Elmondja történetét a tűzoltó, aki az 1997-es tűzvész idején kimentette a Torinói Leplet
Az 1997. április 11-ről 12-re virradó éjszakán a torinói székesegyházban tűz ütött ki, amely azzal fenyegetett, hogy megsemmisíti a Szent Leplet. A tűzoltó fényképe, aki kimentette a Szent Leplet – arcát a félelem és a fáradtság egészen elváltoztatta – bejárta a világot. A férfit Mario Trematore-nak hívták, mára már nyugdíjas.
„Egy régi túrakabátot viseltem.”
hirdetés
Arról a 25 évvel ezelőtti éjszakáról még élénkek az emlékei. „Otthon voltam a feleségemmel szolgálaton kívül (…) és ő volt az, aki az ablakból észrevette a tüzet. Felhívtam a tűzoltóságot és tájékoztattak, hogy a tűz a királyi palota és a székesegyház között tört ki. Egy régi túrakabátot viseltem, melynek ujján a tűzoltóság címere volt látható, és azonnal a kollégáim segítségére siettem.” mondta Mario április 8-án a Corriere di Torino című lapnak.
„Nagykalapáccsal törtük be az üvegszekrényt.”
A tűzoltók megértették, hogy a kápolna kupolája leomlásának kockázata nagyon magas. A márványtömbök leeshetnek és összezúzhatják a Szent Leplet tartalmazó ereklyetartót. „Behatoltunk a székesegyházba és kalapáccsal törtük be az üvegszekrényt, majd felkaptuk a fa- és ezüstládát. Utána sietve kivonultunk: leírhatatlan érzés volt.”
Van egy kép (címlapfotónk) Mario Trematore-ról, mely körbejárta a világot: ezen a képen a vállán viszi a Lepel ereklyetartóját.
„Azokban a pillanatokban” – mondta a nyugdíjas tűzoltó – „csakis azzal törődsz, hogy megfékezd a tüzet, valamint ne haljál meg. Azonban én tudatában voltam a Szent Lepel értékének. A torinói egyetemen a barokk kor világi- és vallástörténetéből vizsgáztam. Emlékszem, hogy bementem a székesegyházba, mert le akartam fényképezni a Leplet. Nyilvánvaló okokból ez nem volt lehetséges, ezért az tanácsolták, hogy vásároljak pár fotót. Vettem is néhány diát, melyek még megvannak. Innen tudtam, hogy milyen fontos kimenteni: nemcsak vallásos értéke, hanem történelmi és kulturális értéke miatt is.”
A Mandylion-csoport
A tűz után Mario-ban valami megváltozott. Sosem volt templombajáró, de vallásos igen. A Szent Lepel megmentése azonban felrázta őt. Így kezdett el egy belső utat. „Egy ösvényt követtem, de nem lettem szent, ahogyan azt néhányan gondolnák. Alapítottam egy csoportot, amelyet Mandylion-nak hívtak, ami ógörög nyelven ’lepedőt’ jelent ugyanúgy, mint a Lepel. Havonta egyszer találkozunk, lelki vezetőnk pedig a Consolata papja, Fabio Malese atya.”
Mario legszebb napja
A Lepel megmentésének a napja örökre beleégett Marióba. Ahogyan a Corriere di Torino-nak mesélte, volt még egy nap az életében, ami még ennél is fontosabb volt: „1982. június 8. Azon a napon szintén egy templomban voltam, az oltárnál várakoztam a jövendőbeli feleségemre. Amikor megláttam Ritát belépni, arra gondoltam, hogy milyen gyönyörű és hogy milyen szerencsés vagyok. Ez volt a legszebb nap. De sosem felejtem el azt a napot sem, amikor a lányom megszületett.”
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Aleteia
