Poros úton mezítláb – könyvajánló

Elizabeth Mittelstaedt lebilincselő önéletrajzi regénye a Poros úton mezítláb. Az egyik kis vajdasági magyarlakta faluban a kommunizmus ideje alatt felcseperedő lány minduntalan arra vágyott, hogy megismerje a világot, a falu határán túlhúzódó környezetét. Kalandos módon átszökött Ausztriába annak reményében, hogy ott egy jobb élet vár rá. Ez azonban inkább a pokolhoz hasonlított. A Szentírásból ismert tékozló fiúhoz hasonlóan ő is elhagyta az atyai házat, és a kicsapongás, a bűn útjára tért. A pénzt egyfajta bálványként imádta, és minden vágya az volt, hogy minél többet szerezzen meg belőle. Gyermekkori istenélményeire visszagondolva azonban folyamatosan gyötörni kezdte lelkiismerete, érezte belsejében, hogy nem a helyes ösvényt járja. Látta magán a vétek szeplőjét, és úgy érezte, hogy emberi méltósága csorbát szenvedett. A hosszú lelki őrlődés után volt bátorsága változtatni, felismerte Isten megbocsátó szeretetét. Ebben a megbocsátó kegyelemben megismerte a végtelenül irgalmas Atyát, és az istenkapcsolat köteléke erőssé vált. Felismerte Isten tervét az életében…

Ez a könyv megmutatta számomra, hogy Isten kegyelmével minden mélységből van kiút, mert Ő az irgalmas atya, aki nagy örömmel fogadja, ha elveszett gyermeke visszatalál hozzá. Szeret akkor is, ha mi eltávolodunk tőle, és minduntalan azt lesi, mikor ébredünk rá, hogy rossz úton járunk. A könyvből továbbá felismertem, hogy Istennek mindannyiunkkal terve van, elbukásaink után is bízik bennünk és számít ránk. Ahhoz, hogy tervét megismerjem, szükséges a szoros kapcsolat, a mindennapos ima, melyben nem csupán beszélnem, de hallgatnom is tudni kell. A lapok szélén lévő gondolatok útmutatásként szolgáltak számomra, még jobban kiemelve a lényeget:

„Azt nem mindig dönthetem el, hogy mi történjen velem, ám mindig eldönthetem, hogyan reagálok.”

Ez a regény mindig a remény egy csillagaként fog szemem előtt ragyogni, hiszen az írónő személyes tanúságtétele által is megtapasztalhattam Isten végtelen irgalmát és szeretetét. Megtanította számomra, hogy Isten a legrosszabb dolgokat is jóra tudja alakítani, hiszen:

„Ezer próba közül nem csupán ötszáz szolgálja a javunkat, hanem kilencszázkilencvenkilenc meg egy!” (Müller Péter)