Ferenc papa interju America Magazine

Ferenc pápa: “Jézus nem hozott létre püspöki konferenciákat”

Ferenc pápa új interjút adott az America Magazine-nak, amelyben rámutatott a püspöki konferenciák és a püspökök közötti különbségre.

“A püspöki konferencia arra való, hogy összehozza a püspököket avégett, hogy együtt dolgozzanak, megvitassák a különböző kérdéseket, lelkipásztori terveket készítsenek. De minden püspök pásztor, lelkipásztor ” – mondta a Szentatya a részletes interjúban, amely vatikáni otthonában készült november 22-én, közzétételére pedig november 28-án került sor.

“Nem szabad hígítani a püspök hatalmát oly módon, hogy azt a püspöki konferencia hatalmára redukáljuk”.

A jezsuita folyóiratnak adott interjú számos témát érintett. Szó esett többek között a püspökök szerepéről, a rasszizmusról, a polarizációról, a szexuális visszaélésekről, a Vatikán és Kína közötti megállapodásról és arról, hogy megbánta-e, hogy pápa lett.

A pápát az America Magazine 2021. évi felméréséről is kérdezték, amely szerint az Egyesült Államokban élő katolikusok az Amerikai Katolikus Püspöki Konferenciát (USCCB) tartják a legkevésbé megbízhatónak a felmérésben felsorolt csoportok közül – a megkérdezett katolikusok mindössze 20%-a tartja az USCCB-t “nagyon megbízhatónak”. Feltették a kérdést Ferenc pápának, vajon “hogyan nyerhetik vissza az amerikai katolikus püspökök az amerikai katolikusok bizalmát”.

“A kérdés jó, mert a püspökökről szól” – válaszolta a pápa. “De azt hiszem, a katolikusok és a püspöki konferencia kapcsolatáról beszélni félrevezető lehet. A püspöki konferencia nem pap; a püspök a pap. Tehát fennáll az a veszély, hogy ha csak a püspöki konferenciát tekintjük, az kicsinyíti a püspök tekintélyét.

„Jézus nem hozott létre püspöki konferenciákat – tette hozzá. – Jézus püspököket kreált, és minden püspök a népe pásztora.”

Ferenc pápa szerint nem az adminisztráció a lényeg, hanem az, hogy egy püspöknek jó kapcsolata van-e a népével.

Példaként a texasi El Paso püspökének, Mark Seitznek a nevét említette: “Nem tudom, hogy konzervatív-e vagy progresszív, hogy jobb- vagy baloldali-e, de jó lelkipásztor”.

Az Egyesült Államokban, mondta a pápa, “van néhány jó püspök, aki inkább jobboldali, van néhány jó püspök, aki inkább baloldali, de ők inkább püspökök, mint ideológusok; inkább lelkipásztorok, mint ideológusok. Ez a dolog kulcsa.”

“Jézus Krisztus kegyelme a püspök és népe, a püspök és az egyházmegyéje közötti kapcsolatban rejlik” – mondta.

Ezzel szemben egy püspöki konferencia olyan szervezet, amelynek “a segítségnyújtás és az egyesítés” a feladata – mondta.

Ferenc pápát arról is megkérdezték, hogy az USCCB kiemelt helyen kezelje-e az abortusz elleni küzdelmet más kérdésekkel szemben.

Erre azt válaszolta: “Ez olyan probléma, amelyet a püspöki konferenciának magának kell megoldania”.

A pápa figyelmeztetett, hogy egy püspöki konferencia tevékenysége szervezeti szintű, és a történelem folyamán a konferenciák néha egyes dolgokat rosszul csináltak.

“Más szavakkal, egy püspöki konferenciának általában a hitről és a hagyományokról, de mindenekelőtt az egyházmegyei igazgatásról stb. kell véleményt mondania” – mondta, és ismételten hangsúlyozta a püspöknek az egyházmegyével és annak népével való lelkipásztori kapcsolatának szentségi jellegét.

“Ezt nem lehet átruházni a püspöki konferenciára – tette hozzá. – A konferencia segít a találkozók megszervezésében, amik nagyon fontosak; de egy püspök számára a legfontosabb dolog a papi mivolta”.

Az interjúban Ferenc pápa elítélte a polarizációt, amelyet “nem katolikus” jelenségként értékelt, és azt mondta, hogy a bűnnel való katolikus bánásmód “nem puritán”, hanem együtt tekinti a szenteket és a bűnösöket.

Az Egyesült Államokban, ahol egy általa „normálisnak” nevezett sajátos katolicizmus létezik, “vannak ideológiai katolikus csoportok is” – fűzte hozzá.

A katolikus egyházban elkövetett szexuális visszaélések témájával kapcsolatban Ferenc pápát arról kérdezték, hogy a püspökök elleni vádak esetében nyilvánvalóan hiányzik az átláthatóság, nem úgy, mint a papok elleni vádak kezelésénél. A jövőben legyen “egyenlő átláthatóság” – szólított fel a pápa, hozzátéve, hogy “ha a transzparencia kisebb, az hiba”.

A fekete katolikusokat érintő kérdésre válaszolva Ferenc azt mondta, hogy “tisztában van a szenvedésükkel, nagyon szereti őket, és hogy ellenállást kell tanúsítaniuk, nem pedig elhagyniuk a katolikus egyházat”.

“A rasszizmus tűrhetetlen bűn Isten ellen – tette hozzá. – Az egyháznak, a papoknak és a világiaknak folytatniuk kell a harcot a felszámolásáért és egy igazságosabb világért.”

Arra a kérdésre, hogy megbánt-e valamit, vagy másként csinálna-e valamit, amit pápasága közel 10 éve alatt tett, Ferenc nevetve, angolul válaszolt, és azt mondta, hogy mindent megváltoztatna! Mindent!

“Mindazonáltal mindig azt tettem, amit a Szentlélek mondott nekem, hogy tennem kell. És ha nem tettem meg, akkor hibáztam” – tette hozzá.

Úgy tűnik, mintha a pápa állandóan vidám lenne. Az ezzel kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy ez nincs mindig így, kivéve, amikor emberek között van.

“Nem mondanám úgy, hogy azért vagyok boldog, mert egészséges vagyok, vagy mert jól eszem, vagy mert jól alszom, vagy mert sokat imádkozom – magyarázta. “Azért vagyok boldog, mert boldognak érzem magam, mert Isten boldoggá tesz. Nincs semmi, amiért szemrehányást tennék az Úrnak, még akkor sem, ha valami rossz történik velem. Semmi.”

Azt mondta, hogy az Úr jó és nehéz perceiben egyaránt vezette őt, “de mindig ott volt benne a bizonyosság, hogy nincs egyedül”.

“Az embernek vannak hibái – mondta -, és vannak bűnei is, én kéthetente gyónok, hát nem is tudom, ez vagyok én.”

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: CNA

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.