Egy nagypapa végtelen gyengédséggel énekel Down-szindrómás unokájának
A közösségi médiában közzétett videó megörökít a gyengéd családi pillanatot, és láttatja a nagypapa és unokája közötti hatalmas szeretetet.
Egy apa szeretete a fia iránt csodálatos. Egy anya szeretetének nincs párja. De a nagyszülők szeretete egy másik dimenzióból való. Sok idős ember felismeri, hogy életében bizony szerette volna jobban kimutatni a szeretetét. Amikor a gyerekeiket nevelték, mindig rohanásban voltak, esetleg veszekedtek, netán túl szigorúak voltak, vagy éppenséggel nagyon is lazán fegyelmezték a gyerekeiket. Most azonban, hogy nagyszülők lettek, minden másképpen van: mindig van idejük az unokákra, és gyakran még több időt szeretnének velük tölteni, mint amennyit ténylegesen töltenek.
Néhány héttel ezelőtt megjelent egy videó a közösségi médiában, amely már nem is tükrözhetné jobban ezt a gyengédséget. Egy nagypapát mutat be, amint kis unokájának, a Down-kóros Josephnek énekel. A kisfiú születésnapját ünneplik éppen, és a nappali fényből úgy tűnik, hogy a videót valamikor a délután közepe felé vették fel.
Joseph a nagypapa ölében ül. Olyasvalakinek a karjaiban lenni, aki szeret minket – ez a legnagyobb biztonság az életben. A nagypapa pedig szeretettel énekli neki a “What a wonderful world” c. híres dalt, amelynek sok változata is létezik; nekem a Louis Armstrong rekedtes hangján megszólaló eredeti tetszik a legjobban, de ma a nagypapa verziója nyeri a versenyt. Úgy hangzik, mint egy simogatás.
Joseph az idős ember mellére hajtja a kis fejét. Édesanyja, aki körbe-körbe járkál, és le sem veszi a szemét a jelenetről, bizonyára köszönetet mond Istennek ezért a békés pillanatért.
A család évében járunk, és eszembe jut, hogy talán gyűjtögethetnénk és eltehetnénk azokat a videókat, amelyeket a közösségi oldalakon találunk, és amelyek a családi szeretetet mutatják, főleg akkor, ha a szereplők egyike különösen sebezhető vagy rászoruló.
De ahogyan elnézem Josephet, nem is tudnám megmondani, ki az áldottabb: ő vagy a nagypapája.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
