Fegyverek a spirituális hadviseléshez egy igazság utáni világban
A férfiak férfiak. A nők nők. A férfi nem válhat nővé. A nő nem válhat férfivá. A férfiak bizonyos dolgokban jobbak, mint a nők. A nők bizonyos dologban jobbak, mint a férfiak. A házasság férfi és nő között köttetik. Nem szabad megölni a magzatokat. A gyermekeket nem szabad kihasználni vagy bántalmazni. A férfiaknak védelmezniük kell a családot és gondoskodniuk kell róla. A nőknek táplálniuk és gondozniuk kell a családot.
Ezek a kijelentések évezredeken át magától értetődő igazságok voltak, csak az elmúlt évtizedekben váltak „gyűlöletkeltővé” vagy „bigottá”. A Sátán megpróbálja Isten teremtését a feje tetejére állítani és kifordítani. A fent az lent, a bal igaz, a jobb téved, a gonosz jó, a jó gonosz. Az „igazság” viszonylagos és olyan, amilyennek te akarod. Ezek az ellenség hazugságai. Ez az igazság utáni selejt világ.
Lehet ugyan, hogy egy igazság utáni világban élünk, de ez nem jelenti azt, hogy az objektív Igazság, amelyet Isten Igéje kinyilatkoztatott nekünk, nem állja ki az eszét vesztett világ próbáját. Az Isten férfiakra, nőkre, gyermekekre és családokra vonatkozó tervének igazságával szembe menni olyan, mint a gravitáció ellenébe menni: végül vissza fogsz esni a földre.
A minap beszélgettem a lelkipásztorommal ezekről a dolgokról, és ő mondott valamit, ami megdöbbentett: azon nem kellene meglepődni, amikor a világi emberek az Igazság teljes elutasításának csapdájába esnek, azt viszont megdöbbentő látni, hogy magukat keresztényeknek nevező emberek is feltétel nélkül vevők az ellenség összes hazugságára.
- Viseld a maszkot. Ne kérdőjelezd meg.
- Zárják be a templomot. Ne kérdőjelezd meg.
- Vedd fel a kísérleti, DNS-módosító, abortált magzati szövetből készült vakcinát. Ne kérdőjelezd meg.
- Fogadd el a választási eredményeket a burjánzó szabálytalanságok ellenére. Ne kérdőjelezd meg.
- Támogasd, hogy a Kongresszus 40 milliárd dollárt küldjön Ukrajnának. Ne kérdőjelezd meg.
- Add át a fegyvereidet. Ne kérdőjelezd meg.
- Támadj, démonizálj és pusztíts el mindenkit, aki megkérdőjelezi.
Az Igazság keresztények általi elutasítása miatt mi, akik Isten Igazságának alapjain állunk, hihetetlenül frusztráltakká, szinte szédültekké válunk már annak a gondolatától is, hogy megpróbáljunk hatékonyan kommunikálni és átgázolni az ellenfél hazugsághegyén. Az ellenség éppen ezt akarja, és nekünk fel kell vennünk a harcot a hallgatásra való késztetés ellen. Ha a keresztények megtagadják Isten igazságát akkor, amikor az kétségtelenül nyilvánvaló, akkor nagy a baj, és gyorsan ki kell igazítanunk az irányt. Ennek egyetlen módja, ha hangosan, bátran és gyakran kimondjuk az Igazságot.
A baj részben az, hogy az ellenséggel az ő feltételei szerint és az ő harcmezején próbáljuk meg felvenni a harcot. Mindannyian hibásak vagyunk ebben, magamat is beleértve. Megjelenünk az ellenfél hadszínterén – például a Twitteren és a Facebookon -, és arra számítunk, hogy olyan terepen tudunk teret nyerni, amelyet az ellenség tart ellenőrzése alatt, és ahol egy gombnyomással ki tudnak minket törölni. Fogyasztjuk az ellenség által gondosan összeállított híreket és médiát, és azt várjuk, hogy a dolgok megváltoznak azzal, ha időt és figyelmet szentelünk nekik. Elmerülünk az ellenség kultúrájában, és meglepődünk, amikor ez a kultúra ellenünk fordul.
Ha szellemi háborút akarunk nyerni, akkor ki kell mernünk állni Isten Igazságáért ebben az igazság utáni világban, de hogyan tehetjük ezt meg? Íme néhány egyszerű példa.
- Bátran álljunk ki az élet szentsége mellett egy olyan világban, amely a gyermekáldozatot dicsőíti.
- Bátran álljunk ki az egy férfi és egy nő közötti házasság szentségéért, ahogyan azt Isten tervezte.
- Bátran álljunk ki Isten teremtéséért és azokért az egyedi szerepekért és adottságokért, amelyeket Isten a férfiaknak és a nőknek adott.
- Bátran utasítsuk rendre a viperák fajzatait és galád mesterkedéseiket.
- Bátran osszuk meg Jézus Krisztus evangéliumát.
Ez egy szellemi harc, és ezért spirituális fegyvereket kell használnunk azért, hogy leleplezzük az Igazság ellenségeit és harcoljunk ellenük, beleértve azt is, ha az Igazság ellenségei történetesen a mi testvéreink Krisztusban. Szeretettel és bátran meg kell dorgálnunk azokat a keresztényeket, akik elutasítják az Igazságot a politikai hovatartozás és narratíva javára, a többit pedig hagynunk kell, hogy Isten intézze.
Jézus Krisztus és Isten Igéje a végső kard és pajzs ebben a háborúban.
Isten ellenségei már Jézus NEVÉNEK puszta említésétől is összezavarodnak.
Nincs mihez folyamodniuk, hogy visszavágjanak, amikor spirituális fegyvereket használsz ellenük. Ahhoz, hogy bemocskoljanak és megtámadjanak téged, be kell mocskolniuk és meg kell támadniuk Jézust, és ezzel felfedik a lapjaikat. Sok lelki fegyver áll rendelkezésünkre: az imádság, a közös istentisztelet, a böjt és Isten Igéjének olvasása, hogy csak néhányat említsek. Ha győztes harcossá akarsz válni az igazság utáni szellemi háborúban, akkor annak a legjobb módja az, ha a rendelkezésünkre álló spirituális fegyvereket és adományokat használod fel
Hadd emlékeztesselek benneteket egy fontos dologra, testvéreim: bensőnkben őrizzük az egyetlen és egyedüli szent Teremtő Isten erejét. Kitől féljünk tehát?
Jézus nem azért halt meg a kereszten, hogy „jól érezd magad a bőrödben”, vagy hogy közönyös önelégültségben élj, miközben ellenségei gúnyolódnak, támadnak és elpusztítják az Igazságot. Nem azt mondta nekünk, hogy tétlenül, halálunkat várva nézzük, hogy az ellenség összezúz minket. Azt a parancsot kaptuk, hogy tegyük tanítványaivá mind a népeket (Mt, 28, 19-20), és Jézus csak arra vár, hogy minden ellensége hódolattal leboruljon lába előtt (Zsid 10,13), azaz hogy ellenségei „zsámolyul vettessenek lába alá”.
Vértezd fel tehát magad lelki fegyvereddel, keresztény: feladatunk most a zsámolykészítés.
Forduljunk most Isten Igéjéhez, a legerősebb szellemi fegyverünkhöz, hogy hogyan kell eljárnunk a nekünk kinyilatkoztatott igazságok fényében, miközben szellemi csatát vívunk egy igazság utáni világban.
“Emlékezzetek vissza az elmúlt időkre, amikor megvilágosodástok után annyi szenvedésben és küzdelemben helytálltatok. Részint szidalmazásnak és szorongatásnak voltatok kitéve, részint közösséget vállaltatok azokkal, akik hasonlóképpen szenvedtek. Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elkobzását is örömmel elviseltétek, abban a tudatban, hogy értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek. Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosnak kell lennetek, hogy az Isten akaratát teljesítsétek, és az ígéretet elnyerjétek: Már csak rövid, nagyon rövid idő, aztán eljön az eljövendő és nem késik. Az igaz ember a hitből él, de ha elpártol, nem telik benne kedvem. Mi nem tartozunk azok közé, akik elpártolnak és elkárhoznak, hanem azok közé, akik hisznek és megmentik életüket.”
Zsid 10,32-39
Istené a dicsőség. Jézus Krisztus a királyok királya.
Írta: Andrew Torba
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: gab.com