korhazban komaban fekvo beteg

„Ezért mentettelek meg” – egy kómából felébredt édesanya megrendítő története

Egy édesanya visszatért a kómából, de emlékezőtehetsége teljesen elhagyta. Isten egy szava azonban sorsfordító lett számára. Egy nap a kertben Isten megszólította őt, aki 7 éven át kereste emlékeit.

Marcy keresztény amerikai nő, férjnél van, három gyermek édesanyja. De harmadik gyermekének születése során kómába esett, miután elkapott egy agyhártyagyulladást. Hét nap múlva felébredt, de semmiféle emléke sem volt előző életéből. Történetét a Premier Christianity-nek mondta el.

Marcy elmesélte, hogy az orvosok azt mondták férjének, hogy készüljön el a legrosszabbra.

„De akkor a papunk is a városba érkezett, és Isten azt mondta neki, imádkozzék értem, nem fogok meghalni”.

„Néhány órával azután, hogy imádkoztak érte, az asszony magához tért a kómából. Marcy „csodáról” beszél. „Ez valóban csoda volt. Még az orvosok is, akik nem voltak hívők, azt mondták, hogy csoda történt.”

De a fiatal édesanya az emlékezőtehetsége nélkül tért magához. Nem ismerte meg a férjét, sem a gyermekeit. „Úgy tettem, mintha emlékeznék rájuk, hogy elengedjenek a kórházból és visszatértem egy olyan életbe, amelyet egyáltalán nem ismertem. Hét nagyon kemény és sötét esztendő következett.”

Marcy még Istennel is haragban volt. Azzal vádolta, hogy csak a testét gyógyította meg, a szellemét nem. Kétségbeejtő helyzetében az alkoholhoz folyamodott. Egy este azonban, amikor kiment a kutyát sétáltatni, a kertjükben elesett. És ez volt az a pillanat, amelyben Isten szólt hozzá.

„Amikor felültem az esés után, teljes rálátásom volt házunkra. És ott volt a családom, éppen láttam onnan, ahol ültem, a férjem a kislányunkat tartotta a karjában, és a fiúk is ott voltak mellette a kanapékon. Isten közvetlenül és világosan szólt hozzám. Azt mondta: „Ezért mentettelek meg: a jövőért tettem, nem pedig a múltért. És amennyire ez az apa szereti gyermekeit, ugyanúgy szeretlek én is téged. És ahogyan ez az apa karjában tartja a lányát, úgy tartalak én is téged, de bizalommal kell lenned hozzám”.

Marcy azonnal térdre borult a kertben és ezt válaszolta Istennek:
„Uram, megadom magam. Nem harcolok többet Veled. És átengedem az életemet … Ebben a percben már tudtam, hogy Istennek a terve velem, még az emlékeim nélkül is, sokkal jobb, mint amilyen az én tervem volt.”

Marcy azóta a keresztény művészetekkel foglalkozik. Vallja, hogy életének minden eleme, a kóma és az alkoholizmus is, részét képezi Isten felé vezető útjának, és mindegyik fontos a számára.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: infochretienne.com

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.