Egy hős pap visszatérése Kansasba

Hogyan járult hozzá egy újságcikk a Becsületrenddel kitüntetett Emil Kapaun atya földi maradványainak felfedezéséhez?

Emil Joseph Kapaun atya, az amerikai hadsereg 1916-ban született káplánja egy észak-koreai hadifogolytáborban halt meg 1951-ben, kiéhezetten és súlyos betegen. A koreai háborúban a harctéren és hadifogolyként tanúsított bátorságáért 2013 áprilisában posztumusz megkapta a Becsületrendet. Vele együtt mindössze 5 káplán kapta meg a 20. században a hadsereg legmagasabb kitüntetését. Tábori lelkészként szolgált a frontvonalon, feladta a haldokló katonáknak az utolsó kenetet, temetett, leveleket írt az elesettek hozzátartozóinak. Amikor elfogták, a fogolytáborban tartotta az emberekben a lelket, és titokban misézett is.

1993-ban Kapaun atyát Isten szolgájának ismerték el, szentté avatási eljárása pedig 2008-ban indult meg. A közbenjárásának tulajdonítható csodák vizsgálata még folyik, de az is lehetséges, hogy mártírnak nyilvánítják, és akkor nincs szükség bizonyított csodára. Családja és barátai azonban úgy érzik, hogy egy csodának már tanúi voltak, éspedig annak, hogy földi maradványai 2021 szeptemberében, 70 évvel a halála után hazatérhettek szülőföldjére, Kansas államba.

Hazatérésének esélye akkor nőtt meg jelentősen, amikor 2003-ban egy bizonyos magazin – valószínűleg a Columbia egyik példánya – bekerült egy orvosi klinika várótermébe.

Egy hajdani fogoly, William Hansen az észak-koreai 5. táborból évtizedekig háborús rémálmoktól szenvedett hazatérése után. Hansen, aki nyugdíjba vonulásáig buszsofőrként dolgozott New Yorkban, 2003-ban a Veteránügyek egyik floridai orvosi klinikáján keresett enyhülést. A váróteremben látta meg Kapaun atya képét – ahogy később leírta, „a Kolumbusz Lovagok magazinjában” – valószínűleg a Columbia 2003. márciusi számában, amelyben „Egy ’szent’ a katonák között” címmel jelent meg egy cikk. Az írás a hősies káplán történetét és a Wichitai Egyházmegye lehetséges szentté avatási kérelmét ismertette. Hansennek hirtelen valami beugrott.

„Ismerem ezt az embert – mondta az orvosnak. – Én temettem el.”

Elmondta, hogy aláírt egy titoktartási szerződést a hadseregben, miszerint soha nem beszél a hadifogságbeli élményeiről. Az orvos azonban megnyugtatta, hogy az már nagyon régen volt, ötven évvel ezelőtt, és azt javasolta, hogy vegye fel a kapcsolatot az egyházmegyével.

Hansen ekkor megkereste John Hotze atyát, akit 2001-ben azzal bíztak meg, hogy vizsgálja meg Kapaun atya lehetséges szentté avatási ügyét. A pap hitetlenkedve hallgatta Hansen történetét. Kizártnak tartotta, hogy Hansen eltemette volna a lelkészt, még ha fel is ismerte. A koreai táborban meghalt 1600 férfi halott nagy részét tömegsírokba hányták. Ennek ellenére felhívta az eltűnt hadifoglyok hivatalának illetékesét, akinek feladata többek között az volt, hogy megpróbálja azonosítani az 5. táborban meghaltakat. Philip O’Brien azonban, aki több száz interjút készített a hadifoglyokkal, úgy vélte, hogy Hansen szavai igazak lehetnek.

Hansen korábban ismeretlen részleteket osztott meg arról, hogyan halt meg Kapaun atya. 1951 májusában, az 5. számú táborban töltött brutális tél után a 35 éves lelkészt a tábor rettegett “halálházába”, egy pagodába vitték. Hansen maga is beteg volt, de ő még tudott járni, így korlátozottan tudott másoknak segíteni.

Érezvén a halál közeledtét, Kapaun atya azt kérte, hogy a folyó melletti tömegsíroktól távol temessék el. Halála után Hansen és két másik fogoly kapott parancsot, hogy egy őr felügyelete mellett eltüntessék a holttestet. Májusra a talaj már nem volt fagyott, és bár az őrnek nem tetszett az ötlet, hogy Kapaun atyát a pagoda közelében temessék el, mégis megengedte. A sírt kövekkel és törmelékekkel jelölték meg.

Néhány évvel később, amikor az ellenségeskedések véget értek, az Egyesült Államok intézkedett a katonák maradványainak visszaszolgáltatásáról. Kapaun atya egyike volt annak a mintegy 560 amerikainak, akiknek viszonylag ép maradványait 1954-ben visszaszolgáltatták az 5. táborból, és a honolului Csendes-óceáni Nemzeti Emléktemetőbe szállították. E katonák közül körülbelül 70-et, köztük Kapaun atyát sem tudták azonosítani akkoriban, és földi maradványai egy „Ismeretlen” feliratú tábla alatt nyugodtak évekig.

Hansen beszámolója a káplán temetéséről új lendületet adott annak, hogy Kapaun atyát meg lehessen találni az eltemetett ismeretlenek között. A katonai laboratórium 2021. március 4-én 100%-os bizonyossággal tudta azonosítani a lelkészt, nemcsak a csontváz DNS-e alapján, hanem a fogait, a magasságát és a korát is számításba véve.

Kapaun atya unokaöccse, Ray, Honoluluba utazott, hogy visszaszerezze nagybátyja maradványait.

„Tudom, hogy sok katonát tartott a karjaiban, amikor a harctéren meghaltak. De itt most én emelhettem fel, megfoghattam, cipelhettem és rátehettem a hordágyra. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat”

– mondta a riportereknek.

Kapaun atyát a wichitai Szeplőtelen Fogantatás Katedrálisban helyezték végső nyugalomra 2021. szeptember 29-én. A szertartásra eljött több olyan volt hadifogoly is – már 90 évesen vagy még idősebben -, akiknek az életét Kapaun atya mentette vagy változtatta meg. Egyikük, Herbert Miller, úgy maradt életben, hogy a káplán, saját személyes biztonságát teljesen figyelmen kívül hagyva, rendíthetetlen elszántsággal, bátran félrelökött egy ellenséges katonát, aki éppen Miller törzsőrmester kivégzésére készült. Az ellenséges katona döbbenten nézte, ahogy a káplán a hátára emeli a sebesült Millert és elviszi. Miller később így nyilatkozott a riportereknek: „Hogy az a férfi miért nem lőtte le, azt soha nem fogom megtudni”.