Ferenc pápa katekézise az alázat erényéről: A sziklaszilárd alázat minden más erény kapuja

A Szentatya a május 22-én tartott általános kihallgatása során befejezte az erényekről és vétkekről tartott katekézis sorozatát. Mostani huszadik elmélkedésében az alázat sziklaszilárd erényéről tanított, mely a keresztény élet alapját képezi.

Katekézis-sorozatunkat ma egy olyan erénnyel zárjuk, mely ugyan nem egyike a hét sarkalatos és isteni erénynek, de ami mégis a keresztény élet alapját jelenti és ez az alázat – kezdte beszédét a pápa. A kihallgatás kezdetén ezért olvasták fel Szűz Mária Magnificat énekét, hiszen az éppen az alázatot emeli ki:

„Magasztalja lelkem az Urat és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék”.

Lk 1,46-48

Az alázat a leghalálosabb véteknek, a gőgnek az ellenfele.

Amíg a büszkeség és a gőg felfuvalkodottá teszi az emberi szívét, többnek mutatva azt a valóságnál, mint amilyenek vagyunk, az alázatosság mindent visszahelyez a megfelelő állapotba: csodálatos teremtmények vagyunk a korlátainkkal együtt, értékeinkkel és gyengeségeinkkel. A Biblia a kezdetétől fogva arra emlékeztet minket, hogy „porból vagyunk, és porrá leszünk” (vö Gen 3,19). Az „alázatos” szó tartalma valójában a humusz, a föld szóból ered. Mégis a mindenhatóság lázálmai gyakran felbukkannak az ember szívében és ezek nagyon veszélyesek!

Ahhoz, hogy megszabaduljunk a büszkeség ördögétől, nagyon kevés dolog elegendő lenne, elég lenne megszemlélni a csillagos égboltot, hogy megtaláljuk a megfelelő mértéket, ahogy a zsoltár mondja: „Bámulom az eget, kezed művét, a holdat és a csillagokat, amelyeket te alkottál. Ugyan mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,4-5). A modern tudomány pedig lehetővé teszi, hogy még sokkal messzebbre tágítsuk ki a horizontot, és még jobban átérezzük a bennünket körülvevő és bennünk élő misztériumot. Boldogok azok az emberek, akik szívükben őrzik saját kicsinységük ilyen értelmét, ami megvédi őket a gőgtől. Róluk mondja Jézus a boldogmondásokban: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5,3). Ez az első boldogság, mert ez az alapja a többieknek: a szelídség, az irgalom, a szív tisztasága ugyanis a kicsinységnek ebből a belső érzéséből fakad. Az alázat minden erény kapuja – állapította meg a pápa. A kiválasztott főhős itt nem egy királykisasszony, hanem egy ismeretlen lány: Mária. Ő maga csodálkozik el elsőként, amikor az angyal Isten üzenetét viszi neki. Dicsérő énekében éppen ezt a meglepetést emeli ki: „Magasztalja lelkem az Urat, és lelkem örvend Istenben, megváltómban, mert rátekintett szolgálója alázatára” (Lk 1,46-48). Istent – úgymond – vonzza Mária kicsinysége, ami mindenekelőtt benső kicsinység. De Istent éppúgy vonzza a mi kicsinységünk, ha elfogadjuk azt – bíztatott a pápa.

Ettől kezdve Mária ügyel arra, nehogy színpadra lépjen. Az angyali üdvözlet után az első döntése, hogy elmegy segíteni, elmegy és szolgálja unokanővérét. Mária Júda hegyei felé tart, hogy meglátogassa Erzsébetet: segít neki terhessége utolsó hónapjaiban. De ki is látja ezt a gesztust? Senki sem, csakis az Isten. Ebből a rejtőzködésből a Szűzanya soha nem akar előjönni. Akkor sem, amikor a tömegből egy asszony boldognak hirdeti őt: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” (Lk 11,27). Jézus azonnal válaszol: „Boldogok inkább azok, akik hallgatják Isten igéjét és meg is tartják azt” (Lk 11,28). Még életének legszentebb igazságával, hogy ő az Isten Anyja, sem büszkélkedik az emberek előtt. Egy olyan világban, amely verseng a látszatért és a másokon való felülkerekedésért, Mária Isten kegyelmének egyedüli erejével határozottan az ellenkező irányba halad.

Elképzelhetjük, hogy ő is átélt nehéz pillanatokat és napokat, amikor a hite a sötétségben haladt előre. Ám ez soha nem ingatta meg alázatát, ami Máriában sziklaszilárd erény volt – jelentette ki a pápa nyomatékkal: az alázat egy sziklaszilárd erény. Mária mindig kicsiny, kiüresedik önmagából, mindig mentes a becsvágytól. Kicsinysége az ő legyőzhetetlen ereje, ott marad a kereszt tövében, miközben a diadalmas Messiás kép darabokra törik. Mária lesz az, aki a Pünkösd előtti napokban összegyűjti a tanítványok nyáját, akik egy órát sem tudtak Jézussal virrasztani és elhagyták őt, amikor beköszöntött a vihar. Testvérek, az alázatosság minden. Ez ment meg minket a Gonosztól, és attól a veszélytől, hogy cinkosaivá váljunk. Az alázat a béke forrása a világban és az Egyházban. Ahol nincs alázat, ott háború, békétlenség és megosztottság van. Isten erre példát adott nekünk Jézusban és Máriában, a mi üdvösségünkre és boldogságunkra. Az alázat valóban út, út az üdvösséghez – zárta az erényekről szóló sorozatát lezáró utolsó katekézisét a pápa.

Imádság a békéért

A kihallgatás végén Ferenc pápa köszöntötte az olasz női szerzetesrendek novíciáit és megjegyezte, hogy kevés olaszt lát köztük, ezért kérte, hogy imádkozzunk szerzetesi hivatásokért, de főként a békéért. A békére szükségünk van, mert a világ háborúban áll. Ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, amely oly sokat szenved. Ne feledkezzünk meg Palesztináról és Izraelről, legyen vége a háborúnak.

Forrás: Vatican News