Koronavírus – egy hongkongi pap beszámolója

Nap mint nap egyre ijesztőbb méreteket ölt a járvány. Nem is érdemes idézni a számokat, hiszen óráról órára változnak. Tízezrek fertőződtek meg és jóval 1200 fölött jár a halottak száma. Az Aleteia portálnak sikerült kapcsolatba lépnie egy Hongkongban élő francia misszionárius pappal, Nicolas de Francqueville atyával. Az ő helyzetjelentését foglaljuk röviden össze az alábbiakban.
A hongkongi püspökség az elmúlt héten nagyon szigorú előírásokat vezetett be a katolikusok számára. Elkerülendő a zárt helyen összejövő nagyobb tömegeket, a híveknek felmentést adtak a vasárnapi misén való részvétel alól. Lehetővé tették, hogy a misén ki-ki egy erre a célra létrehozott internet oldalon keresztül vegyen részt. Akik mégis elmennének a misére, azokat megkérték, hogy amennyiben korábban fertőzött vidékeken, külföldi országban jártak vagy esetleges fertőzöttekkel érintkeztek, maradjanak otthon, elkülönítve. Azok számára, akik pedig végül is részt vesznek a misén, kötelező a szájmaszk viselése és bizonyos távolság tartása a többi résztvevőtől.
Hongkongban a lakosság 8%-a katolikus. A Szent Megváltó templomban minden hétvégén hét misét celebrálnak, ezeken mintegy 2500 katolikus hívő van jelen. A vallás eleven jelenlétére utal, hogy Húsvét vigíliáján csaknem 3000 embert fognak megkeresztelni.
Nicolas de Francqueville atya szerint nagyon nagy a félelem a lakosság körében. A diákok számára a kínai újévhez kapcsolódó szünidőt egészen márciusig meghosszabbították, a legtöbb képzési és szabadidős tevékenység, ahol többen gyűlnének össze, fel van függesztve. A maszk hiánycikk lett. Ha lehet kapni, rettenetesen drága és még verekszenek is érte az emberek. Aki nem hord maszkot, arra úgy néznek, mintha pestises lenne, és mindenki elhúzódik tőle.
A rokonok nem látogathatják meg betegeiket a kórházakban, de az atya az orvosok beleegyezésével bemehet egy-egy betegéhez, hogy meggyóntassa vagy feladja neki a betegek szentségét. Ezen a héten egy katekument fog egy templomban megkeresztelni, akinek közeli halálát jósolják az orvosok.

A misén való maszkviselésen kívül más előírásokat is életbe léptettek. A misekönyveket, énekeskönyveket betiltották. A pap és a ministránsok áldoznak utoljára, előtte és utána is fertőtlenítővel kell kezet mossanak. Csak kézbe áldoztatás történik. A hívek csak magukban mondhatják a szentostya vétele után az Áment, nehogy maszkjuk túl korai levételével cseppfertőzés váljék lehetségessé. Elvileg a misére érkező hívek testhőmérsékletét is mérni kellene infravörös hőméréssel, de 2500 hívő esetében ez egyszerűen megvalósíthatatlan.
Az egyházmegye legutóbbi előírása mind a papokra, mind a világiakra vonatkozóan az, hogy akármilyen utazásról térnek haza, otthonukban 14 napra különítsék el magukat és ne találkozzanak senkivel. Az atya éppen ezért mondta le a napokban esedékes thaiföldi utazását, mivel papként egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy visszatérve 14 napig karanténba menjen.
Nicolas de Francqueville atya örül, hogy a félelem és a veszély ellenére a hívek továbbra is járnak misére. Kína szárazföldi részén és Makaón a kormány elrendelte az összes templom bezárását. A vírus jó alkalmat ad arra, hogy még jobban ellenőrizzék a vallási életet.
„Mit üzen az olvasóknak” – tette fel a kérdést az Aleteia újságírója. Nicolas de Francqueville atya így válaszolt:
„A kínai nyelvben a „válság” szót két jellel lehet lefordítani: 危機. Az első írásjel, 危 a veszélyességet jelenti, a második 機 pedig lehetőséget. Azt kívánom, hogy ez az új, immár világméretű válság lehetőség is legyen a szolidaritás és az alázat érzésének megerősödésére és a szokásos őrült életritmusunk lelassítására, azért, hogy a lényegre koncentrálhassunk: Isten feltétel nélküli szeretetére mindenki iránt, és arra, hogy Ő azt akarja, hogy keresztényként mi legyünk a „föld sója és a világ világossága”.
Frissítés
Február 13-án érkezett a hír, hogy február 15-étől egyelőre a hónap végéig Hongkongban a házasságkötések és temetések kivételével minden misét és egyházi tevékenységet felfüggesztenek. Hamvazószerdát sem lehet a plébániákon megtartani. A cikkben említett 3000 keresztelést pedig Pünkösdre halasztják.