Az elmúlt járványok tanulságai – egy katolikus szemszögéből
A koronavírus csak a legújabb ismétlődése egy ősrégi emberi szenvedésnek. Az orvostudomány fejlettsége ellenére a mi reakciónk, zavarunk, félelmünk ma sem különbözik sokban attól, amit az elődeink éreztek az idők során a pestis, kolera és sárgaláz visszatérő és félelmetes támadásakor. Tanulhatunk azok bátorságából és leleményességéből, akik végigjárták ezt az utat előttünk.
Gondoljunk csak dr. Carlos Finlay munkájára Kubában. 1880-ban az ő feltételezése volt (és később sokat dolgozott azon, hogy ezt bebizonyítsa), hogy a sárgaláz, ez a tengerparti lakosságot Amerika-szerte rendszeresen tizedelő betegség fertőzött szúnyogok által terjed. Ezek a szúnyogok a 17. században kerültek a partvidékekre afrikai rabszolgákat szállító hajókon. A kikötőkben, New Orleans-ben és Philadelphiában élő lakosságot támadták. Az 50%-os halálozási arányt is elérő járványok mindent elsöprő rendszerességgel következtek be a nyári hónapokban az emberek hatalmas félelmére. A hatás borzasztó volt, nem csupán a több millió elveszített élet és az okozott szerencsétlenség miatt, hanem azért is, mert a gazdasági növekedést és lehetőségeket is eltörölte vagy késleltette (Panama Csatorna).
A sárgaláz elleni hosszú harcban döntő előrelépés volt, amikor sikerült összekapcsolni a halálos vírust a vírus forrásával és a vírushordozóval. Ez több mint 60 évvel megelőzte az oltóanyag kifejlesztését. Az események a következőképpen játszódtak le. Egy fiatal orvos, Carlos Finlay egyik este hazament havannai otthonába. Nagyon kimerült volt, mert egy kármelita papot ápolt, aki később belehalt a sárgalázba. Rájött, hogy elfelejtette elmondani a napi rózsafüzérét, ezért leült a karosszékébe, a fullasztó hőségben izzadva morzsolgatta a rózsafüzér szemeit, és agyoncsapott egy kellemetlenkedő szúnyogot. Hirtelen villámként vágott bele a gondolat, áttörve nyomott hangulatát és bágyadtságát: lehetséges, hogy egy szúnyog, olyan, mint az őt éppen bosszantó rovar, terjeszti a fertőzést egyik emberről a másikra? Ha igen, akkor ez remek! Nem tudunk a brutális gőzölgő nyári levegő, a miazma ellen harcolni, de igenis harcolhatunk a szúnyogok ellen!
Az ihlet azonban önmagában nem volt elég a munkához. Bátorság, sőt hősiesség szükségeltetett ahhoz, hogy bebizonyítható legyen Finlay feltevése. Ez azonban megvolt, köszönhetően annak az 57 fiatal jezsuita papnak és testvérnek, akik önként vállalkoztak kísérleti alanyoknak. Ahogy megérkeztek Spanyolországból, hogy a II. Izabella spanyol királynő alapította iskolában, a Colegio de Belen-ben dolgozzanak, Finlay mindegyiküket egy kémcsővel várta, amelyet megtöltöttek olyan szúnyogokkal, amelyek épp akkor szívták tele magukat sárgalázban szenvedő betegek vérével. A saját életük felől ily módon döntő jezsuiták embertársaik érdekében megengedték, hogy a fertőzött szúnyogok megcsípjék őket. Hárman meghaltak a csípés miatt, de mind az 57 kész volt ezt megtenni.
A további kísérletek alátámasztották Finlay feltevését. Noha évtizedekig nem készült el az az oltás, amelyik végleg eltörölte volna a betegséget, Finlay meglátása elősegítette, hogy az emberek biztonságosan együtt tudjanak élni a sárgalázzal egészen az oltás megjelenéséig. A szúnyogellenőrzés következtében meredeken csökkent Kubában a sárgaláz előfordulása. Ahol csak lehetséges volt, kiiktatták az állóvizeket, az ártalmas kártevők táptalaját, vagy ahol ez nem volt lehetséges, ott erős rovarirtó szereket vetettek be.
Panama, ahol a csatornaépítés ideje alatt munkások tízezrei haltak már meg, követte Kuba útmutatását. Az építkezésnél az utolsó sárgalázas haláleset 1906-ban történt.
Ezek fontos tanulságok a számunkra, elsősorban a találékonyságról és a bátorságról szólnak.
Ma már emberi elmék ezrei dolgoznak állhatatosan azon, hogy megoldást találjanak a Covid 19-re. Fáradhatatlanul kitartanak, elkeseredésük és kimerültségük közepette is, hogy megtalálják az előrevezető utat. Ugyanúgy, ahogyan Dr. Finlay tette.
És – ebben biztosak lehetünk – az ötlet, a hirtelen sugallat ismét fel fog bukkanni.
Ma is láthatjuk ugyanazt a bátorságot, mint amely a jezsuita önkénteseket lelkesítette, amikor engedték, hogy a fertőzött szúnyogok megcsípjék őket. Láthatjuk abban, ahogyan számtalan férfi és nő megy kitartóan a munkahelyére, az idősotthonokba vagy az élelmiszert előállító zsúfolt futószalagok mellé. Az ő példájuk segít nekünk, hogy ne csüggedjünk, erősödjön a bátorságunk, és kövessük őket, amint visszarázódunk a megszokott életünkbe.
Abban a pillanatban, hogy felismerjük, hogy nincs más választásunk, mint hogy visszatérjünk a munka és a személyes kapcsolataink világába, reményt meríthetünk elődeink sikeréből, akik szembeszálltak a sárgalázzal. Hozzánk hasonlóan ők is egy oltásról álmodoztak. De nem zárkóztak be addig, amíg nem sikerült azt kifejleszteni. Megtalálták a módját, hogy megacélozzák magukat és megtörjék az őket sújtó vírus halálos hatékonyságát. Egy évszázaddal később mi is így cselekedhetünk.
Írta: Dr. Grazie Pozo Christie radiológus (Miami), a Katolikus Szövetség tanácsadói testületének tagja
Fordította: Zsók Andrea
Forrás: CNA
