Többször is törekedtünk már arra, hogy tájékoztatást adjunk olvasóinknak a németországi Szinódusi Út folyamatról. Talán már a könyökükön is jön ki, hogy mit is akarnak a németországi reformerek, és az egyház melyik vezető személyisége fejezte ki ezzel kapcsolatos aggályait. Az év elején, a Szinódusi Út közgyűléséhez kapcsolódva, amely sok fontos kérdésben megszavazta a változtatási szándékot, megjelent egy elemzés, amely a „másik oldal” álláspontját tükrözi, a német reformerek szemszögéből érvel. Úgy gondoltuk, a kérdés teljesebb körbejárásához ezt a cikket is bemutatjuk. Az elemzés egyértelműen nem a Katolikus.ma szerkesztőségének álláspontját tükrözi.
Következzék tehát Lothar Bauerochse humán erőforrás szakember írása.
A németországi Szinódusi Út számos mélyreható reformot indított el. Ha ezeket mind megvalósítják, erőteljesen meg fog változni a katolikus egyház képe. Ez az út azonban fáradságos.
A szinódusi út, a katolikus egyház nagyszabású reformfolyamata fokozatosan kezd komollyá és lényegre törővé válni. A papoknak ne kelljen többé cölibátusban élniük, a nők is lehessenek papok, a homoszexualitás nem bűn. Azokat a mondatokat, amelyeket évszázadok óta kőbe vésettnek tartottunk, most a Szinódusi Út résztvevői teljes szabadsággal megkérdőjelezik és újrafogalmazzák.
Dokumentumokat fogadnak el 80 százalék körüli többséggel, amelyek olyan követeléseket tartalmaznak, amikről öt évvel ezelőtt sok katolikus még beszélni sem mert volna. Már nagyon sok minden történt eddig.
Ez azonban mindenképpen egy nagyon fáradságos út. A reformfolyamat egyidejűleg több fronton is küzd: a püspököket sarokba szorultak. És közülük egyre többen merik nyíltan és egyenesen kimondani, hogy számos kérdésben az egyház elvesztette minden szavahihetőségét. Hogy már alig lehet olyan embereket találni, akik – például papként – ezért az egyházért kiállnak.
A másik oldalon találjuk az elkötelezett hívőket, akik kétségbeesettek és dühösek az egyházukra az újabb és újabb visszaélések, a saját diszkriminációs tapasztalataik, a megmerevedett hatalmi rendszer miatt. Mindannyian arra várnak, hogy a katolikus egyház valóban megváltozzon.
A harmadik fronton sok olyan egyháztag van, akik belül már régen elfordultak, akiknek most már tényleg elegük van, és tömegesen lépnek ki az egyházból. Talán már feladták azt a reményt, hogy végül mégiscsak megmozdul a katolikus egyház.
Végül pedig ott van Róma. Noha a pápa maga írta elő az egyetemes katolikus egyház számára a “szinódusi folyamatot”, a frankfurti delegátusok a Vatikán képviselőjét csak aggályoskodó akadékoskodónak látják, aki óva int az egyházi parlamentarizmustól, és arra figyelmezteti a német katolikusokat, hogy ne tegyék kockára a pápával való egységüket.
Egyetlen szóval sem ismerik el, hogy itt az ország katolikusai válsággal néznek szembe, hogy azon fáradoznak, hogy felismerjék az idők szavát, és megpróbálnak a hitből kiindulva életképes válaszokat találni a 21. században élhető keresztény élethez. Nyilvánvaló, hogy Rómában mindenekelőtt a változástól félnek.
A hatalom újfajta szemlélete
De hát milyen eredményeket tud eddig felmutatni a Szinódusi Út? Az egyik az, hogy a küldöttek megvitattak és nagyon nagy többséggel elfogadtak néhány olyan alapszöveget, amelyek a konkrét reformcélokat világos pályára állítják.
Van ezek között egy olyan szöveg, amely azt írja le, milyen új módon kell a hatalom kérdését kezelni az egyházban. A hívek nagyobb fokú részvételéről, a hatalom ellenőrzéséről és időbeli korlátozásáról szól, és arról, hogy a püspököknek is kötelessége a rendszeres elszámolás.
Egy másik szöveg a nők egyházban betöltött szerepére vonatkozik. Mostanáig úgy tűnt, hogy a katolikus egyház kőkemény törvénye, hogy az egyházat csak férfiak vezethetik. Egy terjedelmes tanulmány most azt mutatja, hogy e mellett az álláspont mellett valójában egyetlen használható jó érv sem szól.
Éppen ezért ismételte meg a Szinódusi Út nagy többséggel a következő mondatot: Nem a nők papsághoz való hozzáférését kell megindokolni, hanem éppen ellenkezőleg, a nők kizárását.
A munkacsoportok még sok más reformprojektet is kidolgoztak, amelyeket a küldöttek támogattak. Ilyen például a homoszexuálisok megáldása, a cölibátus megszüntetése, módosítások az egyházi munkajogban. Ha ez mind megvalósul, az nagyon meg fogja változtatni az egyház belső és külső képét.
Az egyházi légkör erősen megváltozott
Tegyük hozzá, hogy nem lehet túlértékelni, máris milyen erősen megváltoztatta a Szinódusi Út az egyház belső légkörét. Sok püspök félt, amikor belevágott ebbe a projektbe, attól féltek, hogy összeütközésbe kerülnek a világiakkal. Időközben viszont mindenki örömmel tapasztalta meg, hogy mennyire termékenyek és kreatívak tudnak lenni a megbeszélések.
A Szinódusi Út teret ad mind az érveknek, mind az érzelmeknek. Akár az is megtörténhet, hogy egy püspöki nyilatkozat éles elutasítással találkozik. Végül aztán kibékülnek, hogy véghez tudják vinni az egyházban a szükséges változásokat.
Mindenesetre eddig mindig sikerült közös nevezőre jutniuk. Mert hát persze minden vitában jelen van a feszültség. Egyesek azt kérdezik, hogy vajon valóban elég radikálisak-e a tervezett változások, hogy a Szinódusi Út nem túlságosan is szelíd-e, ha tekintettel vagyunk a fazékban uralkodó nyomásra.
A szükséges többség gyakran nem vehető biztosra
Másfelől viszont ott van a kérdés, hogy a követelések alkalmasak-e arra, hogy konszenzus alakuljon ki körülöttük, megszerzik-e a szükséges többséget. Mindenekelőtt a püspökökre irányul a figyelem: támogatni fogják-e végül a ma forradalmiként ünnepelt reformjavaslatokat? A saját blokkoló kisebbségükkel mindent felboríthatnak. Ismét másoknak még mindig túlságosan rémisztő az egész vállalkozás.
Ez a harmadik szinódusi közgyűlés egyelőre fontos tartalmi irányvonalakat állított fel. És abban, ahogyan erről itt beszélnek, és ahogyan egymással birkóznak, megmutatkoznak egy olyan új, másfajta egyház csíralevelei, amely talán a 21. században is létezni tudna. Ha persze a végén nem jönnek ide kigyomlálni a római kertészek.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: tagesschau.de
