. szeptember 26-án, 27-én és 28-án tartott, a fennmaradt szövegek alapján alkalmanként körülbelül egyórás beszédekben világnézeti okokkal, kisiklott gondolkodással magyarázta az újabb, immár második világháború kitörését is, aminek gyökere a XIX. század második felében lábra kapott pozitivista filozófia. A pozitivizmus csak a felszíni jelenségeket ragadja meg, nem keres oksági összefüggéseket, nincs összefüggő értékrendje, így nem ismeri a legfőbb érték fogalmát se. A pozitivizmus a kétféle materializmusnak, tehát a liberális kapitalizmusnak és a marxista bolsevizmusnak a háttérfilozófiája, de ide sorolhatjuk a XX. századi nacionalizmust is. Éppen Márton Áron mondja az 1939. szeptember 26-i elmélkedésében, hogy „a túlzó nemzeti gondolat a természetfölöttiség eszméjét nyomja, s a földi színtéren mozgó, tisztán anyagelvi törekvés”.

Arról beszélt 1939 szeptemberében a kolozsváriaknak – és rajtuk keresztül egész Erdélynek –, hogy „a történelemnek egyik legnagyobb átalakulásában, az európai kultúra szempontjából pedig legválságosabb korában állunk. S ha ezt a megállapítást még a közelmúltban is csak elméleti értékű fejtegetésnek és jóslatnak vettük, ezekben a napokban aligha szorul bizonyításra. Körös-körül félelmetes viharfelhők nyomják a láthatárt, s mi az iszonyú feszültség kellős közepén riadtan figyeljük, hogy a megindult viharból nem lesz-e orkán, amely végigpusztítja a legnagyobb emberi kultúra földjét, egész Európát.” A Nyugat, mely szívesen sajátítja ki magának az európaiság fogalmát, közömbösen nézte Lengyelország vergődését, talán elégedett is volt, hogy Hitler keleti irányba mozdult el és a nyugati országokat – akkor még! – békén hagyja. Márton Áron nem volt közömbös. Ő „az iszonyú felelősség kellős közepén”, romániai magyarként, a lengyelekkel szolidaritásban, felelősséget tudatosított, gondolkodásra ösztönzött, azt kutatta, hogy az európai ember milyen alapvető törvényeket sértett meg, és mit kell tenni azért, hogy a válságból ép bőrrel lehessen kikerülni.

Abban látta a háború okát, hogy a szellemi tájékozódását elveszítő európai ember nem tudott, nem akart mit kezdeni a társadalmi-erkölcsi értékeket kifejező fogalmakkal, így pedig világos, legfőbb értékkel bíró értékrend helyett önös érdekek lettek a meghatározók. A fogalmi káoszban a szabadságból szabadosság, az egyenlőség eszméjéből kollektivista alávetettség, a nemzeti eszméből agresszív nacionalizmus lett, ami ugyanakkor a nemzetköziség közömbösítő eszméivel is felvette a harcot. A kizárólagossá tett eszmék harcot indítottak egymás ellen. „Láttuk az egyén és a közösség, a szabadság és megkötöttség, a nemzeti és nemzetközi eszme küzdelmét.” Arról beszélt, hogy alapvető változás előtt áll a világ, és a két kor között az ember bizonytalanságban él, részigazságokat jelentő eszméket kap fel, hogy kapaszkodókra leljen. „Életünk berendezését nem a teljes igazság, hanem féligazságok alapján erőltettük. Felkaptunk egy-egy eszmét, s anélkül, hogy összefüggéseiben megvizsgáltuk volna, szó szerinti értelemben rátettük az emberi életet mindenestül.” Ha pedig a világ alapvető változás előtt áll, akkor meg kell jelölni azt, hogy merre fejlődjön az eljövendő élet – vagyis maga az ember. „Az eljövendő világnak (…) két meghatározó jegye van: a szellemiség és a szentség.” Márton Áron kifejtésében annyit jelent ez, hogy az ember akkor lehet szellemi, ha „nem szenvedélyére hallgat, hanem előveszi az eszét”, elkezd gondolkodni, összefüggéseket keres az okok és következmények között. Ahhoz pedig, hogy az ember ne lépje át saját határait, amivel mások jogát sértené meg, „vállal bizonyos aszkézist, önfegyelmet, hogy a kötelességek és jogok megállapított határait tiszteletben tartsa.” Ez pedig már az életszentség felé nyit utat. A világban mindig ott volt a gonoszság, de mindig a szentek lendítették át a válságokon. Már akkor is sokan semmibe vették a kereszténységet – ma is így van ez! –, de Márton Áron vallotta, hogy a kereszténységnek jövője van, mert „az ellentéteket a kereszténység képes feloldani”. Az egész világnak érdeke, hogy a kereszténységnek tartalma, és hatása legyen!

A második világháborúval megjelent az emberiség életében a totális háború. Nem csak az egyes emberek, hanem a gondolkodás kifordulása miatt egész népek nem fogták föl a tettek következményét. Márton Áron ezt a háborús propaganda „eredményének” tudta be: „Egyik nép más népek rovására terjeszkedik s egy végzetes félreneveltség következtében úgy hiszi, hogy ehhez joga is van. (…) mindenki beleélte magát a nagy hal falánk szerepébe s lenyeli az útjába akadó kisebbeket” – mondta Márton Áron azokban a napokban, amikor Hitler és Sztálin falták föl Lengyelországot.

A lengyel nép élethalálharca idején, 1939 szeptemberében az egyén-nemzet-szomszédság hármas összefüggésében fogalmazta meg azt, amit legjobban a létükben veszélyeztetett kis népek élhetnek át: „Az ember nem világpolgárként, hanem egy nemzet fiaként születik; a család után a nemzet közössége veszi körül és abba tartozik. Természetes kötelesség tehát az ember számára, hogy nemzete érdekével saját érdekét azonosítsa, (…) de a nemzet érdekének határt szab a többi nemzet érdeke.” Ekkor azonban az európai hatalmi politika meghatározó tényezői – sem a Szovjetunió, sem Németország, sem a Nyugat – nem úgy gondolkodtak, mint Márton Áron. A „többi nemzet” érdekére senki nem volt tekintettel, még a saját szövetségeseit, előbb a maradék Csehországot, majd Lengyelországot cserben hagyó Nyugat is csak saját, éppen adott kényelmét nézte, amikor szó nélkül tudomásul vette Hitler keleti terjeszkedését. Országhatárok változtak és országok szűntek meg ekkor, Márton Áron pedig a kiszolgáltatott, és sokszor egymásnak ugrasztott kis népek egymásrautaltságáról beszélt.

Márton Áron 1939. november 16-án is megbélyegezte a kitört világháborút, amit az általa alapított Erdélyi Iskola közzétett. Többek között ezeket mondta: „Úgy érezzük, mintha az eseményekben, melyek az ősz elején kirobbantak és megremegtették egész Európát, egy sötét végzet kelt volna fel, hogy végrehajtson egy szörnyű ítéletet az emberiségen. Gigantikus erők kolosszus teste indult el Keleten és Nyugaton (…) Az idők Urának, az Úr Jézusnak a szavaival felelek: ne fogyatkozzék meg a ti hitetek testvéreim, s ne féljetek azoktól, akik a testet megölhetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk! (…) A hatalom Istentől van és azért van, hogy Isten törvényeinek érvényt szerezzen, az igazság és szeretet nagy parancsait megtartsa. S minden hatalom számára, amely ellenkező utakon jár, elkövetkezik a pillanat, amikor önteltsége következtében (…) nem tud a helyzetnek ura lenni, (…) Ez a hatalommal való visszaélés logikája, törvényszerű következménye. (…) megéri, hogy a nyomasztó jelenben is tántoríthatatlanul, bizalommal dolgozzunk és mindent megtegyünk a szent célért, azokért, akik utánunk következnek.”A háborút megbélyegző mondatait a kolozsvári Hitel és a bánsági Lugoson megjelenő európai rangú Magyar Kisebbség is átvette. Márton Áron megadta a hangot, és a romániai magyar sajtóban egyértelművé lett a háborúellenesség.

Magyar Kisebbseg
A Magyar Kisebbség c. Lugoson megjelent folyóirat 1939. december 1-i száma pedig Márton Áron egy hosszabb beszédének azt a részletét közli, amiben 1939. november 16-án Márton Áron állást foglal a háború ellen. (A hosszú beszéd teljes szövegét Templom és iskola címmel az Erdélyi Iskola 1939/40. évfolyamának 3-4. száma közölte. A háborút a beszéd végén ítélte el, az írott szöveg alapján körülbelül 6-7 percig tarthatott a beszédnek a háború ellen szóló része.)

Ma is háború van, és Márton Áron szavai ma is érvényesek. Ő nem a nagyhatalmak kegyeit kereste, hanem Kelet-Közép-Európa, a mindig veszélyeztetett Köztes-Európa kis népeinek életérzését, vágyait fejezte ki. Ma is igaz, hogy a szellemiség és szentség, a bölcsesség és Istennek tetsző élet vezet ki a válságból. Utolsó püspöki körlevelében is erre intett: „A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia embertársában, akkor is, ha másképpen gondolkozik, mint ő, más nyelvet beszél és talán mások a vágyai és célkitűzései. Erre is sokszor rámutattam, amikor tanítottalak titeket és búcsúzóban ismét kérlek, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek. Csak úgy fogjuk elkerülni a még mindig fenyegető háborús veszedelmeket, úgy fogjuk megtalálni az egyetértést és igazi békességet, ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem félünk egymástól és kölcsönösen segítjük egymást életfeladataink teljesítésében.” 

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük