Jó dolog-e feladni az „utolsó kenetet”, amikor az halálra rémítheti a beteget?
A Catholic Herald egyik lelkésze válaszol.
Egy érintett katolikus hívő kérdezi:
Édesanyám hamarosan 90 éves lesz. Az otthonban igazán nagyon jól gondját viselik, de rendkívül törékeny. Szóltak, hogy talán már nem sok van neki hátra. Tegnap, mikor meglátogattam, ott volt Tom atya, és megáldoztatta. A folyosón beszélgettem az atyával, aki felajánlotta, hogy feladja a szent kenetet anyámnak. Mondtam neki, hogy nekem nem igazán tetszik a gondolat. Felzaklatná anyut. Most azon gondolkodom, hogy kereken megtiltom ezt az atyának.
A lelkész válaszol:
Nagyon jó hallani, hogy az édesanyádról jól gondoskodnak az idősek otthonában, és figyelnek lelki szükségleteire is. Ha Tom atya úgy gondolja, hogy helyénvaló a kenet feladása édesanyádnak, akkor bizonyára így lenne a legjobb. Hadd próbáljam megmagyarázni, hogy miért.
Sok katolikus még mindig azt hiszi, hogy a szent kenet feladásakor tényleg „utolsó kenetről” van szó, vagyis ez a szentség közvetlenül a halálra való felkészülést jelenti. Azonban nem ez a valódi jelentése (és soha nem is volt ez, amint alább látni fogjuk). Ezt a szentséget helyesen a betegek szentségének nevezzük, és a célja éreztetni a súlyos betegekkel, hogy az Úr még mindig velük van.
A betegek szentsége az Úr áldását közvetíti a betegnek, és megerősíti őt, hogy bátran viselje megpróbáltatásait – és ha Isten úgy akarja, testi gyógyulást is előidézhet. Tudni kell, hogy ez a szentség nem azoknak szól, akik megfáztak vagy kisebb sérüléseket szenvedtek, hanem a súlyos betegségben szenvedőknek. Gyakran halálközeli állapotban adják fel – hiszen legtöbb ember betegként éli meg, hogy közeleg a vég. A betegek szentsége azonban nem „utolsó kenet”, és a két dolgot nem szabad összekeverni.
Lényegében a betegek szentsége az Úr betegekről való gondoskodásának a folytatását jelenti, amelyet földi élete során oly gyakran tanúsított. Az evangéliumokat olvasva láthatjuk, hogy Jézus mennyi időt töltött a betegekkel, és csodái közt milyen sok volt a gyógyítás. Így természetesen azt akarta, hogy az Ő szenvedők iránti együttérzése éljen tovább az Egyházban – és azért alapította a betegek szentségét, hogy ez megvalósuljon.
Az Egyház a tridenti zsinaton ünnepélyesen elfogadta, hogy a betegek szentsége valóban egyike a maga Krisztus által alapított hét szentségnek, és létezését az Újszövetség, különösen Szent Jakab levele nagyon világosan megerősíti. Szent Jakab levelének vonatkozó részlete ténylegesen megjelenik a szent kenet feladásakor végzett szertartás egyik imájában. Érdemes itt idézni, mert nagyon részletesen megmagyarázza ennek a szentségnek az eredetét és hatásait.
„Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.”
Jak 5, 14-15
Tehát, amint itt látjuk, a szent kenet feladásának kifejezett célja, hogy segítséget nyújtson a betegeknek – nem egyszerűen az azonnali halálra való felkészülést szolgálja. Sőt emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy az Egyház története során ennek a szentségnek mindig ez volt a helyes értelmezése. A szent kenet feladásának korábbi tridenti szertartása valójában többet beszél a fizikai gyógyulásról, mint a modern rítus, és mindig is elfogadott volt, hogy ezt a szentséget többször is fel lehet venni, nem csak a halálos ágyon. Az igaz, hogy az Egyház gyakorlata az idő múlásával korlátozóbbá vált, és így a közbeszédben a betegek szentségét és az „utolsó kenetet” azonosnak kezdték tekinteni. De nem ez a szentség helyes értelmezése, és soha nem is volt az.
Remélem, ez a rövid bepillantás a betegek szentségének teológiájába és történetébe hozzásegít téged a megnyugváshoz. Érdemes arról is beszélni, hogyan történik e szentség feladása a gyakorlatban. Nagyon egyszerű szertartás, és nincs benne semmi félelmetes. Tom atya a kis „lelkipásztori” stóláját fogja viselni (ezt láthattad, amikor megáldoztatta édesanyádat). Elmond néhány rövid imát, majd megkeni édesanyád homlokát és kezeit a betegek olajával, miközben ezt mondja: „Ezzel a szent kenettel segítsen téged az Úr szeretetében és irgalmában a Szentlélek kegyelmével.”
Saját tapasztalataim alapján megnyugtathatlak, hogy e szentség felvétele egyszerre jelent örömet és kiváltságot. A papok gyakran látják, hogy igazi vigaszt és örömet hoz azoknak, akik megkapják. Biztos vagyok benne, hogy édesanyádnál is így lesz. Isten áldjon benneteket.
Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Catholic Herald
INRI,
Erdödy Imre atya a sajovámosi plebános me´sélte egyszer édesanyámnak. A pap jelenléte mindig hasznos és jó dolog. Mert a hit hallás utján terjed. A katolikus egyház hét szentségeit a pap kiszolgáltatja, mert csak neki van Isteni felhatalmazása erre, vagy pedig a jelenléte által egyházilag hitelesiti azt…
Konkrétan az 5_szentség a Betegek kenete, nagyon lényges szentség, a betegek kaphatják meg a paptól, a testi-lelki gyógyulás erejét kapják általa, többször is felvehetö, javalott is ez, (a gyogyulásba, de halálos ágyon is segít-helyreállitja a lelki békét annál aki azt tiszta szivvel kéri Istentöl).
Ezek a sznets´gek (szokták mondani azt a hét szentségit=most-már aztán térj észre és kövesd az igazsgot!):
1_Keresztség-ezáltal válunk az egyház tagjaivá, paphoz kötött, de veszélyhelyzetben egy megkeresztelt hivö is megadhatja
2_Bérmálás-csakis erre felhatalmazott bémáló (fö)pap “bérmálja felönötté=magáért felelös nagykorú katolikussá” a fiatal fiút vagy lányt, 12-14 éves korában
3_Oltáriszentség-ünneplése a szentmise-szentáldozssal kizárolag az analfabétea zsido halász Péter szentelési láncolata alapján a paok által (pápai fennhatoság alatt) legetséges
4_Gyónás-csak papoknál lehetséges a bünfelsorolás (a tizparancsaolat egydül boldgitó elöirásai alapján) és csak pap adhat felodozást, amit meg is tesz
5_Betegek kenete, nagyon lényges szentség, a betegek kaphatják meg a paptól, a testi-lelki gyógyulás
6_Egyházi rend=papszentelés szerint az egyházi rend szentségét csak a püspök szolgáltathatja ki, mégpedig kézrátétel és imádság által. Az egyházi rend alkotja a katolikus egyház klérusát.
7_Házasság= egy férfi és egy nő egész életre szóló, szabad akarattal a sírig vállalt →önkéntes Isten elötti szövetsége, mely természete szerint a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul. A szentséget a felek egymásnak esküvel szolgáltatják ki, a Jóteremtö, a pap és a tanuk elött.
Szentelmények: ezeket nem közvetlenül Jézusi rendelkezések alapján szolgáltatja ki a pap, hanem “megszentel” életállapotokat, ételeket, házakat, embereket segitö szakmák gyakorlását, liturgikus cselekedeteket, a szentelmények elfogadói büntöl való közös szabadulás vágyával összefüggésben papi (vagy megkeresztelt emberi) áldásban részesülnek (lat. sacramentalia): az Egyház által alapított szent →jelek, melyek a →szentségekkel analóg módon lelki hatásokat jeleznek és érnek el az Egyház könyörgése folytán (1166.k.). A mérvadó itt is a 10 parancsaolthoz való összehasolinlás illetve mérce betartása…
Osli Mosolygos Madonna könyörögj érettünk