Frédi és a békecsúcs
Már a jól nevelt, píszí médiából is csöpögnek a hírek. No, nem az igazságról, hanem inkább a kozmetikázott, szalonképesebbnek tűnő, az átlag olvasó-fogyasztónak is emészthetőbb kivitelben. A CNN például felhívott egy, a szoledári lövészárokban halálát váró ukrán katonát, és megtudta tőle, hogy bizony, őket a többiek magukra hagyták. Hogy hogyan szerezték meg a telefonszámát… talán úgy, mint a múlt héten az orosz laktanyában, ahol meg volt tiltva a mobilhasználat.
De az is fontos hír, hogy pont egy évre a háború kitörésének időpontjától V. Bodnár, Ukrajna törökországi nagykövete szerint békecsúcsot szerveznek New Yorkban, az ENSZ égisze alatt, és előadják a tízpontos béketervet. Az már csak aprócska malőr, hogy az illetékeseket –vagyis az oroszokat – nincs szándékukban meghívni. Mintha a világbajnoki döntőt úgy akarná valaki játszani, hogy azt ellenfél nincs a pályán. Mintha meggy nélkül főznénk meggykompótot. Mintha menyasszony nélkül lenne az esküvő. Holott a háborús fejlemények már körvonalazzák a végkimenetelt is.
Mert egyszer tűzszünetet kellene kötni.
Aztán a felek leülhetnek a tárgyalóasztalhoz. És biztos ennek a békeszerződésnek már írják valahol a vázlatát, amelyben a felek, Jaltához hasonlóan aláírják majd Ukrajna feldarabolását és rendezik a hatalmi viszonyokat a térségben. Úgy látszik, nem kell harmadik világháború. Még az első sem fejeződött be. Lásd Trianont és a doni katasztrófát. Sőt nagyjából a szereplők is ugyanazok. Mellékes, hogy most ufókról-mélyállamról-rocsildokról beszélnek-e a hozzáértő szakértők, vagy az Amerika-Oroszország- Kína tengelyen vannak az uralmi gondok. Dán tudósok nem is olyan rég kikutatták, hogy az anyós probléma kulcsa, – ami miatt sok férfi inkább a válást fontolgatja – az az uralomvágyban rejlik. A friss anyósok ki szeretnék terjeszteni dominanciájukat a vejekre/menyekre. S ez már nem csak anyaösztön.
Szóval épp most egy éve, hogy Zselenszkij elnök a müncheni konferencián az atombomba kifejlesztését is meglebegtette már, mire aztán Putyin is dühbe gurult. S lám mi lett. Ami azóta eltelt, véresen és gyomorforgatóan, most már mindannyian érezzük. Rátelepedett a zsebünkre, a közbeszédre, befészkelődött tudatunkba, tudatalatti félelmeinkbe, hitbeli és gondolkodásbeli megrázkódtatást indított el világszerte. Nem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőle. Akárcsak a laborból kiengedett vírusból.
Törékeny az ember és sebezhető. Annyira, hogy lepattog, ha kell az emberi méltóság, az elvek, eszmék és értékrendek máza-vakolata is róla, s marad a nyers ösztön, a zsigeri gonoszság, a pogány vadság, amit – láss csudát – még a fejlett technika, médiasegédlet is csak táplál, felerősít és bátorít. Jobban kihangosítva a benne feszülő gonoszságot.
Friedrich Dürrenmatt méltán híres színdarabjának alaptörténete került szemem elé, amelyben furcsa párhuzamok, valós áthallások is felfedezhetők a mai helyzettel. Az öreg hölgy látogatásá-ban egy megszégyenített nő, Klára van a középpontban, akinek édesapja építőmester Güllen városában. A lány beleszeret a fűszerkereskedőbe, Alfred Ill-be, akitől gyermeket vár. A fűszeres a bíróságon hamis tanúkkal „tisztázza” magát, mondván mások is szeretkeztek a lánnyal. A megalázott lánynak menekülnie kell a városból, gyermeke egyéves korában meghal, ő maga szó szerint az utcára kerül. Aztán falni kezdi a férjeket, amiből nagy haszonra tesz szert. Ma multimilliárdosnak mondanánk. Épp hetedik, aktuális férjével tér vissza a városba, hogy bosszút álljon, ahol a nyolcadikkal is megesküszik.
Az író zseniális érzékkel teremt hangulatot, amikor a hajdanában virágzó, de mostanra lepusztult kisvárosba visszatérő idős hölgyről ír. A városlakók büszkék arra, hogy itt valamikor a nagy író, Goethe is járt. Szeretik a várost és összetartanak. A hatalmas vagyonra szert tett hölgy most megérkezik, rázza a rongyot, fitogtatja gazdagságát. Alattomos rafinériával, lélektanilag is előkészíti a terepet, majd közli hajdani polgártársaival: „…emlékeznek még Klárára, az építőmester lányára, aki szerelmes volt Alfrédba, aki elhagyta, miután teherbe ejtette? Akinek szégyenszemre el kellett menekülnie a városból, mint egy tolvajnak, a jól látható terhességén csúfolódó csőcselék gonosz megjegyzései közepette? Nos, én vagyok az, Klára, aki azért jöttem vissza, hogy bosszút áljak, s egyben megmentsem a városomat, hiszen a csőd szélén állnak, nem? Bezárták a gyárakat, ugye? A fiatalok munkanélküliek? Ez nem lehet akadály polgártársaim, barátaim! Ötvenmilliárdot kínálok fel önöknek! Plusz további egymilliárdot, amit szétosztok a szegények között. Csak egy dolgot kérek cserébe: annak az embernek az életét, aki valaha cserbenhagyott – nektek kell őt megölnötök!!!” A tömeg pfujjogatásba kezdett: „Undorító, felháborító! Becsületes polgárok ilyen alkut nem fogadhatnak el! Ki látott már ilyet?”
Az öreg hölgy halvány mosollyal válaszolt:
„Ezen ne múljék. Én várok. Itt leszek az Apostol Fogadóban, a pályaudvar mellett.”
És nem kellett sokat várni. Sárgacipő-járvány ütötte fel a fejét a városban. Mindenkinek az lett. Aztán a lányokra új ruha került. A fiúk tarka inget kaptak. Az öreg hölgyet egyre sandábban kezdték méregetni a városlakók. A templomba menekült, a paphoz, csakhogy ott is már új harang szólt. Aztán a rendőrőrmesternek, Alfrédnek panaszolta el félelmeit, akinek a szájában aranyfogakat pillantott meg. És a város felvirágzott. Mindenkinek lett új televíziója, jutott minden házba új mosógép, a kocsmákban patakokban folyt a pilseni sör. S ahogy az öreg hölgy megjósolta, az emberek hagyták, hogy szép lassan megvesztegessék őket. A becsület és a tisztesség vékony jege megtörött a kapzsiság alatt. S hogy, hogy nem, a darab végére a fűszeresek boltjában Alfrédot meggyilkolják. Suttyomban. Tettes nincs. Szegény. És senki nem is sajnálja. Végtére is gazember volt. Akkor is, Klárával szemben, és most is úgy viselkedett, mint egy igazi gazember. Ehhez képest mi, ez a csöpp rendetlenség, ez a csöppnyi viszály. Elnyerte jutalmát. Hisz megérdemelte…
Morfondírozom én is, mire volt képes ez a bolond vénasszony?
Vagy a közösség megmenekült? Vagy a lincselés igazságos? Vagy a bosszú táplálta felbujtás jogszerű? Igazságosabb, békésebb lesz a társadalom egy újabb gyilkossággal vagy háborúval? Bizony, ahogy a kovid, úgy ez a háború is kimutatta gyenge pontjainkat. A kényelem s a felületesség mindent bedarál: hagyományt, értéket, elveket, évezredes mintákat, örök eszményeket.
A pénznek minden térd meghajlik, az ezerszer hangoztatott hazugság, ha a médiából halljuk, lassan hihető igazsággá szelídül. Ami ellen nincs védekezés. Sem az igazságérzet, sem a törvények nem érnek semmit ellene. Az egyre hangosabb álkisebbségek képesek megbénítani és levenni a lábáról, megadásra kényszeríteni a normális többséget. Milyen fura demokrácia ez.
Csak az erő, a pénz, a hatalom nyelve talál visszhangra.
Istennek meg újból kell kezdenie építeni országát, a romokon.
Vajon leszünk-e elegen hozzá?
Ezek után remélhető, hogy virágzásnak indul Európa a februári békecsúcs után? Vagy Frédi tovább is úgy él, mint Marci hevesen?