Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Zarándok podcast

Gável András a Zarándok podcastben: Szíveket akarunk megnyerni Istennek!

Gável András 1977-ben született Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett olasz-lengyel szakos diplomát. Dalszerző, énekes, frontember. Eucharist zenekarával ma már a katolikus könnyűzene egyik meghatározó alakja. A Vasárnap.hu publicistájaként is dolgozott, ahol a Pengető nevű keresztény könnyűzenei rovatának volt a szerkesztője. Házas, nyolc gyermek édesapja. A Zarándok podcastben hivatásról, szolgálatról, dicsőítésről beszélgettünk.

Az alábbiakban néhány részletet emeltünk ki a beszélgetésből. A teljes adás meghallgatható a YouTube-on, vagy a népszerű podcast csatornákon.

“Először muzsikáltam és utána jöttek az egyetemi évek. (…) Érettségi után egy évet töltöttem Olaszországban és csak ezután felvételiztem a Pázmányra olasz-művészettörténet szakra. Hamarosan éreztem, hogy a művészettörténet nem pályám. A lengyel szakon viszont tárt karokkal fogadtak, így lettem lengyel szakos. Nagy ajándéka Istennek ez a két szak. Olaszországban elmélyült a hitem, közelkerült hozzám a Jóisten. Abban az egyedüllétben először tapasztaltam meg, hogy mennyire velem van és mennyire gondomat viseli.

Isten olyan közel jött a szívemhez ott és akkor, hogy megszülettek az első dalok, és ebből lett első kazettánk a „Te vagy a vándor”, ezzel indultunk.

-emlékezik vissza Gável András a kezdetekről, aki Dobszay tanár úr bölcsőjében nőt fel. Több zenekarban tevékenykedett, míg végül társaival megalapította az Eucharistot. “De Isten féltékeny Isten is és nagyon szeret, és azt mondta: Ha azt akarod, hogy tetszen nekem ez a szolgálat, akkor adj nekem mindent. Azt akarom, hogy rólam szóljanak a dalaid. Mondtam, hogy hát Rólad szólnak. De hogy ha tényleg azt akarod, hogy minden rólam szóljon, üzente Jézus, akkor a nevedet is add oda. A neved is rólam szóljon. Akkor kezdtük nevet keresni és Euchariszt lettünk. Mint az Eucharisztia.”

Publicistaként, újságíróként is dolgozott a Vasárnap.hu-nál, aztán éles váltás következett be ezen a téren. “Azt láttuk, hogy nem tudjuk végezni teljes odaadással, hogy ha nekünk valakinek az irodájában kell ülni. Az általad emlegetett vasárnap.hu pengető keresztény könnyűzenei rovatot három évig vihettem, de ott is azt láttam, hogy másnak húzom a szekerét. Ráadásul az politikával átszőtt más volt. És a dolgok rendje nem így van!

Isten az első és ha odarendelődik a politika, az helyes. De nem a politika alá rendeljük Istent.

Úgyhogy én igazából ezért szakítottam a vasárnap.hu-val.”

Tamogatas ikon

Ha tetszik ez a tartalom, értékes számodra a munkánk, kérünk, támogasd havonta egy fagyi árával a Zarándok.ma szerkesztőségét. Köszönjük!

A világ sokkal súlyosabb problémákkal küzd. Körülöttünk sokan éhesek az evangéliumra. Mi meg hogyan teszünk tanúságot arról, hogy Jézus tanítványai vagyunk. Úgy, hogy pofozzuk egymást…

-mondja a gitáros dicsőítő zenészek és az egyházzenészek között fellelhető kis, de hangos csoport szította feszültségre. Állítása szerint nincs feszültség, de hozzáteszi:

“Hátrébb kell néha lépni egy lépést és engedni. Megkérdezni az Úrtól, hogy Uram, te mit akarsz?”

“Lehet rosszul csinálni a keresztény könnyűzenét a templomban, nagyon is. Ezért tanítunk. Ezért kezdtük el ezt a képzést. Nehogy rossz legyen az a zene, nehogy már öncélú legyen. Nagyon lehet rosszul csinálni, de az egyházzene is képes olyan megoldásokat hozni, amely végül nem kapcsol be a liturgiába, hiába klasszikus és nem emeli a lelket, nem nyeri meg a szíveket Istennek.

A mi feladatunk: szíveket akarunk megnyerni Istennek.”

A teljes adás meghallgatható a YouTube-on, vagy a népszerű podcast csatornákon.

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

female hand on bible and twigs on light textured b 2023 11 27 04 58 13 utc

Lelkiség

Ferenc pápa már több mint húsz éve javasolja a katolikusok híveknek az imádkozásnak ezt a tévedhetetlen módszerét. Annak idején, amikor még Buenos Aires érseke...

caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium caring father caucasian man dad trying to contact 2023 11 27 04 59 43 utc 1 Medium

Család

Ha arra törekszik, hogy gyermekeit pozitív módon nevelje és megadja nekik a tiszteletet, néhány tanácsot adunk, hogy ez sikerüljön… még akkor is, ha ez...

handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium handsome mature man in protective face mask prayin 2023 11 27 05 17 57 utc Medium

Lelkiség

Szentségimádás után ezek a szavak hangzottak el: „Jézus meg szeretne gyógyítani egy sötétbarna hajú férfit, akinek agydaganata van” – ennek hallatán megdermedtem. A személy,...

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Vasárnapi ráhangoló

Vasárnapi ráhangoló – 2024. B év, Évközi 14. vasárnap Készült olvasóink és a sorozat lelki kísérőinek támogatása révén. Hasonló értékes tartalmakért, kérünk, támogasd a...

Zarándok podcast

Dr. Barsi Balázs atya, a Széchenyi és Stefánusz Díjas ferences szerzetes mélyen belemerült a keresztény hit és a lelki élet kérdéseibe a Zarándok Podcast...

Aktuális

A Vatikán hivatalosan is kiközösítette Carlo Maria Viganò érseket – jelentette be július 5-én, pénteken a Hittani Dikasztérium. A Vatikánban lefolytatott bíróságon kívüli büntetőeljárás...