218. nap: Mindenki ítéletre jut
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy adsz nekünk bölcsességedből, megosztod velünk a látásmódod, gondolkodásmódod – ahogyan a tegnapi nap során is felismerhettük, hogy a te utaid nem a mi utaink és a mi gondolataink nem a te gondolataid. Hálásak vagyunk, hogy megosztod velünk magad. Ahogyan tegnap, ma is arra kérünk, azért imádkozunk, hogy szavaid változtassák meg a szívünket, hatalmaddal változtasd meg az életünket! Jézus nevében kérjük, add, hogy kegyelmed által örökre megváltozzunk, hozzád tartozzunk, ne csak ma, hanem az örökkévalóságban is! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Ezekiel 16. fejezetével kapcsolatban említettük tegnap, hogy a házasságtörés általánosan a bálványimádás képi megjelenítése. Mi és Izrael népe egyek vagyunk a bűnben, ugyanaz a megtörtség, megtört szív jellemez bennünket, mint őket. Mi is ugyanúgy elfordulunk Istentől, aki határtalanul szeret bennünket, és az Ő imádását könnyen felcseréljük bármivel. Bármivel. Ez a bálványimádás. Az, hogy az egyszerűen csak jó dolgokat tökéletesnek, abszolútnak tartjuk az életünkben. Hiszen az viszonylag ritkán esik meg velünk, hogy valami rossz dolgot bálványozunk. Viszont a jó dolgokból könnyen csinálunk bálványt magunknak, ahogy Izajás könyvének 57. fejezetében van is erre egy jó példa: „Vágyban égtek a terebintek alatt, és minden zöldellő fa alatt” (Iz 57,5). Itt együtt jelenik meg a bálványimádás és a házasságtörés. Így hívogatták az emberek egymást: Várj rám a terebintfa, vagy egy zöldellő fa alatt!
A magaslatokon álló terebinteknek – ezeknek a széles, gömbölyded koronájú, vastag törzsű, a száraz, köves vidéken is jól megélő, nagy árnyékot adó fáknak, amiket gyakran tölgynek fordít a magyar Szentírás –, a környéke gyakran pogány áldozóhely volt. A kánaáni termékenységi kultuszokban Baálnak és Astarténak mutattak be áldozatokat, és a Biblia szerint ezekhez sokszor erkölcstelen, tisztátalan cselekmények is társultak. Így nemcsak a bálványimádás magaslatai voltak ezek a helyek, hanem a bujaság, szabad szerelem és házasságtörés színterei is. Erről mondja Isten, hogy nem elég, hogy ilyesmit művelnek, hanem még helyesnek is tartják azt. Ez az őrület, hogy még helyesnek is tartják! A „patakvölgyekben a sima kövek – íme az örökséged, az osztályrészed. Nekik öntöttél ki italáldozatot, és mutattál be ételáldozatot. S ezt én mind jó néven vegyem?” (Iz 57,6).
Emlékezzünk csak vissza a Leviták és Számok könyvében előírt étel- és italáldozatra! Isten most azt mondja: „még mindig végzitek ezt az áldozatot, de hamis isteneknek, és nem a megfelelő helyen”. Sőt, még ennél is messzebb mennek, mert az Úr megjegyzi, hogy „Olajjal ékesítetted magad Melech számára, bőven használtad kenőcseidet” (Iz 57,9). A Biblia tanúsága szerint Melech, vagy máshol Molok kultuszához gyermekáldozatok tartoztak, amit Isten a leghatározottabban elítélt. Egy későbbi ókori hagyomány szerint a bálványt bronzszoborként ábrázolták, amelynek felhevített karjára helyezték az áldozatra szánt gyermekeket. A gyermekáldozat ténye bibliai és történeti forrásokból is ismert, a bronzszobor pontos leírása azonban nem. Ezzel a szentírási résszel Izajás azt kívánja kihangsúlyozni, hogy mennyire hamis áldozatokat mutattak be az emberek. Itt hangzik el viszont Isten ígérete is: „Nem akarok én örökké perlekedni, és nem haragszom mindvégig” (Iz 57,16), ehelyett visszahívja népét magához.
Az 58. fejezetben a helyes és helytelen imádásról van szó, az igazi és a hamis böjtről. Az emberek nem helyesen imádják Istent és végzik a böjtöt, mégis felteszik a kérdést: „Miért böjtölünk, ha nem látod meg, és miért sanyargatjuk magunkat, ha nem veszed észre?” (Iz 58,3). Isten így válaszol: „De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat. Veszekedés és perlekedés közt böjtöltök, és ököllel ütitek le a szegényt. Bizony, mostani böjtöléstek soha nem szerez nektek meghallgatást a magasságban” (Iz 58,3-4). Sajnos ez a realitás.
Az emberek az előző fejezetben a hamis isteneket imádták. Itt pedig az igaz Istennek nem adják meg a megfelelő tiszteletet és nem jól böjtölnek. Csak a látszat a fontos, nem szívvel-lélekkel végzik a böjtöt. Ez az elbizakodottság szembeötlő. Ez az az eset, amikor csak a szabály betűjét tartjuk be, de hamis a mögöttes ok, és tisztességtelen a szándék. Ismeritek azt, amikor önző motiváció hajt minket. Jámbor cselekedetnek nevezhetjük, amikor a Szentírást hallgatjuk, olvassuk, de a motivációnk lehet önző: meg akarom menteni a lelkem vagy szent akarok lenni a magam erőfeszítéséből – én akarom, én akarom… Ez nem valami szörnyű dolog, de nem is a legjobb, mert a motivációnk alapja a szeretet kellene, hogy legyen. De be kell ismernünk, hogy nem mindig a szeretet vezet minket. Ez rendben van így, Isten ettől még elfogadja azt, amit fel tudunk ajánlani. De a cél, hogy végső soron mit szeretnénk, az nagyon fontos. Még ha önző is a motivációnk, a végcélunk az, hogy Istenhez tartozzunk.
Az a böjt, az az ima, amiről az 58. fejezetben olvasunk, az önző. Nemcsak a motiváció, hanem a cél is önző. Ez fájdalommal tölti el az Urat és fájdalmas az ember számára is. Mert ilyenkor kevesebbet adunk Istennek, mint amit érdemel, amivel tartozunk neki.
Áttérünk Ezekiel könyvére. A 17. fejezetben egy példabeszédet látunk a sasról és egy fa hajtásáról. Hála Istennek, a magyarázatát is megkapjuk a példázatnak. A sas elülteti a hajtást és felneveli. Az ág szőlővé fejlődik, de egy másik sashoz fordul, és attól kér védelmet. Erre az őt elültető sas jön és mintegy tönkreteszi a növényt. Ez a történet, melyhez Ezekiel a következő magyarázatot fűzi: az első sas Nebukadnezár, Babilon királya, aki elvitte a nép egy részét, a fiatal hajtást – köztük Cidkija királyt és gyermekeit – Babilonba. Az elhurcolt ifjak, mint Dániel, Sadrak, Mesak és Abdenago gyümölcsöző életet élnek Babilonban. Bár két deportálás is történik, marad még ember Jeruzsálemben és az ott élő főemberek szövetséget kötnek Egyiptommal, abban a reményben, hogy együtt harcolnak majd Babilon ellen. Tehát ők azok, akik egy másik sashoz fordulnak, abban a reményben, hogy az megsegíti őket. De emiatt az első sas, Nebukadnezár király úgy dönt, hogy teljesen lerombolja a várost. Ezt követi a harmadik deportálás. És már csak a nép egy kis maradékát – a vakokat, nyomorékokat és sántákat – hagyja Jeruzsálemben. Így a jeruzsálemiek ahelyett, hogy azt választanák, hogy vazallus állam maradnak, gyakorlatilag teljesen megsemmisülnek, a kicsiny maradékot kivéve. Így jobban érthető a példázat. Az első sas Babilon királya, a második pedig a fáraó, a hajtás pedig Júda népe.
A 18. fejezet ismét egy olyan része a Szentírásnak, amely a szentmise olvasmányai között szerepel. Isten igazságosságáról szól: minden embert a saját tettei alapján ítélnek meg. Senkit nem a szülei vagy gyermekei szent élete alapján fognak megítélni, vagy éppen a szülei vagy gyermekei bűnös élete alapján. Jó, ha erre figyelmeztetjük magunkat. Nemcsak azért, mert vannak, akik azt gondolják, hogy ó, az én családom nemzedékekre visszamenőleg követte az Urat. Na és? Ez mind szép és jó, de te is az Urat követed? Emlékszem, egyszer valaki azt mondta, hogy Istennek nincsenek unokái, csak gyermekei. Nagyszerű tehát, ha a szüleink hűségesek voltak Istenhez, ez nekik beszámít, de nekem egyáltalán nem. Nekem saját magamnak is választanom kell a hűséget. Az is megeshet, hogy a szüleim hitetlenül éltek. Ez sem jelent rám nézve semmit, ugyanúgy választás előtt állok a hitet illetően. Ez így van jól, mégis lehet, hogy azt mondod, hogy az Úr nem igazságos. Isten válasza erre, hogy dehogynem, ez az igazi igazságosság. „Azt mondjátok: »Nem igazságos az Úr útja.« Halljátok hát Izrael háza: Vajon az én utam nem igazságos, s nem inkább a ti útjaitok nem igazak? Amikor az igaz elfordul az igazságtól és gonoszságot művel, akkor ezért hal meg, vagyis elkövetett gonoszsága miatt hal meg. Amikor a bűnös elfordul a bűntől, amit elkövetett, s a törvényhez és az igazsághoz igazodik, megmenti életét” (Ez 18,25-27).
Isten nem a halálunkat akarja, ahogyan a fejezet utolsó szavai is kifejezik ezt: „Nem lelem én örömömet a halálban – mondja az Úr, az Isten. Térjetek hát meg és éljetek!” (Ez 18,32). Ez Isten leghőbb vágya. Isten legmélyebb vágya a szeretet, ahogyan az Atyától a Fiúra árad, a Fiúról pedig az Atyára – és ez a szeretet a Szentlélek. Velünk kapcsolatban pedig az az Isten vágya, hogy egyikünk se vesszen el, egyikünk se forduljon el tőle, hanem hogy megtérjünk és éljünk. Nagy a tét, hiszen az örök életről van szó. A napjainkban zajló csatáról a jó és a gonosz között. A menny és a pokol seregeinek csatájáról, mely folyamatosan tart. Ezért fontos, hogy odafigyeljünk még a kis döntéseinkre is.
Még egy téma: a szombat helyes megtartása. Térjünk vissza egy kicsit Izajáshoz. Isten azt mondja az 58. fejezetben: „Ha óvakodsz attól, hogy járj-kelj szombaton, és a hasznot hajhászd szent napomon; ha a szombatot gyönyörűnek nevezed, és az Úrnak szentelt napot dicsőségesnek; ha megtiszteled azzal, hogy tartózkodsz a jövés-menéstől, a haszonleséstől és a mihaszna beszédtől: akkor boldog leszel az Úrban” (Iz 58,13-14).
Tudjátok, hajlamosak vagyunk megszólni a farizeusokat, mert sokat foglalkoztak a szombattal. De azt is meg kell értenünk, hogy a farizeusok valószínűleg jól ismerték Izajás könyvének ezeket a verseit, azért foglalkoztak annyit a szombattal. Ismerték az Ószövetség többi ide vonatkozó részét is, ahol Isten elmondja, hogy nagyon is komoly dolog, hogy mennyire adod meg a tiszteletet az Úr szombatjának. Jézus is tisztelte a szombatot, azzal is, hogy csodákat tett: megszabadította az embereket az Úr szombatján. Azt mondja, hogy ez a szombat lényege: jót cselekedni. A farizeusok Izajás 58. fejezetének csak a második részére koncentráltak, és figyelmen kívül hagyták az első részét, ami Jézus szemében fontos: „Oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! ” (Iz 58,6). Ez a rész a szombatra is vonatkozik, hiszen az egész Írást kell tekintenünk. Jézus nem veszi semmibe a szabályokat. Ellenkezőleg! A szabály szívét, központi részét tartja meg, ami itt a fejezet elején olvasható, és nem csupán egy leválasztott részt a végéből. Jézus joggal mondja, hogy tiszteli a szombatot, mivel pontosan azt teszi, amit Isten Izajáson keresztül itt kér. Mert annál nincs nagyobb tett, mintha valakit meggyógyítunk, visszahozunk az életbe, szabadon engedünk. Egy szentírási szakasz nem érvénytelenít egy másikat, hanem inkább újabb színt, réteget ad hozzá, egy tágabb dimenzióba helyezi. Ennek a felismeréséért is hálásak lehetünk.
Nekünk is olyan embereknek kell lennünk, akik teljes egészében tartják meg a szombatot, akik tisztelik az Urat és megadják neki az őt megillető imádást. De ismerjük magunkat, és tudjuk, hogy az a kísértésünk, hogy elforduljunk tőle. Ezért most gyorsan térjünk vissza hozzá és éljünk – ez az, amit Isten akar. Imádkozom értetek, ti is tegyétek ezt: imádkozzatok értem! Köszönöm.
