Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Aktuális

Georg Gänswein érsek lett Litvánia, Észtország és Lettország apostoli nunciusa

449058622 988333043300804 6845629536190401892 n Medium
Ferenc pápa fogadja Georg Gänswein érseket. - Fotó: Vatican Media

Több katolikus portál (például kath.net) is beszámolt arról, hogy a Vatikán hivatalosan hétfőn bejelentette: Georg Gänswein érseket kinevezték Litvánia, Észtország és Lettország apostoli nunciusává. Az erről szóló előzetes híresztelések már hetek óta keringtek világszerte (ld. Gänswein érsek lesz a litvániai nuncius).

XVI. Benedek pápa korábbi személyi titkára elmondta, hogy nagyon örül új feladatának – számol be róla a kathpress.at. Kinevezését „száműzetése” végének tekinti, hiszen nagyon keserűen élte meg, amikor személyes nézeteltéréseik miatt Ferenc pápa eltávolította őt a Vatikánból.

„Nem hagytam, hogy elbátortalanodjam, reménykedtem és imádkoztam, hogy egy nap majd új feladathoz jussak. Most pedig itt van. A nunciusi pozíciót a pápa belém vetett bizalmának jeleként értékelem.”

A feladat, a küldetés a mai politikai helyzetben „kényes kihívást” jelent a 67 éves érsek számára, aki felkészüléséhez előzetesen a Vatikánba fog utazni.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. június 26. at 21:53

    INRI,
    najó. Örülünk. Hogy egy 67 éves ėrsek mègpasztorálni vàgyik. Ès feladatot kapott. Mert minket èrdekel a világegyhàz sorsa (is). Annak viszont nem örülünk, hogy senkit sem èrdekel, a vatikánban, hogy az osztràk biboros katolikus hetilapjàban homo-pàrt-ágyast keresö szemèlyek irnak èlmènyeikröl 2024. Juniusi számban elöször krisztus utāni idökben. Èrdekes, hogy hetreö házassàgi szándékrol nincsenek benne hirdetèsek. Pl.leirjâk, hogy a világegyház veleménye a homoprtner kapcsolatrol nem èrdekli öket. A pàpa vèlemènye sem. Hanem csak az, hogy a plebànos az ilyen fèrfit alkalmazza, sekrestyèsnek, templomi egyèb szolgàlatra ès kèpviselötestületi elnöknek is. Örül, hogy propagàlhatja a biboros ujsàgjàban a holosexulis partnerkeresö problemàit ès örömeit is. Osli szüz könyörögj èrettünk. Ki tud erre felelni? Hogyan lehetsèges ez? Holnap talàn a tolvajok is irhatnak majd a kalandjaik örömeiröl? A biboros ujsàgjàban?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

female hand on bible and twigs on light textured b 2023 11 27 04 58 13 utc

Lelkiség

Ferenc pápa már több mint húsz éve javasolja a katolikusok híveknek az imádkozásnak ezt a tévedhetetlen módszerét. Annak idején, amikor még Buenos Aires érseke...

caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium

Család

Ha arra törekszik, hogy gyermekeit pozitív módon nevelje és megadja nekik a tiszteletet, néhány tanácsot adunk, hogy ez sikerüljön… még akkor is, ha ez...

handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium

Lelkiség

Szentségimádás után ezek a szavak hangzottak el: „Jézus meg szeretne gyógyítani egy sötétbarna hajú férfit, akinek agydaganata van” – ennek hallatán megdermedtem. A személy,...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...