#Advent: A magzatnak, ha meg akar születni, akkor meg kell fordulnia!
Balla Imre atya adventi ráhangoló sorozatának harmadik cikke. Az első itt, a második pedig itt olvasható. A szerzővel készült interjúnk ide kattintva érhető el.
A Katolikus.ma szerkesztősége áldott adventi időt kíván!
hirdetés
Van úgy, hogy a holtbiztosnak vélt GPS olyan utcába visz, ahol megszorul az autónk vagy zsákutcába jutunk. Elnézem ilyenkor különösen az autóbuszokat és a teherhordó gépjárműveket, hogy hogyan kínlódnak, akár órákat is eltöltve azzal, hogy megforduljanak és a téves útszakaszból valahogy kikászálódjanak. Ilyenkor plusz feszültségként hozzáadódik a kínlódáshoz azoknak az autósoknak a végeérhetetlen próbálkozása és dudálása, akik az elakadt jármű miatt szintén akadályozva vannak, és igyekeznek a nem kívánt helyzetből ők is kimenekülni. Ebben a káoszban jól jön egy nagyvárosi forgalomban, ha a közlekedési rendőr kezébe veszi a forgalmi dugó megszüntetésének az irányítását. Ennek következtében forgalom átirányítást és elterelést is alkalmaznak. Forgalomelterelés és átirányítás van: MEG KELL FORDULNI!
Ebben az átirányító szerepben látom advent harmadik vasárnapjának evangéliumában Keresztelő Szent Jánost. Ő az, aki az emberi élet kuszaságaiban pontosan megmondja, hogy kinek merre és hogyan kell lépni! Katonáknak, vezetőembereknek, írástudóknak, bűnösöknek, és nekünk…!!! És ezt azzal a biztonsággal tudja tenni, mint azok az emberek, akik megbékéltek a daganatos betegségük végzetes tudatával, de mindenre készek, hogy az utolsó pillanatig a jót a legteljesebb mértékig megtegyék és megéljék… Ismerve az alapot és a célt: CSAK JÉZUS!
Az adventi idő és a megfogant élet párhuzamát folytatva: a magzatnak, ha meg akar születni, akkor meg kell fordulnia! Ez a természet törvénye. Mennyi komplikáció és szenvedés, sőt életveszély is származik abból, ha idejében nem fordul a születés iránya felé az emberpalánta. Ez az irány nem könnyű… A biztonságosat és a kellemeset, az otthonérzést kell feladni az ismeretlen, a fájdalommal teli születés végett.
Az advent derekán túl, lassan a születés irányába kellene fordulni! A születés azzal jár együtt, hogy egy kicsit megrendül a bizalmunk önmagunkban. Mintha kétfelé akarnák szakítani a szívünket! Bennünk a régi énünk valami újjal kezd harcba. Megszorulunk! És belőlünk is kibuggyan, mint azokból az emberekből, aki Jánoshoz mentek, hogy: Most mit tegyünk?
Van segítője annak, aki az autóval elakad; van segítője a születendő ember-gyermeknek, aki az anyaméhből kijövet elakad; és van SEGÍTŐM nekem, aki minduntalan elakadok és tépelődöm. Őrá mutat János. Ő az, aki nagyobb és hatalmasabb mindenkinél, mert az Atya iránti szeretetből a legteljesebb módon megalázta magát! Az én megtérésem módja az, hogy ebben a biztos pontban megszilárduljak: CSAK TE, JÉZUS, CSAK TE!
Mindegy hogy hol vagyok, ha Jézus felé fordulok, akkor jó irányba indulok. A születés iránya mindig Jézus!
Szívem imamalmának duruzsolása legyen: Jézus, csak Te!
A hét imája és gyakorlata:
- Számot vethetek azzal, hogy éppen hol vagyok megakadva?
- Mi újat hozott az advent, ami szembe megy a múltammal, és összezavar?
- Emlékezzem ezen a héten különösen arra, hogy a megfordulás módja az alázat!
- Keressem szüntelenül a biztos pontot, Jézust, aki szeretettel tekint rám!
- Egyszerűsítsem az imám erre a három szóra: JÉZUS, CSAK TE!
Nincs más csak Te, csak Te, egyedül, csak Te, így egyszerűen… TE. Csak Te.
Mert nem változtál semmit. Ugyanaz vagy, aki voltál.
Várod, hogy felépüljön bennünk a neked szentelt oltár.
Ahogy igazi tűz lángol, minden salakot eléget.
Várod, hogy rád találjunk újra és végre megismerjünk téged.
(Pintér Béla – Csak Te)
