Ferenc pápa kiáll az ukrajnai vallásszabadságért
A vasárnapi Úrangyala imádságot követő szavaiban, Ferenc pápa kifejezte félelmét Kijev azon döntése miatt, hogy betiltja a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó ortodox egyházat. Kijelentette: sem közvetlenül, sem közvetve ne szüntessenek meg keresztény egyházat.
„Továbbra is szomorúsággal követem nyomon az Ukrajna és az Orosz Föderáció közötti harcokat. És az Ukrajnában nemrégiben elfogadott törvényekre gondolva, azoknak a szabadságát féltem, akik imádkoznak, mert akik igazul imádkoznak, azok mindenkiért teszik. Senki sem követ el rosszat azzal, mert imádkozik. Hogyha valaki saját népe ellen követ el rosszat, az azért bűnhődni fog, de nem követ el rosszat, ha imádkozik. Tehát, akik imádkozni akarnak, engedtessék meg ez nekik abban az egyházban, amit a magukénak tekintenek. Kérem, hogy sem közvetlenül, sem közvetve ne szüntessenek meg keresztény egyházat. Ne nyúljanak az egyházakhoz!”
Kijev döntése
A törvényjavaslatban, melyet elsöprő többséggel augusztus 20-án szavazták meg Kijevben, kilenc hónapot adtak az érintett parókiáknak, hogy megszakítsák a kapcsolatot az Orosz Ortodox Egyházzal. Ez a tett azonnali reakciót váltott ki a Moszkvai Patriarchátusból, mely úgy jellemezte, mint egy „világos erőszakot a nemzetközileg elismert emberi jogok ellen a vallásszabadság terén.”
Imák a békéért
Ferenc pápa ismét felhívott mindenkit, hogy imádkozzanak a háborúk befejezéséért, megemlítve Palesztinát, Izraelt, Mianmart, és a világ összes olyan részét, ahol a háborúktól szenvednek. Hangsúlyozta: „Az emberek kérik a békét! Imádkozzunk azért, hogy az Úr adjon meg számunkra minden békét!”
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Vatican News
INRI,
egyházak elleni merénylet. Komcsi tempo. A krimi tatárok al joban van. Mert azok nem keresztények. Hanem azok ellen heccelhetö kisebbégek. Az amcsi feketékkel ez nem megy azok keresztények. Gospeloznak. A diktaturákban a fövezér akar Istent játszani százezer éve. De mindig kiderül, hogy nem a hálálé vagy az attól valo rettegésé az utolso szo. Mert egy onnan már visszajött.
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.
INRI,
nemrégiben találkoztam egy Ukrán görög katolikus papcsaláddal. Ellenük is aláírta már az Ukrán elnök a betiltást? Ki tud erre válaszolni?
Egy temetésre Burgenlandba hivtak meg nemrég. Egy Kárpátaljai magyarul nem tudó Ukrán papot ismertem meg ott, aki perfekt németséggel vezette ott a liturgiát…Gyönyörüen énekelt, és meg is énekeltetett mindenkit a gyászmisén is.
Sajnos nagyfoku paphiánnyal és egyházi vezetö hiánnyal küzd a Római katolikus Egyház föleg Európában…
Istenem adj olyan püspököket, papokat, hittanárokat, anyukákat, apukákát, nagymamákat, nagypapákat, akik a baba-mama, kisgyerek (0-12 évesig), hittanra építve egy új katolikus generáció kiépítésen fáradoznak. Adj papi hivatásokat. A diakonátus nem müködik, nem lesznek sem beveteve sem alkalmazva, csak elenyészö számban valós kompetencia nélkül…Sok diákonus ismerösöm van. Föállásban nem tudna a dikákonus családot fenntartani csekély fizettsége miatt sem… A tiszteletbeli „alkalmazás” meg csak a szabadidejében a családja rovására megoldható. Annó pár évtizede magam is hittanos lelkipásztori kisegitö voltam, a világi szakmám gyakorlása mellett…Ahogyan azonban a gyerekek mind-mind többen születtek kis családunkban (10 gyerekünk született), az akkori papunk megkérte számomra az egyes lekipásztori kisegítö feladatok ellátásához a szükséges diszpozicókat a szaporodó uj filiái miatt is. Az érsek atya még több engedélyt is adott nekem, mint amennyivel a papunk megbízott volna, egy feltétellel: fizetséget azt nem tud hozzá biztosítani…Akkor 1989-ben nehéz idök jártak. A papunk mondta is, hogy már nem tudja tovább a felelösséget vállani a kántorcsalád (azok voltunk mink) fizetségével kapcsolatban…Valahol egy jól-fizetö állást keressek, mint családfö. Mivel éppen akkor egy létszámleépités miatt rugtak ki 115 embert a munkahelyemröl Budapesten, (engem is, aki ott és akkor épitész tervezö voltam „Fémmunkás vállalat fejlesztö tervezö szervezet”-nél).
Megjegyzéseim…a havi házhitel törlesztésemet szerzödésileg évi 3% kamattal 30 évre garantálta a magyar állam. Akkor az OTP-töl 1989-ben hirtelen ilyenekt mondtak és irtak nekem az egyoldalu szerzödésmodosításban: az évi 3%-os kamat nem tartható ezért évi 30%-os-ra emelték fel. Ezáltal a havi törlesztö részletem a fizetésem háromszorasára emelkedett hirtelen fel…Véletlenül tudtam meg a kommunista „rendszerváltó” nagybátyámtól, hogy ö saját magát privatilz´lta akkor le. Az üzemcsarnokot ahol fönök volt 5 millóért vette meg (a Pósta Bank kamatmentes „csak a komcsikanak fenntartott” hiteléböl, s` rá 4 évre 150 millóért adta el (akkor egy havi fitzetés 4 max. 6 ezer forint volt). engem azonban szerencsére ki is rúgtak, tehát valami egészen új és fantasztikus ötlettel kellett elöálljak…mint felelös családfönek, ha élni karatam. Mint mindíg az Isten akkor is egy új munkahelyhez segített…amiböl megélhettünk.
De ez nem segít a paphiányon…
Ameddig megoldódik a katolikus klérus paphiánya Istenem addig is, Istenem adj olyan görögkatolikus papokat mint amelyikkel minap találkoztam Deutsch Jahrndorfban=Némtújárfaluban Burgenlandban. Myroslav Rusyn, egy nös 4 gyerekes görög katolikus atya nemrégen óta filiás római katolikus kápláni alkalmazást kapott pápai engedéllyel Burgenladban. Mivel 100%-os a hit és apostoli egység a római es a görögkatolikus egyházban: mindenben ugynaz a hitünk és a vezetöink (A 12 analfabéta zsidó halász-Jézus és barátai, nomeg az utódaik pl.a Péteri utód a Római a pápa).
A burgenlandi TV megkérdezte, hogy nem zavarja-e az új ukrán káplán atyát, hogy nem tudja egészen az Isten ügyének szentelni magát a családja miatt, mert megosztott a szíve és az idelye a családja és Jézus egyházának szolgálata között?
Íme a négy gyerekes görög-katolikus atya válasza:
„A papság atyaság is. Akkor vagyok jó férj, ha a nejem biztonságban érzi magát mellettem. Ha lelki, szerelmi, anyagi, érzelmi biztonságot tudok a hitvesemnek fele-részemnek nyújtani, akkor olyan eröt kapok töle a munkámhoz, amit senki más nem tud nekem megadni. Például úgy hogy nyugodtan lehetnek nézeteltéréseink söt kiabálhatunk is egymással anélkül a veszély nélkül, hogy szentségi házasságunk annak kárát szenvedné, de mindketten tudjuk, hogy jobb ha folyamatosan mindketten a kölcsönös csendes egytértésre törekszünk. Az köt minket az elsö perctöl össze a nejemmel, hogy elsöprö többségben azonos az érdeklödési körünk -jó munkatársak vagyunk- és a szabadidönket is csakis örömteli együtt életben vagy közösen megválasztott kikapcsolódásban tudjuk elképzelni egymással. Mint férj csak magam is igazolhatom a mondást: Omnia vincit Amor = A szerelem mindent legyöz. Régi mondás szerint minden sikeres férfi mögött egy erős nő áll. Ez azonban fordítva is igaz.
Ha a családomat (elsösorban a nejemt vagy a gyerekeimet) elhanyaglom nem lehetek jó pap sem. Papként úgy viszonyulok a hívekhez, ahogyan egy jó atya vagyis apa teszi. Ez soha sem lekezelést jelent. Éppen ellenkezöleg ez elkötelezödést, felelöségvállalást, szerettel való gondoskodást és útmutatást is jelent. Ebben sokat segít a gyeremekeimmel való tapasztalatom…Jobban tudom emiatt a híveket is szolgálni. Gyónatásban, szent-miseünneplésben, a betegek vagy a rabok látogatásában is. Arról nem is szólva, hogy a hittanos gyerekfoglakozásokban sokat segítenek a saját gyermekeim is. Az ifjúsági és a jegyes hittanban, és a kismamafoglakozásokon pedig a nejem a “legjobb ifjúsági káplánom” is. Mindent elkövetünk azért a nejemmel, hogy a gyeremekeink vallásos jó, pápa-hü keresztények legyenek. Ezzel is ez a 4 kisember minden reményünk szerint a föld sójaként fogja majd mások számára is példaadó módon A Jézus mindenkinek szóló örömhírét meghirdetni. Ennek nagy hagyománya van a görögkatolikus családokban, hogy a papok gyerekei már kiskorukban és felnöttként is az egyház oszlopos tagjai…
Na ezen a riporton és az atya válaszán mindenki nagyon csodálkozott…
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…