Első alkalommal állítanak fel betlehemet az Európai Parlamentben
Isabel Benjumea, az Európai Parlament spanyol képviselője kitartó küzdelmének köszönhetően ebben az évben első alkalommal állítanak fel betlehemet az Európai Parlament székhelyén Brüsszelben. Az alkotás is Spanyolországból, a murciai Jesús Griñán kézműves mester műhelyéből származik; a mester betlehemeit már más európai és ázsiai országokban is felállították.
“Európát nem lehet megérteni keresztény gyökerei nélkül”
– mondta a gyakorló katolikus EP-képviselő, aki úgy véli, érdemes volt harcolnia. Első próbálkozását elutasítás kísérte, mivel az Európai Parlament elnökének hivatala a születésjelenetet olyan vallási tartalmú kiállításnak tekintette, amely sértő lehet.


Isabel Benjumea családjában mindig intenzíven megélték a karácsonyt, hiszen Jézus születésének megünneplése „a legszebb módja az evangélium hirdetésének”. Benjumea szerint sem Európa történelme, sem a kultúrája, sem a művészete nem érthető meg a kereszténység nélkül, de ugyanígy az EU politikai projektjét sem érthetjük meg a keresztény humanizmus nélkül. Rámutatott, hogy a világon a legtoleránsabb, legszabadabb és legvirágzóbb társadalmak mind olyan berendezkedések, amelyek keresztény gyökerekkel rendelkeznek. Ahogyan nem sértő belépni a Prado Múzeumba és megnézni Fra Angelico, Caravaggio vagy Velázquez csodálatos alkotásait az Angyali Üdvözletről, Jézus születéséről vagy a Királyok imádásáról, ugyanúgy nem lehet sértő megerősíteni egy olyan egyszerű dolgot, mint Európa történelmi öröksége.
A képviselő furcsállotta, hogy éppen csak a karácsonyi megemlékezés zavar egy olyan intézményt, amely minden egyes nap megemlékezik akármi egyébről.
A betlehem január 6-áig lesz látható. Költségeit nem az Európai Parlament állja, hanem a Néppárt összes spanyol EP-képviselője, akik hagyományt kívánnak teremteni a betlehem felállításával.