Egy milánói kórházlelkész beszámolója

A milánói Sacco kórházban szolgáló lelkész elbeszélése szerint az egészségügyi személyzet kimerült állapotban van, de nem adja fel. A műszakok kimerítők, az osztályok tele vannak fertőzöttekkel, de a munkatársak nem veszítették el nagy tennivágyásukat a munkájuk végzésére, a betegek gyógyítására.

A kórház felismerhetetlen. Majdnem minden osztályt átalakítottak a koronavírusos betegek fogadására. “Van egy részleg a fertőzötteknek, egy a súlyosabb betegeknek, valamint egy az elkülönítetteknek” mondja a Luigi Sacco kórház lelkésze, Giovanni Musazzi atya (a másik kórházlelkész Mauro Carnelli atya). Bentről, de az orvosok szemszögétől eltérően próbálja elmondani azt, hogy milyen a helyzet Milánóban, az olaszországi járvány egyik epicentrumában. A Sacco Kórház Lombardia, így egész Olaszország legkiválóbb egészségügyi központja. A többi országrészhez viszonyítva ez a tartomány szenvedett a legtöbbet ettől az új vírustól.

Giovanni atya arról beszélt, mekkora méltósággal és lelkierővel reagál az egészségügyi személyzet. Naponta 12-13 órát dolgozva, szeretteik közelségéről lemondva van, aki haza sem megy, nehogy megfertőzze a családtagjait. Mások csak hazaugranak egy kicsit játszani a gyerekeikkel és pihenni, majd rögtön mennek vissza a kórházba. Nincs szabadság, nem léteznek műszakok. Mindenki dolgozik: az orvosok, az ápolók, a kisegítő személyzet.

“Az egészségügyi személyzet tagjai, akiket látok, egyáltalán nem csüggedtek, csak fizikailag fáradtak. Hangsúlyozni szeretném, hogy nemcsak az orvosok és az ápolók, hanem a kisegítő személyzet is hihetetlen munkát végez. Nem sokkal ezer euró feletti a keresetük, de már hajnalban itt vannak, hogy minden tiszta és rendben legyen, a fertőző osztályt is beleértve. Aki találkozik velük, esetleg csak azt kérdezi tőlük, hogy hogyan vannak a betegek és hogy bírja a kórház. Pedig nekik is szükségük van valakire, aki gondoskodik róluk. Ez az én munkám most.”

Kórházlelkészi munkája során Giovanni atya hozzászokott ahhoz, hogy szoros kapcsolatban legyen a szenvedéssel, a legnehezebb helyzetekben is legyen egy vigasztaló szava és kiszolgáltassa a Szentségeket. Most azonban mindez sokkal nehezebb.

“Az orvosokkal együtt azon gondolkozunk, hogy mi módon tudjak találkozni a karanténban levőkkel. Sajnos nem olyan egyszerű közéjük menni, beszélgetni velük és elvinni nekik az Oltáriszentséget. Amint lehetséges, egy ápoló elkísér egy beteghez, aki kérte a szentségeket.”

Így változik a misszióm:

“A mostani mindennapi munkám elsősorban abból áll, hogy tartsam a lelket az orvosokban, megkérdezzem tőlük, hogy vannak és hogy van a családjuk, hogy ettek és aludtak-e.”

Giovanni atya azért is tesz, hogy az Úr jelenlétét senki sem nélkülözze ezekben a nehéz napokban.

“Mindennap két fix időpontban 8-tól 9-ig és 11.30-tól 12.30-ig két óra Szentségimádást tartunk a kórházkápolnában. Így aki szeretne, bejöhet imádkozni, ha csak kis időre is. A betegek is, ha ők maguk nem is tudnak eljönni a kápolnába, tudják, hogy mindig van valaki, aki gondol rájuk és imádkozik értük. Ha nem is tudunk elmenni a betegekhez, biztosak lehetnek benne, hogy nem hagyjuk magukra őket.”

Forrás: Aleteia

Ezt a cikket Galgóczy Edit önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.