Jön a karácsony – vigyázz, mit kívánsz!
Észrevetted ezeket a tanításokat Mária imádságában, amit akkor mondott, midőn meglátogatta Erzsébetet?
Mennyire ismered Mária Magnificatját (Lk 1, 46-55)? Talán túlságosan is? Fejből tudjuk, szinte oda sem kell rá figyelnünk. Ez viszont nem jó. Lassan, meg-megállva, elmélyülten kellene imádkoznunk. Miért is?
Nagyszerű dolog hallgatni Mária lelkes szavait az őt ért örömről. (Ennek az örömnek két oldala van – később erre még visszatérünk.) Amit Mária az ima második részében mond, arra ösztönöz bennünket, hogy vigyázzunk, mit kívánunk. Ha Jézus Krisztust hívjuk meg életünkbe, a világunk gyökeresen megváltozik, és életünk már sosem lesz olyan, mint azelőtt. Krisztus nem egy „dolog”, amit egyszerűen csak hozzáteszünk az életünkhöz, hogy aztán ugyanott folytassuk, ahol abbahagytuk; nem is egy dísztárgy. Krisztus nem a talizmánunk, amit előveszünk, ha szükségünk van rá, aztán félreteszünk, ha már nem kell.
Három fordulat
A Magnificatban három fordulatot, egyszersmind szembeállítást rejtő mondatot találunk, melyek közül az első: „Csodát művelt erős karjával: a kevélykedőket széjjelszórta”. Az Úr elutasítja a gőgöt, minden bűn melegágyát. A gőg az őslázadás. A gőg ezt mondja: „Az én akaratom legyen meg! Isten nem lehet Isten. Valami más, valaki más, bármi más, bárki más lehet Isten, csak maga Isten nem lehet Isten”! Ha befogadjuk Krisztust az életünkbe, királyként és uralkodóként kell tekintenünk Rá, ez pedig azt jelenti, hogy kevélységünket, kifogásainkat és bálványainkat fel kell számolnunk.
A második fordulat a következő: „hatalmasokat elűzött trónjukról, kicsinyeket pedig felmagasztalt”. A gőgből származó keserű gyümölcsök első köre a hiú vágy, a szüntelen törekvés arra, hogy „én legyek az első, mindig én legyek az első”. Le kell számolnunk mindezzel. Krisztus alázatosan, rejtettségben és sebezhetően közelít hozzánk. Az alázat, az elrejtettség és a sebezhetőség mind olyan dolog, amit a hiú vágy nem visel el. A Krisztusnak való engedelmesség azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy „Így lesznek az utolsók elsők, az elsők meg utolsók” (Mt 20, 16).
A harmadik fordulat így szól: „az éhezőket minden jóval betölti,
a gazdagokat elbocsátja üres kézzel”. A növényvilágból vett hasonlattal élve: a gőg a gyökér, a hiú ambíció pedig a keserű gyümölcs. A sóvárgás ennek a gyümölcsnek az elfogyasztásából származó másnapos rossz közérzet. Ha beleegyezünk a gőgbe, ha igent mondunk a szerzésvágyra, nem nyerhetünk megelégedést. Sosem elég – mindig több kell. Ragaszkodunk ehhez a gyötrődéshez, amit csak magunknak köszönhetünk! Mária azonban így szól: „Ha befogadjátok életetekbe isteni Fiamat, mindez megváltozik. Az emberi kéz minden alkotásának, minden emberalkotta királyságnak le kell borulnia az egyetlen nagy király előtt, és hódolnia kell Az előtt, Aki örökre a trónon ül”.
Értünk, érte
Ezek a fordulatok súlyosan érintenek bennünket, mert bűnösök vagyunk, és életünkben helyt adunk a bűnnek. Kényelmesen megvagyunk a bűneinkkel, és szívesen élünk együtt bálványainkkal. Azon bűnösök számára, akik nem bánják meg bűneiket, Krisztus eljövetele nem örömet hoz, hanem válságok sorát.
Mennyire különböző Mária! „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben… Boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas…” Miért olyan könnyű Mária számára, hogy befogadja Krisztust? Azért, mert ő kegyelemmel teljes. Azért, mert bűn nélkül való. Soha nem ismerte meg az Istentől való elszakítottság gyötrelmét, soha nem imádott bálványokat, és soha nem megosztott szívvel szerette Istent.
Nem tévedünk. Igen, Mária öröme tökéletes, mert ő az Ige első és örök tabernákuluma. Aquinói Szent Tamás szerint az öröm a szeretett személy jelenlétében érzett boldogság. Mária Jézus megtestesülése pillanatától egy volt Fiával – akarata összhangban van az Övével. Természetes, hogy nagy öröm tölti el őt.
Jegyezzük meg jól! Mivel Mária teljesen, osztatlanul és fenntartás nélkül szeretett, fájdalma és bánata is mérhetetlen és felülmúlhatatlan, a szeretetet ugyanis az egység fémjelzi. Ami a szeretett személlyel történik, az történik meg azzal is, aki szeret. Mindazt, amit Krisztus elszenvedett az élete során – minden kínzást, sőt, a halált is –, Mária is elszenvedte. Ebben rejlik a keresztények nagy paradoxona, a miénk, akik a kereszt jelével, és nem más jellel vagyunk megpecsételve. Ebben a bűnös világban, mielőtt Krisztus győzelme tökéletesen felragyog az idők teljességében, a szeretet szenvedéssel jár. Azoknak pedig, akik vállalják a szenvedést a szeretetért, örömben lesz részük.
A haszontalanságok felé sietve
Ha felületesen olvassuk a Magnificatot, és figyelmen kívül hagyjuk a fentieket, mert valami olyasmi felé sietünk, ami látszólag sürgős, de nem igazán fontos, akkor lemondunk a megmentő igazságokról és a gyógyító szavakról. Én ezt már nem engedhetem meg magamnak többé. És te?
Ebben a sötét és hideg időszakban húzódjunk közelebb a fényhez. Közeledjünk Máriához, akit John Lynch költő a „csendbe öltözött asszonynak” nevezett. Kövessük őt, aki „mind emlékezetébe véste” ezeket a szavakat, „és szívében egyeztette”őket (Lk 2, 19). Üljünk lábaihoz, hallgassuk őt és tanuljunk tőle.
Írta: Robert McTeigue SJ
Fordította: Forgács Hajnalka
Forrás: Aleteia