A Szentlélekről szóló katekézis-sorozatának 15. részében a pápa a Lélek gyümölcseiről szólt, azon belül is kiemelten az örömről. Az Istenben való öröm nem múlik el, hanem kitart egész életünkön át. Legyünk olyanok, mint Néri Szent Fülöp, aki jókedvvel, örömmel evangelizált, azt kérve az árva gyerekektől, hogy legyenek vidámak.
A Szentlélek megszentelő kegyelme és a karizmák után most egy harmadik szempontra világított rá Ferenc pápa a szerdai audiencián, a Lélek gyümölcseire. Melyek ezek? Szent Pál a Galatákhoz írt levelében sorolja föl őket: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22). Mi különbözteti meg a Lélek gyümölcseit a karizmáktól? A karizmákat a Lélek adja annak, akinek akarja és akkor, amikor akarja az egyház javára. A Lélek gyümölcsei pedig a kegyelem és a mi szabadságunk együttműködésének eredményeként születnek. Mindig kifejezik a személy kreativitását, amelyben a „szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5,6) olykor meglepő és örömteli módon jelenik meg. Az egyházban nem lehet mindenki apostol, vagy próféta, nem lehet mindenki evangélista, de egyformán lehet és kell is, hogy mindenki szeretetteljes, türelmes, alázatos, béketeremtő legyen.
Ferenc pápa a Pál apostol által felsorolt gyümölcsök közül kiemelt egyet, amelyhez kapcsolódnak Evangelii gaudium – kezdetű apostoli buzdításának kezdő szavai is:
„Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm”. (EG 1.) Lesznek az életben szomorú pillanatok, de mindig ott lesz a béke, mert Jézussal megkapjuk az örömöt és a békét – fűzte hozzá a Szentatya. Az öröm, a Lélek gyümölcse abban egyezik minden más emberi örömmel, hogy teljességérzést és megelégedettséget ad, ami szeretnénk, hogy örökké tartson. Tapasztalatból tudjuk azonban, hogy ez nem következik be, mert idelent minden hamar elmúlik. Gondoljuk csak végig együtt: gyorsan elmúlik a fiatalság, az egészség, az erő, a jólét, a barátságok, a szerelmek… száz évig tartanak, de aztán tovább nem. Amúgy pedig, ha nem is múlnának el gyorsan, egy idő után már nem elégítene ki minket vagy egyesen rájuk unnánk, ahogy Szent Ágoston mondta Istennek: „magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned” (Vallomások, I. 1.). Megvan bennünk a szív nyugtalansága, mely szépséget keres, békére, szeretetre, örömre vágyik.
Az evangélium öröme pedig minden más örömtől különbözik abban, hogy minden nap megújul és ragályossá válhat. A pápa újra idézett apostoli buzdításából: „Csakis az Isten szeretetével való, boldog barátságba átalakuló találkozásnak – vagy újra találkozásnak – köszönhetően szabadulunk meg lelkiismeretünk elszigeteltségétől és az önmagunkra irányulástól. (…) Ebben rejlik az evangelizáció forrása. Mert ha valaki befogadta azt a szeretetet, amely újra megajándékozta az élet értelmével, hogyan zárhatná magába a vágyat, hogy ezt másokkal is közölje? (Evangelii gaudium. Ez a kettősség jellemzi a Lélek adta öröm gyümölcsét: nemcsak, hogy nem fog rajta az idő vasfoga, de meg is sokszorozódik azáltal, hogy megosztjuk másokkal. A valódi örömöt megosztjuk másokkal, és ragadós is.
Ferenc pápa így folytatta katekézisét: Öt évszázaddal ezelőtt élt Rómában egy szent, akit Néri Fülöpnek hívtak. Úgy vonult be a történelembe, mint az öröm szentje. A szegény és elhagyatott gyerekeknek azt mondogatta az oratóriumban: „Gyermekeim, legyetek vidámak; nem akarok aggályoskodást és mélabút; nekem elég, ha nem isztok”. Vagy: „Legyetek jók, ha tudtok!” Kevésbé tudják azonban, honnan forrásozott az ő öröme. Néri Szent Fülöp olyan szeretetet táplált Isten iránt, hogy olykor úgy érezte, felrobban a szíve a mellkasában. Öröme a legteljesebb értelemben véve a Lélek gyümölcse volt – állapította meg a pápa. Néri Fülöp részt vett az 1575-ös szentéven, amit a hét templom zarándoklattal egészített ki. Ő abban az időben valójában az örömön keresztül evangelizált. A másik fontos dolog vele kapcsolatban a megbocsátás – ezt is tanuljuk meg tőle: az örömöt, amit az ad, hogy Isten megbocsát nekünk. Ezért mondja mindig Ferenc pápa a papoknak, gyóntatóknak, hogy bocsássanak meg, ne kérdezősködjenek sokat, mert Isten mindent megbocsát.
Az evangélium szó örömhírt jelent. Ezért nem lehet lógó orral és sötét arccal hirdetni, hanem csak annak az embernek az örömével, aki titkos kincsre és értékes gyöngyszemre lelt. Gondoljunk Szent Pál buzdítására, amellyel a filippi hívőkhöz fordult, és amit most nekünk is üzen: „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt!” (Fil 4,4-5). “Kedves testvérek! Örvendezzetek Jézus örömével a szívetekben! – zárta katekézisét a pápa.
Forrás: Vatican News
